Ami a szénbányászatból ránk maradt

Van benne jócskán a bányászathoz kapcsolódó néprajzi anyag, mindenféle monda s főleg hiedelmek. Ezek szereplői szellemek, lidércek, törpék, ördögök, manók, kísértetek, egyszóval jó és rosszhiszemű bányarémek. Azon tűnődöm, hogy az erdővidéki bányatörténet egykori kutatójaként miért nem találkoztam itt több és jellegzetes, a bányászfolklór körébe sorolható hagyománnyal.
Van ugyan, de kevés, gazdagnak semmiképpen sem nevezhető hagyomány, s amint azt Demeter Lászlótól, a baróti Tortoma Könyvkiadó vezetőjétől tudom, a kiadás előtt álló, igen gazdag erdővidéki népmondák sem tartalmaznak a bányászattal kapcsolatos anyagot.
Eredetmagyarázó és történetmondát egyet-kettőt, mitikus (hiedelem-) mondát és vallásost sikerült egy csokorba szednünk. Az utolsóval kezdve: volt olyan öreg bányász, a kubikus család tagjaként Köpecre telepedett Náfrádi bácsi, aki elmondta, hogy ünnepeltek Köpecbányán Szent Borbála napján, ha nem volt fösvény a korabeli bányaigazgató. ,,Ennek azonban lőttek a ruszkik bevonulása és a demokrata rendszer idején. Ekkor csak bányásznap volt a neve. Ezek gazdagabbak voltak, ettünk-ittunk. Szent Borbála nem nyomott sokat a latban, mert Köpec nem volt katolikus falu. Mi nem nagyon hittünk a bányarémekben. Én ilyennel nem találkoztam. Azt azonban hittük, hogy a patkányok és a férgek (értsd: egerek — Kgy. Z.) jól jelzik a veszedelmet, omlást, gázt, vizet. Ők a legjobb veszélyérzők!"
Az erdővidéki szénbányászat nem tekint vissza hosszú évszázadokra. Talán ez is a magyarázata annak, hogy a folklórhagyományok kora itt összeért a polgárosodással, s később a proletárszellem első, félig-meddig mesterségesen gerjesztett hullámaival. 1929-ben nem azért volt Köpecen sztrájk, mert az illegalitásban működő brassói munkásszakszervezet irányította, hanem azért, mert a tulajdonosok nem biztosították a munkásoknak a kollektív munkaszerződésben előírt ígéreteket.
Két eredetmondának is beillő történetre akadtunk. Az egyik a baróti szén felfedezését magyarázza, miszerint egy kovácsmester a Nagyáj nevű helyen ,,kőszénre" talált, és azt hosszú időn keresztül használta, mígnem ott bányát nyitottak. Itt 1832-ben indult a termelés, hagyomány él arra vonatkozóan, hogy ezt a válogatott száraz szenet (lignitet) használta hosszú ideig az erdőfülei vashámor, amely később az 1848—49-es szabadság- és önvédelmi harc szolgálatába állt. Ezért dúlta fel Heydte császári kapitány 1848-ban.
Előbbinél valamivel mioritikusabb az a szájhagyomány, amit 1960-ban jegyeztünk le az öreg Zöldi bácsitól Köpecen, miszerint ,,a köpecbányai szenet egy pásztor fedezte fel, aki ott itatta teheneit a Forrás-patak partján déli időben. Tüzet gyújtott, szalonnát pirított, s hogy maradjon még élő szén (értsd: parázs — Kgy. Z.), a patakból kivett nagy, lapos kövekkel lefedte, beborította azt. Délután, amikor ismét visszatért a helyhez, meglepődve tapasztalta, hogy a lapos kövek meggyúltak, égtek. Így indult el a köpeci szén útjára."
Az osztrák határhoz közeli Brennerbányán is él egy ehhez hasonló hagyomány, miszerint a szénre egy juhpásztor bukkant, s ennek nyomán fedezte fel 1753-ban a Rieder nevű soproni kovácsmester.
Ott, ahol sokkal régebbiek a hagyományok, hitték az emberek, hogy a szenet senki más, mint Szent Borbála fedezte fel. Nagyon szegény családból származott, az erdőre ment fát szedni. Beesett egy gödörbe, ahol valami fekete kövekre talált. Fénylettek. Hazavitt belőlük egyet, és a fazék alá tette támasztónak a kályhára. Idő múltán arra csodálkoztak rá, hogy a kő ,,tüzet kapott".
A témához tartozik, hogy Köpecbánya felett, a Bánya-tetőn áll egy szikla, amelyre rávésték az 1873-as számot, azt az időt, amikor megindult a termelés a Samu-tárnában. Ez a feliratos kő védelemre szorulna. Sajnos, a bányatelepen nem maradhatott meg egy bányabejárat, egy tárnaszakasz, tárnaszáj, ahová bányászszerszám-gyűjteményt lehetett volna elhelyezni. Már­pedig Köpecbánya ipartörténeti hely, amilyenhez hasonló még több akad ebben a megyében. A létező bányászattörténeti anyag egy részét Erdővidék Múzeuma őrzi, valamint a Székely Nemzeti Múzeum kép- és fotógyűjteménye. Az erdővidéki szénbányászat 1972-ben megírt ipartörténeti monográfiája kiegészítésre vár, már csak annak okán is, hogy a szénbányászat — sajnos — végnapjait éli.