Köz és közművelődés

A Kovászna Megyei Művelődési Köz­pont rendeltetésének, szolgáltatásainak be­mutatásával kezdődött tegnap a szak­mai értekezlet az intézménynek a Bazár Kos­suth Lajos utca felőli szárnya emeleti részében berendezett új székhá­zában, melyet az alkalomra ünnepi köntösbe is bújtattak, a folyosók, a kicsinyke padlástéri konferenciaterem falait az évek során az általuk szervezett rendezvények Kolumbán Hanna által készített plakátjai díszítik. A megbeszélésre mintegy más­fél tucatnyian jelentek meg Háromszék különböző részeiből, mint a bemutatkozások során kiderült, a művelődési életet szervezők-irányítók — különösképp vidéken — vagy másodállásban végzik e tevékenységet könyvtárosi vagy a helyi taná­csok másféle munkaköri beosztása mellett, vagy éppenséggel önkéntesen, azaz pénz és taps nélkül. Kevés falusi önkormányzat engedheti meg magának, avagy fogta fel, hogy érdemes és kell külön embert a helység közművelődési életének fenntartására foglalkoztatnia. Hol sem pénz, sem akarat nincs rá, ott bukkannak fel az önkéntesek — ez is jelzi a háromszéki magyar ember kulturális igényét. Mert olykor nem elég a fizetés: művelődési ház alkalmazott vezetője jelentette ki: "első­sorban hobbiból, ma­gyarságunk fennmaradásáért kell vál­lalnunk" a munkát.
A helyi lehetőségek sorolásakor vegyes kép alakult ki a kultúrotthonok állapotáról: akadnak — és ezek számosabbak —, melyeket az elmúlt évek során példamutatóan felújítottak, többnyire helyi erőforrásokból; és kerül nem egy, hová vendéget elhívni is szégyellnek. Érdekes módon nincs szoros összefüggés a helyi vezetők kultúráról alkotott elképzelései és a kulturális létesítmények állapota között, van olyan nagyközség, hol minden település kultúrháza nagyszerűen felújított-karbantartott, a művelődésszervezést mégis civil szervezeteknek kell felvállalniuk, mert "a szellemi értékekre nem figyel a polgármester".

Másutt meg egyenesen "kultúraellenes a hangulat" — az ilyen helyeken alakul ki aztán a politikummal szembehelyezkedő, eltökélt és elszánt kultúraműködtetők csoportja, akik a "nem hagyjuk magunkat" miatt élénkebb, pezsgőbb rendezvényszervezésbe fognak, mintha noszogatnák, netán meg is fizetnék őket.
Ami a kulturális életet illeti: számos helyütt valamely tevékenység felújításáért küzde­nek, színjátszó körök, néptánc­együttesek alakultak és szűntek meg az évek során, nem annyira pénzügyi gondok miatt, mint inkább az emberanyag hiányá­ból. Majdnem minden vidéki kultúrfelelős szakavatott tánc­oktató iránti igényét jelezte, jó érzékkel felfogják, néptánc- és népzenekultúránk megismertetését már óvodáskorban el kell kezdeni. Szóvá tették ezúttal is az ingázó pedagógusok gondját: erejükből-idejükből sem futja, hogy a tananyag leadása mellett más foglalkozásokat is tartsanak, de nem is igazán érdekli őket. Felmerült a falunapok silány kulturális felhozatalának kérdése is, abban mindannyian egyet­értettek, "ne csak Győzikékkel, Lagzi Lajcsikkal legyenek tömve a falunapok" — bár ezt az összejövetelen részt nem vevő falvak képviselőinek kellett volna elmondani. És még jó néhány panasz, gond, szükséglet napirendre kerülése arra késztette a találkozó szervezőit, hogy — az ünnep "fáradalmai" kipihenése után — kisrégiónként újabb megbeszéléseket szervezzenek, amikor is alaposabban átbe­szélhetik, ki kin és hogyan tud segíteni. Addig is a tegnapot az elméleti megbeszélések síkjáról a gyakorlat felé terelve, zenét, táncot kedvelő gyerekek és felnőttek szórakoztatására különféle koncertek zajlottak a Gyárfás Jenő Megyei Képtár mögötti, előadótérré alakított udvaron.