Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 5., kedd: Közélet Az Áldás Háza hitből épült (Nagyajta)![]() Szellemi és lelki hajlék váljék az Áldás Házából — kívánta mindenki szombaton a nagyajtai unitárius egyházközség mintegy tíz esztendő kitartó munkáját követően felépített ingatlanjának avatásán. Az avatóbeszédekben elhangzott: az építés kezdetén több volt a hit, mint a pénz, de a hívek önzetlen munkájával, amerikai és hollandiai testvérgyülekezetek segítségével, illetve Isten gondoskodásával páratlan kincset tudtak teremteni a kis közösség számára. Bálint Benczédi Ferenc az istentiszteleten úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy olyan hajlék épült, amelyben sok hasznos és léleképítő dolog történik majd, és ezért áldás követi a benne szorgoskodókat. ,,Szülessen meg az építeni akaró szándék, hogy megértésben tudjuk építeni mindennapjainkat" — fogalmazott az unitárius püspök. Az Áldás Háza előtt Fekete Levente helybeli lelkész üdvözölte az ingatlan befejezését és átadását, majd Barabás András gondnok az építés történetét ismertette. Mint mondta, amikor elhatározták, hogy felépítik az ötszobás, tizennyolc személy elhelyezésére alkalmas, tanácsteremmel, konyhával ellátott, gyászszertartási kegytárgyak raktározására alkalmas és garázst magában foglaló ingatlan építését, alig volt kezdőtőkéjük. Tervük megvalósításától azonban nem riasztotta el az sem, hogy hosszú ideig tartott, míg az alapanyag összegyűlt, hogy az időközben visszakapott iskolaépület bérbeadásából, majd kényszerű eladásából — képtelenek lettek volna a felújításához szükséges anyagiakat fedezni — származó bevételük mellett az amerikai és a hollandiai testvérgyülekezetek által összeadott adományokat is erre a célra kellett fordítaniuk. Az Amerikából érkező Marjori és Peter Marion örömét fejezte ki, hogy e jeles eseményen részt vehet, majd Kelly Clocker, a madisoni testvérgyülekezet lelkipásztorának üzenetét tolmácsolta. Boros János egyházmegyei főgondnok az örökölt javakról való hasznos gondoskodás mintaképének nevezte a nagyajtai egyházközség munkáját. Az eseményen fellépett a Gazdag Miklós Polgári Daloskör, az Áfonya citeraegyüttes, Benkő Boglárka szavalt, Fekete Ágnes Heine pedig dalt adott elő angol és magyar nyelven. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 750Olvasóink értékelése: 4.67Szavazatok száma: 9Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
