Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 5., kedd: Közélet Vetélytárs vagy partner? (Új párt a magyar politikai porondon)Az RMDSZ eljövendő partnernek szeretné a Tőkés László által alakítandó új magyar pártot, az MPP pedig úgy véli, nem nekik kell tartaniuk a konkurenciától, ha létrejön a politikai alakulat, az RMDSZ szavazótáborát ritkíthatja majd. A konkurenciát partnerséggé kell majd alakítanunk, eddig is ezt szorgalmaztam, ezután is ezt teszem — nyilatkozta Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke válaszul Tőkés László és az EMNT vasárnapi bejelentésére az új párt megalakításának szándékáról. Kifejtette: meggyőződése, az erdélyi magyarság ügyét hosszú távon csak a magyar összefogás rendezheti, jó példa volt erre a 2009-es EP-választás, a részvételi arány, az eredmény egyaránt jelezte, ez a járható út. Tamás Sándor szerint a Tőkés László nevével fémjelzett alakulatnak — függetlenül attól, hogy pártként bejegyzett formában vagy csak mozgalomként működik majd — kell az RMDSZ-szel közösen választ adnia a kihívásokra, megoldást keresnie a magyarság gondjaira.
Tamás Sándor a Magyar Polgári Pártot nem tartja harmadik erőnek, véleménye szerint politikai súlyuk és befolyásuk oly mértékben csökkent, hogy nem rúgnak már labdába. ,,A jövőben egy erős hálózattal rendelkező RMDSZ-szel és az egyre hangsúlyosabban jelentkező Tőkés-féle alakulattal kell majd számolni" — fejtette ki az RMDSZ háromszéki elnöke. Az MPP nem aggódik az új párt megjelenése miatt, igaz, nem tartják indokoltnak létrehozatalát, de mivel mindig a választás szabadságát hirdették, nem ítélhetik el egy új politikai alakulat bejegyzését — nyilatkozta Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke. Kifejtette, érthetetlen számára, hogy Tőkés László, aki mindig is pártok fölöttinek vallotta magát, hogyan akarja most ,,leszűkíteni látókörét" egyetlen formációra. Kulcsár egyébként úgy véli, az új párt miatt az RMDSZ-nek kell aggódnia, legutóbb Tőkés a szövetség listáján jutott be a Európai Parlamentbe, így onnan vonz majd el voksokat és embereket. Annak idején Tőkés László függetlenként való megválasztását az MPP támogatta, ők mindenkinek helyet adtak, aki a jobboldalon kíván politizálni, ám ha Tőkés úgy érzi, nincs helye ott, sok sikert kívánnak neki — hangsúlyozta Kulcsár. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1271Olvasóink értékelése: 3.38Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. október 5., kedd 00:03
ladoga2009 571 hozzászólás Az informacdiok szerint a megye ket geniusza: AAA es Tamas S lennenek a "Tokes part" helyi-orszagos liderei.
Minden az rmdsz "reformtol", ugymond a "helyzettol" fugg. Na, nesze neked otonomia! 2010. október 5., kedd 00:34
tollasmajom 1 hozzászólás "Annak idején Tőkés László függetlenként való megválasztását az MPP támogatta, ők mindenkinek helyet adtak, aki a jobboldalon kíván politizálni, ám ha Tőkés úgy érzi, nincs helye ott, sok sikert kívánnak neki — hangsúlyozta Kulcsár."
Annak idején én is szóltam Bill Clitonnak, hogy kéne egy kis világbéke, de nem értett a szóból. Lehet, hogy angolul kellett volna? 2010. október 5., kedd 12:18
bzoal 735 hozzászólás A magyarság menjen csak szavazni.Utánnapedig menjen az ........
Nem érdekel senkit a magyarság sorsa,csak az a fontos,hogy valamilyen néven ott legyenek a politikusok a melegedő helyen. 2010. október 5., kedd 12:18
bzoal 735 hozzászólás A magyarság menjen csak szavazni.Utánnapedig menjen az ........
Nem érdekel senkit a magyarság sorsa,csak az a fontos,hogy valamilyen néven ott legyenek a politikusok a melegedő helyen. 2010. október 5., kedd 12:18
bzoal 735 hozzászólás A magyarság menjen csak szavazni.Utánnapedig menjen az ........
Nem érdekel senkit a magyarság sorsa,csak az a fontos,hogy valamilyen néven ott legyenek a politikusok a melegedő helyen.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||