Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 01:27
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. október 8., péntek: Közélet

Băsescu nemet mond a nyugdíjtörvényre

Visszaküldi a parlamentnek a nyugdíjtörvényt Traian Băsescu államfő, aki tegnap bejelentette, hogy méltánytalannak tartja a jogszabályban megállapított, nőkre és férfiakra egyaránt érvényes 65 éves nyugdíjkorhatárt. Az államfő azt javasolta a törvényhozó testületnek, a nők esetében tegye lehetővé a nyugdíjaztatást 63 évesen.
Érvelése szerint a nők nehezebb társadalmi helyzetben vannak, hiszen általában kétszer annyit dolgoznak, mint a férfiak, legtöbb esetben a házimunka elvégzésének feladata is kizárólag rájuk hárul. Igazságtalannak találta azt is, hogy az új törvény a férfiak esetében három évvel növeli meg a nyugdíjkorhatárt, 62 évről 65 évre, a nők esetében viszont héttel, a jelenlegi 58 évről 65 évre.
Az államfő kitért a jogszabály elfogadásának törvényességére is. Az ellenzéki pártok ugyanis videofelvételekre hivatkozva állítják, hogy a végleges szavazást lebonyolító képviselőházban csalás történt a voksoláskor, hiszen a teremben jóval kevesebb honatya volt jelen, mint a jegyzőkönyvben feltüntetett 170. Băsescu megismételte, hogy a szavazás törvényességének megvizsgálása nem lehet az államfő feladata, és ebből a szempontból nincs semmilyen észrevétele. Emlékeztetett arra, hogy a jogszabályt a parlament mindkét házának elnöke aláírta, szerdán pedig az alkotmánybíróság is megalapozatlannak találta az ellenzéki pártok által megfogalmazott kifogásokat. Az ellenzéki pártok és a szakszervezetek ezt követően kérték fel az államfőt, ne hirdesse ki a jogszabályt, az SZDP bejelentette, kéri Băsescu felfüggesztését, ha jóváhagyja a csalással és lopással elfogadott törvényt. Elemzők szerint Băsescunak a korhatárra hivatkozva sikerült kiskaput találnia, és így elkerülhette a mandátumát veszélyeztető felfüggesztési procedúrát.
Hozzászólások
2010. október 8., péntek 12:30
bzoal
735 hozzászólás
Szerintem a 63 év is sok.

2010. október 8., péntek 13:15
Tepes
758 hozzászólás
Emeljék fel mindkét nem esetében 100 évre a korhatárt s akkor nincs probléma. A mindenkori beteg román kormány degenerált felfogásában a nyugdijas = élősködő.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Fekete Réka:
Hagyományőrző programok a Hófehérke Óvodában
Magyarországi és svédországi partnereit fogadja ma a sepsiszentgyörgyi Hófehérke Óvoda annak a programnak részeként, amelyre a három tanintézmény együtt pályázott. Az óvodák együttműködésének középpontjában a népi hagyományőrzés áll, valamint a népi kultúra értékei általi személyiségfejlesztés és különböző népek hagyományainak megismerése.

- Iochom István:
Évadnyitó előadás a Városi Színházban (Kézdivásárhely)
Évadnyitó előadás a Városi Színházban (Kézdivásárhely)
Ma 19 órától a Vigadó nagytermében évadnyitó előadást tart a Kézdivásárhelyi Városi Színház. Az első évadhoz hasonlóan Tamási Áron-darabbal indul Erdély legfiatalabb színtársulata: az 1936-ban írt Tündöklő Jeromos rendezője Török Viola, aki a darab díszlet- és jelmeztervezője is. A rendező munkatársa Szepessy Katalin dramaturg.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS