Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 6., szerda: Közélet Új Erdélyi Magyar Párt?![]() Markó Béla és Tőkés László Tusnádfürdőn: hogyan tovább, összefogás?
Új magyar párt létrehozásának igénye körvonalazódik az erdélyi magyar politikai mezőnyben. Ennek gondolata az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyváradi választmányának ülésén merült fel, s amennyiben a november 27-én összeülő EMNT Országos Gyűlése áldását adja az elképzelésre, elindulhat a Tőkés László által képviselt értékeket megjelenítő párt szervezése. E sorok írójának, aki az elmúlt húsz esztendő alatt a Tőkés László által képviselt politikai irányvonalat támogatta, az új pártalakítás ügyének több sarkalatos kérdésében vannak észrevételei. Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke a Transindex október 5-i kiadásában közölt interjúban érzékenyen és hozzáértően elemzi a magyar pártviszonyok és pártkapcsolatok alakulását a hazai politikai mezőnyben. Az elemzésből és személyes tapasztalatainkból is egyértelműen kiderül, hogy a romániai magyar politikai térben szükség van egy "hiteles és az autonómia felé mutató politikai érdekképviseletre", amelyre az EMNT és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) vállalkozott, de amelyet a jelenlegi párttöredezettségben és szervezeti felépítésben képtelen hatékonyan érvényesíteni. Toró értékelése szerint az RMDSZ, bár autonomista retorikát használ, de politikai döntései és cselekvései nem afelé mutatnak, a szövetség vezetése és a területi szervezetek képviselői a bukaresti kijárásos politikai attitűdöt képviselik, amelyek utakat, aszfaltozást, csatornázást, infrastrukturális fejlesztéseket eredményezhetnek, de ennek a politikának a finomítása soha nem hoz áttörést a magyar nemzetpolitikában. Soha nem eredményez autonómiát, hanem a hálálkodó szerepébe szorítja a magyar képviseletet. Az elemző szerint az MPP sem képes az RMDSZ alternatívájává válni, bár az autonómia kérdésében biztatóan indult, de mára már ,,a jóravaló restség bűnébe esik, és nem teszi a dolgát". Az új erdélyi magyar párt — én éppen a megvalósíthatóság érdekében munkacímként sem használnám a Tőkés-párt kifejezést —, szóval, az új autonomista párt létrehozásának felvetése elsősorban arra lenne jó, hogy ébren tartsa a különböző pártformációkban és az erdélyi magyarság minden rétegében az autonómiaigényt. Ez rendkívül fontos, mert jelenleg az autonómiáért retorikai szinten folytatott harcban a közös nevezőre hozott elképzelés pontosítása és e mögül a tömegakarat markáns megjelenése, a lakossági felhajtó erő hiányzik. Enélkül pedig akárhány párt alakulhat, egy tapodtat sem lehet előbbre lépni. Figyelembe veendő az is, hogy a Kárpát-medencében egyre inkább érvényt szerző magyar politikai irányzat az autonómia kérdésében is a pártok egységes, konszenzusos fellépését preferálja. Magyar vonatkozásban jó példa erre éppen az EP-választás, amikor is a majdnem teljes értékű-mértékű összefogás erős romániai magyar képviseletet eredményezett, sőt, ez a Fidesz—KDNP felismerésének köszönhetően Kárpát-medencei dimenziót kapott, és alkalmassá vált a magyar érdekek általános megjelenítésére is. A magyar külpolitikában erre alapozva történnek olyan elmozdulások, mint amilyeneket a vajdasági magyarság és Erdély esetében is tapasztalhatunk. A nemzeti egység megteremtéséért Sólyom László köztársasági elnök, Orbán Viktor, akkor még az EP néppárti alelnöke és Fidesz-elnök személyesen is ellátogatott a Vajdaságba, hogy a kulturális autonómia megszerzésének útját egyengesse, ami sikerrel is járt. Az egységes érdekképviselet felkarolását tapasztalni a romániai magyar kérdésekben is, az új magyar nemzetpolitika ezért alapoz elsősorban és érzékelhetően az EMNT-re, mérsékelve a szétaprózott személyi kötődésű kapcsolatok és szimpátiák súlyát, ami természetesen nem mindenkinek tetszik. Ebben minden kétséget kizárón rendkívüli szerepe