Mennyi nő... (Miklóssy Mária árkosi kiállítása)

Az Istálló Galéria megnevezés nálunk szokatlannak tűnhet, túlságosan is kötődik, és asszociációs úton képbe hozza az építmény állatszálláshoz kötődő jelentését a maga szag- és formavilágával együtt, és kevésbé utal arra, hogy a fogalomnak más tartalmai is vannak, olyan is, mint amikor a motorosversenyek résztvevői szintén istállókba ,,kötik be" drága paripáikat.
Az árkosi Istálló Galériába ,,bekötött" képek az egykori jászol fölötti, hosszú-hosszú falsíkon a képsor dimenzióit látványosan növelik, hosszú szerelvénnyé szervezik, és különleges, egyedi hatást keltenek.
Miklóssy Mária képekben megnyilvánuló feminizmusa a kiállított anyagban szembeszökő. A festmények ,,szereplői", kivéve néhány régebbi rajzát, amelyeken a férfi-nő párosításban egy-egy nyeszlett férfiforma is megjelenik a nő mellett, mind-mind nők, női idomok, gömbölyded testalkatrészek, amelyek váltakozva forma- és színabsztrakciókba hajlanak, ívelnek át.
Zsögödi Nagy Imre, az egyik legmarkánsabb erdélyi festőnk amikor hatvan és egynéhány alkotásából összeállított gyűjteményét az akkor még éppen visszanevezetlen Székely Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, kijelentette: egy kollekciót kap tőlem Kolozsvár, egyet Marosvásárhely és egyet Csíkszereda. Nektek a ,,vérünket" adom.
Amikor arcomról leolvasta, hogy a ,,vérünket" szót nem tudom értelmezni, megmagyarázta: a magyar művészek közül senki sem festette, rajzolta meg azt, amit Tizian a taliánoknál megtett. Megfestette anyánkat, asszonyunkat, lányunkat, húgunkat, nénénket, megfestette a vérünket, a Nőt.
Miklóssy Mária nőközpontúsága ehhez hasonlatos. Képeiről csupa nő köszön vissza. Festményeit a Nagy Imre alkotásaival egybevetve lényeges különbség az, hogy a csíkzsögödi művész nőfigurái rusztikusak, csupa izomból, húsból, vérből kialakítottak. Miklóssy Mária ,,nőinek" lágyabb hajlatú idom- és testívei stilizáltak, hajlékonyak, a görbületek kapnak hullámzó hangsúlyt. Nagy Imre nőalakjai életerőt, edzettséget, rátermettséget sugárzóak, Miklóssy Mária alkotásain a testmezőket lezáró vonalak hajlékonyak, ívekbe hajlóak. Olyanok, mint a természetben a lágy ívelésű dombok, halmok, domborulatok, hisz az sem véletlen, hogy fizikai-földrajzi környezetünk megnevezésére az emberi testrészek neveit visszük át. A hegynek van háta, hasa, gerince, nyaka, dereka, lába, homloka, válla, és így tovább. A festmények kiegészítő kellékei szintén nőiesek: csipkék, halmotívumok, gyakran mitológiai jelképek igazítják el a nézői gondolatot.
Miklóssy Máriának egy erős férfiegyéniség mellett, mint amilyen férje, néhai Plugor Sándor volt, nem lehetett könnyű fellelnie önmagát, nem ismételni, utánozni azt, ami férjére annyira jellemző volt.
És sikerült.
Az árkosi Istálló Galéria mostani kiállítása ennek az alkotóegyéniségnek a titkait tárja elénk. Érdekes, hogy a kiállításmegnyitón jelen lévők döntő többsége is nő volt. Érzékelték, hogy a festőnő nő.