Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. szeptember 30., csütörtök: Közélet Vizsgák a vakációbanAz idei nyolcadik osztályosok a nyári szünidő első hetében záróvizsgáznak, július közepéig tart a felvételi. A napokban erről is szólnak a szülői értekezletek a végzős általános iskolai osztályokban. A vizsgamódszertan szinte évente változik, valóban nehéz követni, mégis furcsa, hogy az osztályfőnökök némelyike nem tud pontos eligazítást nyújtani diákoknak, szülőknek, ugyanis az adott tanévre vonatkozó szabályzók szeptember után nem módosulnak. Idén nem tanév közben mérik fel a nyolcadikosok tudását, hanem tanévzárás után, a három írásbelit június 20—22. között tartják, a végleges eredményt június 27-én hirdetik ki. A felvételi eredményének kiszámítása (fele-fele arányban számít az V—VIII. osztályos általános és a három tárgyból írt egységes felmérő általánosa), iskolánkénti és megyei szintű rangsorolása, a IX. osztályos opciók megjelölése, ellenőrzése az azt követő két hétben történik, az első számítógépes elosztásra július 12-én kerül sor. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 715Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||