Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 01:10
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. október 1., péntek: Máról holnapra

Út a pokol felé

Jó másfél éves késéssel megszülte a kormány az oly régóta várt gazdasági intézkedések néhány előfutárát, s ígérik, a következő hetekben újabb rendelkezésekkel próbálják felpörgetni az ugyancsak hanyatló termelést. Sok szó esett ezek szükségességéről, ám mostanáig felülkerekedett a tehetetlenség, a hozzá nem értés.
A frissen elfogadott első intézkedéscsomag kevés okot ad örömre, pont a szakértelem már említett hiányát támasztja alá, hisz elsősorban korábbi hibákat korrigál, lásd a minimáladó eltörlését, amelyet már bevezetésekor rossznak tartott a szakértők többsége. Bebizonyosodott, igazuk volt, kis cégek tízezrei kényszerültek csődöt mondani, százezernél többre becsülik az így munkanélkülivé váltak számát. A kormány mégis ragaszkodott hozzá, s bár korábban is ígérte, csak most volt hajlandó lemondani róla. Az oly régóta várt gazdaságélénkítő intézkedések listavezetője tehát egy korábbi rossz döntés kijavítása, s hasonló egy másik rendelkezés is: az állam nem törleszti ugyan tartozásait a magáncégeknek, de a jövőben legalább nem végeznek kényszervégrehajtást azoknál, amelyek a kormányzati, önkormányzati adósságok miatt kerültek nehéz helyzetbe, a csőd szélére. Továbbra sincs szó azonban az állami hátralékok sürgető kifizetéséről, az így keletkezett pénzügyi zárlat mielőbbi feloldásáról.
Diadalmasan jelentette be Emil Boc miniszterelnök a kormány döntéseit, és napok óta ünnepli az RMDSZ is, hogy néhány javaslata, lám, mégis megvalósul. Igaz, a babérokat ritkán arathatják le, a demokraták többnyire kisajátítják ötleteiket, de a romániai magyar közvélemény ráismer egy-egy Magyarországról koppintott elképzelésre, például a jövő hétre ígért Kogălniceanu-kártya, amely nemcsak elnevezésében hajaz a Fidesz által kitalált Széchenyi-kártyára.
Ha hinni lehet az ígéreteknek, szerdán diadalútjára indult a demokrata-liberális—RMDSZ-es gazdaságserkentés. A válság végét, szebb jövőt ígérnek, ám érdemes odafigyelni a jegybank kormányzójának, Mugur Isărescunak csütörtöki intésére: a politikusok mindennapivá vált populista megnyilvánulásai a pokol felé vezető utat kövezik ki, többet ártanak az ország gazdaságának, mint bármi más, külső hatás. Ha továbbra is több lesz a szöveg, mint a tett, ha a cselekvés kimerül egy-két korábbi vétkeket jóvátevő, népszerűséggel kecsegtető intézkedésben, akkor Románia következő állomása valóban az ördögök tanyája lesz.
Hozzászólások
2010. október 1., péntek 07:04
zucu
667 hozzászólás
Mugur a jegybank elnöke szerintem komoly, ember és ismeri a mindenkori gazdasági helyzetet , tehát RMDSZ-es urak jó volna odafigyelni a dolgok menetére , nem pedig inni előre a medvebőrére........

2010. október 1., péntek 08:26
lacafaca74
2661 hozzászólás
Micsoda nagyvonalúság hogy nem hajtják végre azokat a cégeket amelyeknek tartoznak. Eszméletlen, hogy ezt tatják ők gazdaság élénkitő intézkedésnek.

2010. október 1., péntek 09:52
janoska44
740 hozzászólás
Beszelunk mi gazdasag elinkitesrol,elsosorban torveny elott kellene feleljenek mindazon szemelyek akik kezdemenyeztek,es akik egyet ertettek a minimal ado bevezetesevel aminek kovetkezmenye tobb szazezer kisvallalkozo csodbejutasa es megannyi dolgozo munkanelkulive vallasa,masik eletemben meg nemlattam miniszteri posztba kinevezett ket buta embert mint amilyen a frisen kinevezett penzugyes,es a munkaugyi miniszter szanalmasak voltak amikor az ujsagiroi kerdesre midketten csak haboztak, nyogtek es nemtudtak valaszt adni honnan szamitottak penzt szerezni, az ilyen es majdnem mindenik csak ezen a szinten van Boc-al az elen.

2010. október 1., péntek 09:59
BBG
216 hozzászólás
@ichtyologus
Lehet, hogy Frunda normálisnak tűnik, de hidd el, le se sz*rja a szavazóit. Arrogáns, hataloméhes, ízig-vérig bukaresti politikus lett belőle.
Sokkal normálisabbnak tartom viszont Borbélyt és Eckstein-Kovács Pétert.

2010. október 1., péntek 12:32
nagyberci
61 hozzászólás
A "normalis" embert nem engedik be egyszeruen az RMDSZ-be, vagy ha valamilyen uton-modon netan megis bekerult hamar kisemmizik, mint Tokes Laszlo-t. Aki nem ugy tancol ahogy ok fujjak, annak nincs ott keresnivaloja. Nem kell nekuk olyan ember aki a szavazokert is tesz valamit, mert az elarulja Oket.
A kissebbsegi kepviselet szegyenfoltja lett az RMDSZ.

2010. október 1., péntek 21:54
savoy66
456 hozzászólás
Frunda izig-verig Neptunos,ha valaki meg tudja mit jelent ez.Ezer szallal kotodik a rablobanda PSD-hez,mindenkep ehez a gyalazatos bandahoz akarja kotni az RMDSZ-t.Erdeklik ot a Mvasarhelyi esemenyek,a Har-Kov jelentesek,megfelemlitesbol meghurcolt artatlan magyar emberek?Lesz.a.r minket magasrol fo az o es kornyezete erdeke.S kozben orranal fogva vezet olyanokat kik szuperokosnak hiszik magukat s kozben...
Apropo, ajanlom mindenkinek nezze meg a Szokek es kekszemuek cimu dok. filmet mert dobbenetes milyek konnyu manipulalni,dezinformalni,agyat mosni

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Hecser László:
Mi lesz a falvak őrzésével?
Az alkalmazottak elbocsátását követően a falvak őrzését végzőktől is megvált a polgármesteri hivatal, de ki vigyáz akkor a Baróthoz tartozó települések közbiztonságára? — tette fel a kérdést a keddi rendkívüli tanácsülésen Gyenge József miklósvári falumegbízott.

- Bokor Gábor:
Megújul a zágoni Mikes Kelemen-iskola
Megújul a zágoni Mikes Kelemen-iskola
Folyik a munka a zágoni Mikes Kelemen-iskola központi épületében. Az 1869-es épület alapos felújítására nagy szükség volt, elavultak a nyílászárók, padlók, a csempés fűtés sem felel meg a követelményeknek.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS