Harmincon túl, nyolcvanon innen

A fúvósegyüttes 1909-ben alakult — de valószínűleg előtte is létezett zenei élet —, s már abban az esztendőben felléptek. A kezdetekről csak annyit tudni, hogy szászmagyarósi szász ember volt a karnagyuk, és tizenöten zenéltek. Működésük nem volt folyamatos, sokat nehezítették a világégések és az azt követő nehéz évek is. Hat vezérük volt, legjelentősebbnek az évtizedekig vezető Be­nedek Gyulát tartja Simon Áron.
Ő 1983-ban kapcsolódott be munkájukba, amikor közel harmincesztendei tanítóskodás után hazatért Lövétéről. Akkori­ban alig négy aktív zenész akadt a faluban. Mivel szolgálati helyén jelentős hagyományokkal rendelkezett a fúvós­élet, s alkalma adódott megtanulni a trombita és a klarinét fortélyait, csatlakozott hozzájuk. Nekifogtak fiatalokat toborozni, s nemsokára már tizennyolcan fújták. Változ­tak az idők, cserélődtek az emberek is. A huszonhét esztendeje érkezett legényemberekből családfenntartók vál­tak, egyéb elfoglaltságaik fontosabbak lettek, többen lemorzsolódtak, mára csak Bedő Zoltán, Simon Albert, Derzsi István és Simon Csaba maradt meg, de akkor még akadtak újak is. Akárcsak 1909-ben, napjainkban is tizenöt tagja van a rezesbandának, kisebb helyi ünnepeken vagy éppen temetéseken szerepelnek.
A tizenöt szép szám — ismeri el Simon Áron —, csakhogy az elmúlt években megszaporodott a szegre akasztott, gazdátlan hangszerek száma, s nem sok a remény arra, hogy valaki újra kézbe vegye a tubát, a klarinétot, az utóverőt és a trombitát. Még a régi zenésztársak leszármazottai között is csak egy-két suhanc akad, aki néha-néha eljátszik a gondolattal, hogy belép a rezesbandába. Ebben az is szerepet játszhat, hogy találkozókra ritkán járnak — hiányoznak a támogatók, saját zsebből pedig kevesen engedhetnék meg maguknak. Leg­utóbbi kiszállásuk tíz esztendőnél is régebb volt, akkor Rétyen és Barátoson jártak.
A református egyházi daloskör első karnagya Józsa Ferenc volt, az alapítást követően keze alatt negyvenhárman dolgoztak, s évtizedekig nem is csökkent számuk. Ma mindössze huszonheten énekelnek. A próbák novemberben, a betakarodást követően kezdődnek, s májusig, a mezei munkálatokig tartanak. Szép zászlójuk a harmincas években készült, a malom működtetőjének felesége, Szabadayné ajándékozta. Zöld oldalán a felirat: Zengjen a dal magyar dicsőségről — mellette líra, a kék oldalán pedig Közepajtai Refor­mátus Dalkör felirat és a Szent István-i koronás címer.
Szívesen fogadnák ők is a fiatalokat. Berszán István tiszteletes minden ősszel kihirdeti, hogy várják a dalkedvelő, munkába bekapcsolódni vágyókat, ám nehéz olyant találni, akit nem rémít meg a folyamatos munka szigorúsága. Pedig repertoárjukban az egyházi mellett a mindenki által kedvelt népdalok is szerepelnek, s nem csak egy szólamban szólnak a dalok. Fia­talok híján kizárólag harminc felettiek énekelnek, de a nagymamakorú sem ritka. Pedig nem is olyan régen nem csak vegyes kórus működött, hanem külön női és férfikarra is futotta a kis közösség erejéből.