Az ismeretlen Dálnoki Veress Lajos

Unokaöccsének, az immár néhai Veress Dánielnek köszönhetően alkalmam adódott megmaradt első és második világháborús levelezése egy részének átolvasására. Ezekből tallózok a továbbiakban, csatolva néhány korabeli felvétel másolatát is, ellátva azokat a szükséges magyarázatokkal.

Az 1. felvételen a Ferencz és Veress család néhány tagját látjuk az előbbi család Olt utcai háza lépcsőfeljáratánál (ma az Ábel vendéglő otthona). Az egyenruhás férfi Dálnoki Veress Lajos, a Ludovika Katonai Akadémia hallgatójaként.
Az első világháborúban csapattisztként szolgált, már annak kezdetekor mint lovassági főhadnagy Szerbiában harcolt, többször megsebesült. Leveleit főként Sepsiszentgyörgyön élő édesanyjának küldte (az előző fényképen látható idősebb házaspár Veress Lajos szülei), de rendszeresen levelezett testvéreivel is, tudva, hogy a nagyszámú rokonság aggódva várja a közölhető újabb és újabb harctéri híreket. A válságos helyzetbe került ember kesernyés humorával átszőtt sorai számára és a címzettek számára is elviselhetővé, reményteljesebbé varázsolják a háború haláljárta napjait. Írásaiból az egyértelmű katonai elkötelezettség, a hadvezetésbe és a végső győzelembe vetett hit, az elkövetkezendő boldog békeidők iránti bizalom sugárzik. Ezekből közlünk néhány idézetet és két fényképet: mint főhadnagy Zágráb utcáin és harctéri öltözetben (2., 3. kép).

"Tegnap véres harcok között mentünk előre. Egyik lovam épp három golyót kapott, nekem kutya bajom sincs! Kívánságom semmi sincs, csak hogy minél hamarabb verjük meg a szerbeket, de úgy, hogy soha többé fel ne lélegezzenek." (1914. augusztus 23.)
"Én már nagyon kitanultam a szerbeket, csuda számba menne, ha lelőnének. Mivel bakái nagyon rosszul lőnek, egyszerűen a puskacsőnek megy az ember, s akkor egészen biztos az élete!?! Ez a módszerem, ha árokba bebújt ellen van dolgunk. Ha pedig visszavonulnak, akkor bizony lovasságunk felmondja a szolgálatot, és üldözni nemigen tudja, mert Derbyt nyert ló legyen, mely őket utoléri. Így szól az akasztófahumor!"(1914. augusztus 26.)
"Már mindenki karácsonyról beszél, kíváncsi vagyok, melyik tetőn fog bennünket elérni. Nem is olyan rossz kint lenni, ha nem nedves az idő. Én mostanában 12 napig voltam állandóan kint a szabadban, és mondhatom, megszokik az ember minden nyomorúságot." (1914. december 10.)
,,Édes anyus, azt hiszem, nem fog csodálkozni, ha megírom, hogy rühös vagyok. Ezt Szerbiában nem valami nagy vicc megkapni. Ha van időm, vakarom magam, különben megyünk előre!!!.... Nehogy azt a csúfot megtegyék, hogy kispárnát küldjenek!... Ha valami nagyon praktikus dolgot akarnak küldeni, úgy egy eső-gumi köpenyt küldjenek, mitől az eső is eláll..." (keltezés nélkül)
,,A német eredmények szédítőek, csak támadjanak a franciák, míg erejük van. Most a német új léghajó hadosztály működésével Anglia sorra kerül. Büszkék lesznek még egykor az angolok, hogy csak a németek verték le őket. Újabban az éjjeli csaták divatosak itt, gyönyörűek, az ember mindig Szent István napján képzeli magát." (keltezés nélkül)

A két világháború között a hadvezetésben különböző magas beosztásokat töltött be, 1940-ben elérte a tábornoki rangfokozatot. Részt vett az észak-erdélyi bevonulásban. A 4. számú képet unokaöccsének, Veress Dánielnek címezte Szamosújvárról, de szep­tember 21-ére eljutott Kézdivásárhelyre is (5. kép).

1940. szeptember végén páncéloshadtest-parancsnok lesz. ("Édes jó Anyukám! Kineveztek pesti páncélos hadtestparancsnoknak. Így ha a jó Isten is úgy akarja, egy hónap múlva körülbelül elindulhatok innen" — 1942. szept. 30.) 1943. március 6-án mint altábornagy látogatott haza. Az ez alkalommal készült néhány fényképből azt közöljük, melyen Sepsiszentgyörgy elöljáróinak társaságában a város környékén állomásozó német katonai egység parancsnokával (?) találkozik. A fényképen balról a második dr. Barabás Andor polgármester (6. kép).

Az ún. köztársaság-ellenes összeesküvési ügyben hamis vádak alapján 1947-ben őrizetbe vették, majd a halálbüntetés megváltoztatása után a politikai elítéltek budapesti, Kozma utcai börtönébe szállították. Fogságát emelt fővel, méltósággal, bizakodással viselte, humora ezalatt sem hagyta el. Néhány, börtönben írt levele is fennmaradt, ezekből idézünk:
"...eddigi fogságom alatt nem nevettem még olyan jót, mint utolsó előtti lapján, melyben Márika férjhezmeneteléről számol be. Csak írogasson, Édesem, minden sora bölcsesség és jóság, s így arany a testnek, léleknek egyaránt. Minden lapját megkaptam természetesen, mert a levélírás korlátozottsága nem terjedhet ki Anyusra, hiszen csak én vagyok lecsukva. Illetőleg csak a testem, mert szívem-lelkem ott csatangol, ahol éppen kedve tartja, és így sokat időzik Anyus és otthon levő testvéreim körében is... Kitűnően bírom a fogságot. Mintha direkt erre nevelt volna Anyus és önmagam. Egészségem igen jó... Én csak testet-lelket erősítek, és gond nélkül folytatom az olvasást és a tanulást, melyre eddig nem tellett időm." (Bp., 1948. VI. 8. ― Kozma utcai börtön)
"...Bízzatok szomorúság nélkül, mint én!" (1951. június 12.) Városunk mindmáig kevéssé ismert és méltányolt nagy szülöttje ezeket az egész életszemléletét jellemző, örök érvényű krisztusi szavait, melyekkel édesanyjához, rokonaihoz szólt, akár egész nemzetének is ajánlhatta volna.