Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 1., péntek: Közélet Külföldi hírekAz MKP a Fidesz szlovákiai partnere Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés fideszes alelnöke szerint a Fidesz egyetlen szlovákiai partnere a Magyar Koalíció Pártja (MKP), és ez meghatározza a Szlovákia irányában folytatott magyar külpolitikát is. ,,A nemzetpolitikai törekvésekben egyeznek álláspontjaink" — jelentette ki Lezsák tegnap Pozsonyban azután, hogy találkozott Berényi Józseffel, az MKP elnökével, valamint az alakulat több vezetőjével. A Híd párttal kapcsolatban Lezsák úgy vélte: a következő években sem lehet várni, hogy a Fidesz együttműködjék ezzel a magyar—szlovák tömörüléssel. Körzethatár-módosítás a rendszámtáblákon
Hamarosan kézzelfogható jele is lesz a vajdasági magyarok egyik régi, hamarosan megvalósuló követelésének, a bácskai-bánáti körzethatár-módosításnak; a januárban megjelenő új szerbiai rendszámtáblákon külön betűjele lesz Magyarkanizsának, Zentának és Adának. Pásztor István VMSZ-elnök két hete, Boris Tadic szerb elnökkel folytatott belgrádi tárgyalása után közölte, hogy az év végéig módosítják azt a kormányrendeletet, amely a vajdasági magyarokra nézve hátrányosan rendelkezik a körzethatárokról. A módosítás eredményeként Magyarkanizsa, Zenta és Ada Észak-Bánátból visszakerül a szabadkai központú észak-bácskai körzetbe. A körzethatár visszaállítása után Észak-Bácskában a magyarok aránya a jelenlegi 44 százalékról 50 százalék fölé emelkedik. Több száz sérült egy stuttgarti tüntetésen Több száz ember megsérült tegnap Stuttgartban, amikor a rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal támadt a főpályaudvar átépítése és több száz öreg fa kivágása ellen tiltakozó tömegre. A demonstráció szervezői szerint a sérülések túlnyomó részét a könnygáz okozta, de a ZDF televízió esti híradójában vérző fejű embereket is lehetett látni. A szervezők mintegy ezer sérültet emlegetnek, a rendőrség viszont nem volt hajlandó számokat megadni. Baden-Württemberg tartomány székvárosában hetek óta tüntetnek a régi főpályaudvar lebontását ellenző szervezetek. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 637Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. október 1., péntek 14:32
ina 75 hozzászólás Kulfoldi hirek??.Es mi van a bruxeli tuntetessel?Alig adjak hirul..semmit se mondanak rola?? Aha esetleg nem erdekes.hogy a munkasok tuntetnek a megszoritasok ellen..,vagy valyon miert nem nagyon emlegetik,aha esetleg serti valakiknek az erdekeit,esetleg a hatalmak erdekeit,..??????
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||