Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 5., kedd: Magazin Lepke- és rovarkiállítás![]() Rancz Gyula, a kézdivásárhelyi Hobbi Cserebereklub tagja második alkalommal mutatta be szülővárosában lepke- és rovargyűjteményét, melynek egy részét hat évvel ezelőtt állította ki a Vigadóban. A kiállítást Beke Ernő klubelnök nyitotta meg a főtéri Gyűjtemények Házában. Elmondta: e különleges szenvedélynek nem sokan hódolnak, hiszen fáradságos, körültekintő, pontos munkát kíván, ahol nem szabad tévedni, hiszen a rovarok felkutatása és begyűjtése csak az első, kezdő lépés, következik a preparálás, a darabok azonosítása, néhány soros ismertetővel való ellátása és elhelyezése dobozokba. A gyűjtő a bogarakat és lepkéket húsz-huszonöt kilométeres körzetből, kizárólag Felső-Háromszéken szedte össze. Rancz Gyula az elmondottakhoz hozzáfűzte: gyermekkora óta rajong a természetért, ha szabad ideje akad, a természetben tölti. Úgy látja, hogy gyűjteménye még mindig nem teljes, de rendkívüli fáradságos, hosszú éveket felölelő munka áll mögötte. A több ezer lepkét és rovart bemutató kiállítást Héjja Béla fotói egészítik ki, melyeken elsősorban lepkék láthatók. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 596Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
