Órákig sorban a lisztért, cukorért

A helyszín egy raktár, ahová az Ág utcából kell bemenni. Kívülről csak egy vaskapu és kis tető látszik, ide jönnek kedden és csütörtökön délelőtt a jogosultak. A megyeszékhelyen közel négyezer lakosnak — kerekítve 1200 kisnyugdíjasnak, 1100 munkanélkülinek, 900 fogyatékkal és 600 társadalmi segélyből élőnek — jár az ingyenes liszt, puliszkaliszt, laska, cukor, tejpor és keksz, évente egyszer, összesen 51 lej értékben. Ez nem sok, de az állapotokat jelzi, hogy senki nem akarja a következő hétig vagy hónapig halasztani az átvételt: az első nap már nyolcszáznál többen hazavitték az adagjukat, noha éppen januárig ráérnének. A tejporért amúgy is vissza kell jönni, az még nem érkezett meg. Ezt a tegnap várakozók közül kevesen tudták, de csak vállat vontak rá: ha már eljöttek, nem mennek haza üres kézzel. Szótlanul állnak be a sorba, azok is csak egy-két mondatot váltanak, akik láthatóan ismerősök.

A kép vegyes: a zömmel középkorú vagy idősebb asszonyok között ápolt és elhanyagolt külsejűt is látni, de divatosan öltözött huszon- és harmincéveseket, no meg ágrólszakadt rongyosokat is. Az arcok rosszkedvűek, csak egy kisebb, jelbeszéddel értekező csoportban villan mosoly. Számozás nincs, és nem zúgolódnak, amikor egy későbbi érkező beáll elöl: egyeseknek mindent szabad, ez van, nem érdemes ujjat húzni az ilyenekkel. Arra sem panaszkodnak, hogy a személyzet késik: húsz perccel a nyitási időpont (9 óra) után jönnek, együtt, és bizony három markos férfira van szükség, hogy a hirtelen meglóduló sor előtt becsukják a kaput. Egyszerre csak tíz embert engednek be, csak így tudják a rendet fenntartani.
Legelöl idősebb asszonyok, kisnyugdíjasok, reggel hatkor jöttek ki. Mikor a kapu megnyílik, kíméletlenül nyomja őket a mögöttük pár emberrel álló fiatal férfi — de még elmondják, hogy tavaly jó minőségű élelmiszert kaptak, és ez az egyetlen segély, amiből részük van. Egyikük Brassóból költözött ide, családja nincs, a másik most vette magához az unokáját, mert a lányának ezerlejes fizetésből 800 lejes bankhitelt kell törlesztenie. Tudja, hogy később kevesebben lesznek, de nem mer kockáztatni: fáj a lába, hidegben nem bírná a hosszas várakozást. Nehéz az élet! És azt a 20—25 kilót még haza is kell cipelni, vagy legalább a buszmegállóig — az sincs közel, és bár akadnak segítőkész fiatal rokonok is a sor mellett, többen hívnak taxit ilyenkor, sőt, van, aki az üres szatyrot, táskát is taxival hozza. Elvétve saját gépkocsival.
A visszás jelenségnek van hivatalos magyarázata: erre a segélyre az jogosult, aki májusban szerepelt a nyilvántartásban. Ha áprilisban lett munkanélküli, lehet, hogy nincs nagyon rossz anyagi helyzetben — sőt, a csomagot megkapja akkor is, ha azóta új állást talált magának. Aki viszont augusztusban került be a rendszerbe, nem kap, akkor sem, ha eleve jobban rászorul. És teljesen ki is maradhat, ha a következő tavasszal sikerül elhelyezkednie — de arra nézve, hogy a telet miképp húzza ki, nem ad útmutatást a szabály. Arra sincs adat, hogy a több hónapos eltolódás miatt — hála a bürokráciának —, mennyien maradnak ki a számukra esetleg túlélést jelentő juttatásból. Vajon még hányan örülnének, ha beállhatnának a sor végére?