van Tőkés László személyiségének, politikai karizmájának. A magam részéről tehát az esetleges új pártalakítás folyamatában is az érdekképviselet vitáját tartom fontosnak. Mindig is vallottam, hogy szükség van olyan fórumokra, politikai csoportosulásokra, olyan személyekre/pártokra, akik/amelyek olyan magas mércét állítanak céljaik megvalósításának során, amelyből szükség esetén lehessen alkudni, kompromisszumos megoldásokat keresni, mert még mindig jobb az ösztövér alku, mint a bírónak a kövér végzése. A pártalakítások, fórumok folyamán máris annyi betűszavunk született, hogy ezeket már csak a beavatottak tudják kibetűzni. Van RMDSZ, MPP, EMNT, EMEF... Ezek mellé — bizonyára lesz elképzelés, hogy ezek fölé — szerveződő új erdélyi magyar párt (ÚEMP), illetve ezek együttese csak akkor lehet sikeres, helyi és összmagyar nemzeti érdekeket is képviselni képes, ha alapvető kérdésekben, mint amilyen az autonómia, a parlamenti választások, egységesen, választási koalícióban tud fellépni. Szerző: Sylvester LajosCikk megjelenítése: 786Olvasóink értékelése: 3.91Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. október 6., szerda 10:47
lada1200 347 hozzászólás Érdekképviselet? ÖÖÖÖÖÖÖ
2010. október 6., szerda 13:08
NagyAttilaPuli 94 hozzászólás A demokrácia lehetőséget ad az önszerveződésre, sok esetben a hatalmi ambiciók kiélésére is. Az utóbbi húsz évben, időközönként létrejött, egy társaság, egy intézmény, párt, abból acélból, hogy az autonómia ügyét szolgálja. Most Tőkés alapít pártot ebből a célból. Mivel túl sok a bába, nem fog elveszni a gyerek?! Szász Jenő is alapított pártot ebből a célból és tudjuk, hogy mivé lett a szent cél, hatalmi ambicióvá, mely az autonómia-ellenes Basescu talpnyalástól sem irtózik.
Ezeknek a szervezeteknek közös jellemzője, hogy az autonómia ügyéhez csak teoretikus a hozzáállásuk. Annak ellenére, hogy kidolgoznak statutumokat, fogalmaznak, beadnak, gyüléselnek. Gyakorlati hozzáállás nincsen. A Tőkés-párt is csak a folytatója lenne ennek a pótcselekvésszerű teoretikusságnak. Nézzük meg, hogy teszik más függetlenségi, vagy autonómia küzdelmek esetében. Például baszkok, katalánok, írek. Van egy párt mely politizál és van egy szervezet, mely aktív cselekvő, egymást kiegészítve. Igaz, hogy az aktív cselekvők terrorszervezetek, de ezt én csak példának szántam az aktív cselekvésre és nem akarok a terrora ösztönözni senkit, mert ez nálunk nem járható út. Nekünk nem a pusztán teoretikus szervezeteket kéne szaporítani, hanem egy olyan aktív szervezetre lenne szükség, mely a pártpolitikát kiegészítve, a polgári engedetlenség törvényes eszközeivel gyakorolna nyomást az autonómia érdekében. Egy ilyen szervezet a tömegakciói révén bevonná a székelységet az autonómia harcba – mert amely harcnak nem cselekvő része egy adott közösség, az végül közömbössé válik a cél iránt; és ha meg is valósul a szent cél, nála nélkül is, közmbös lesz iránta. Egy dolgot nem tudnak a teoretikus szervezetek, hogy a székelység aktív résztvétele nélkül nem lehet autonómiázni. Egy másik probléma, hogy a szervezetek, pártok egymás ellenében jönnek létre. Legalább Tőkés, mint egyházi ember láthatná ezt a problémát organikusan, a Pál apostol szellemében. Pál a közösséget az emberi testhez hasonlítja, amelynek végtagjai, tagjai, szerepüket betöltve, egymást kiegészítve kell, hogy cselekedjenek. Egy aktív szervezet, mely a politikai pártok teoretikusságát kiegészítené, nagyon is integrálható lenne egy organikus nemzeti cselekvési szemlélet alapján. Tőkés forradalmár volt. Eddig atörténelem minden vezető forradalmára, ha nem gyilkolták meg, vagy ha nem állították félre diktátor lett. Ez az új párt, amit Tőkés alapít nem hatami ambicióit szolgálja az autonómia ürügyén. Lehet ennek nincsen teljesen tudatában, amotivációk tudattalanok, de akkor annál veszélyesebb a nemzetre nézve.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
