Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 2., szombat: Közélet Halkul a zene, fogy a tánc (Háromszék Táncegyüttes)![]() A Háromszék Táncegyüttes a Táncbeszéd című gálaműsoron Henning János felvétele
Hiába lesz székház, ha nincs, ki benne... ― nagyjából ez a hangulat a Háromszék Táncegyüttesnél. Úgy tűnik ugyanis, a pénzügyi megszorítások kulturális intézményeink közül őket érintik legérzékenyebben. Nem annyira a visszavágott produkciós költségek, mint a folyamatosan fogyó együttes miatt. Mert a táncosok hagyják ott a társulatot, csak idén négyen mondtak fel, s az utánpótlásból, ha nagy nehezen akad is, ki fejét erre a hivatásra adja, évek múlva válik csak jó táncos. Ilyen pénzügyi és emberanyagi körülmények között aligha lehetséges új előadásról gondolkodni.
Az ünnep lejárt, lehet folytatni ― de mivel?, kérdeztük Deák Gyulát, a Háromszék Táncegyüttes vezetőjét. Nos, idén a társulat húszéves fennállására készült Táncbeszéd előadásával járja be Erdélyt, Barót, Kézdivásárhely után Csíkszereda, Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely közönségének mutatják be a produkciót. A Népzene- és Néptánctalálkozót immár 22. alkalommal szervezik meg, s ha eddig a rendezvény bővítésére törekedtek, most a költségvetési gondok miatt kétnaposra szűkítették. Következik egy magyarországi s talán felvidéki turné a Böjttől böjtig produkcióval, ez még bizonyos ― innen tovább tapogatózás. Talán egy egyszerűbb műsort próbálnak meg összehozni karácsonyra a Százlábú Néptáncegyüttessel, az évad folytatásában pedig jövőben Gondolatok a táncról munkacímmel néptáncfeldolgozásokból álló, több koreográfussal készítendő műsort akarnak mindenképp elkészíteni. Ez egyfajta stratégiai előadásnak készül, nem egy történés vázára építve, hanem különálló táncokból, célja többek között újabb koreográfusok felkutatása is ― hiszen e téren sem áll igazán jól Erdélyország, itt van a Háromszéknél Ivácson László, de Orza Călin Székelyudvarhelyről készül visszamenni Budapestre ― szóval, fogy a szakma. Könczei Árpád visszajön jövőben egy kamaraműsor elkészítésére, zenekarral, kevés táncossal ― és ezzel zárul is az évadterv. Ami így nagyon sovány ― és a legszomorúbb, hogy az a sajátos táncszínházi műfaj, melyet az utóbbi években kialakított a Háromszék Táncegyüttes, háttérbe szorulni látszik. Feladni pedig nem csupán veszteség, de bűn lenne. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1590Olvasóink értékelése: 4.73Szavazatok száma: 15Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
