Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 9., szombat: Közélet Tornatermet avattak Kőröspatakon (Demokrata—liberális miniszterek Háromszéken)![]() Igen gyorsan, alig egy év alatt készült el a kőröspataki új sportcsarnok, s picit módosítottak a szabványterven is, nem a már megszokott, kék-fehér, tájidegen építmény ékeskedik a falu szélén, hanem zöldre s barnára pingálva, kevésbé kirívóan várja a gyermekeket. A háromszáz iskolás — de nem csak ők — élvezheti a korszerű tornaterem előnyeit, s tegnap délelőtt már birtokba is vette a kisiskolások focicsapata a pályát. Tapssal fogadták a gyermekek a bukaresti hivatalosságokat, az avatóünnepségre ugyanis nem csak a megye vezetői szálltak ki, hanem megérkezett Elena Udrea fejlesztési és turisztikai miniszter, Traian Igaş belügyminiszter és Vasile Blaga, a DLP főtitkára is, aki egykori tárcavezetőként aláírta az egymillió dolláros finanszírozási szerződést. A terem homlokzatán a román és az EU-s zászló mellett ott lengett a község lobogója is, rajta ékes magyar nyelven: Kőröspatak. Silviu Ioachim polgármester rövid köszöntőjét az iskolaigazgató magyarul is elmondta — a községvezető magyarázata szerint azért, mert a falu 99,9 százaléka magyar. ,,A türelem rózsát terem" — ez volt a kampányjelszava, emlékeztetett, s ennek jegyében kért további támogatást tervezett beruházásokra, az elképzelt turisztikai fejlesztésekre. Ezután következett a gyors szalagvágás, rövid nézelődés, kürtőskalács-, köményeskóstolgatás és a DLP-s küldöttség utazott is a brassó-pojánai pártrendezvényre.
Jövetelük célja azonban nem csak a kőröspataki sportcsarnokavatás volt, ezt megelőzően, délelőtt tíz órakor Sepsiszentgyörgyön üdvözölték a párt frissen megválasztott vezetőségét, az ,,igen bölcs döntést", mely szerint ,,az idősek tapasztalatát ötvözik a fiatalok lendületével". Az új elnök Dan Manolăchescu lett, a vezetőségben helyet kaptak az eddigi irányítók és egészen új arcok egyaránt. Elena Udrea, Traian Igaş és Vasile Blaga lelkesíteni, biztatni igyekezett a párt Kovászna megyei hűséges tagjait, nehéz idők járnak, de azt teszi a kormány, amit kell, vállalásuk, a kényszerűségből hozott megszorító intézkedések gyümölcse beérik, és 2012-ben ismét megnyerik a választásokat — ígérték. Kiemelték jó kapcsolatukat az RMDSZ-szel, s Blaga azt is elmondta, helyben nem a magyar szövetséggel kell megvívniuk harcukat, hanem a többségében románok lakta térségekben kell megpróbálniuk teret nyerni. Vasile Blaga kiemelte, a DLP által vezetett kormány az elmúlt két évben (akkor is, amikor az RMDSZ nem volt partnerük) az országos átlagnál több pénzt irányított a Székelyföldre, ez indokolt és szükséges volt, mert nagyon szegény térségről van szó — mondotta, majd hozzáfűzte, most már látszik ennek eredménye is. Traian Igaş belügyminiszter György Ervin kormánymegbízottal és Antal Árpád polgármesterrel együtt meglátogatta a rendőrség új székhelyét, s meghallgatta a prefektus javaslatát, aki törvénymódosítást kér, véleménye szerint hasznos lenne, ha a rendőrség által elkobzott alkoholt a kórházaknak adnák fertőtlenítésre. Lesz pénz a Vitéz térre Megvan a Mihai Viteazul tér felújítási terve, s ezt a beruházást részben önkormányzati, részben kormánypénzből finanszírozzuk — jelentette be Elena Udrea háromszéki látogatása alkalmával azt követően, hogy átvette Sepsiszentgyörgy polgármesterétől a térre vonatkozó iratcsomót. A központi alapokat a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium utalja majd ki, idén 600 000 lejt, a következő két évben egy-egy milliót. ,,Semmilyen erőfeszítés nem túl nagy, hogy megvalósítsuk ezt a nagyon fontos tervet. Nem is lehet más választásom, minthogy teljes mértékben, elsőbbséget nyújtva neki támogassam a beruházást" — mondta Udrea. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 2240Olvasóink értékelése: 3.86Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. október 9., szombat 09:09
klauka09 505 hozzászólás ezt is mind egy telefonhivással intézte el a polgármester?
))))))) 2010. október 9., szombat 09:10
lacafaca74 2661 hozzászólás Csak tartsák is be nagylelkű ajánlatukat.
2010. október 9., szombat 09:20
Tepes 758 hozzászólás Igen nagy szükség van sportcsarnokokra és tornatermekre. Az a 20-30 kőröspataki gyerkőc is kell sportoljon semmi kétség, viszont vannak megyei fontossagú tanintézmények ahol a tornaterem egy átalakitott osztályteremben zajlik. PL : A "Berde Áron" Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, ahol 800-an tanulnak,Sepsiszentgyörgy harmadik legkeresettebb *magyar* tanintézményének nincs tornaterme. Hol itt a logika ?
2010. október 9., szombat 10:58
arpi 138 hozzászólás kedves Klauka ,biztos hogy a polgarmester,ezt is egy telefonhivassal intezte,de ugy intezte hogy az ilyen emberek mint te,amig eltek nem tudtok meg a nyomaba sem lepni,mert nincs eszetek!S hogy mi van Korospatakon?miert nem piszkaljatok hogy mi van Bodokon,Zagonba es a tobbi RMDSZ-es falukban,ahol a Megyei tanacs politikailag szorja a penzt!!!!!ezeket miert nem piszkaljatok?
2010. október 9., szombat 11:31
csacsi 311 hozzászólás Vajon milyen volt az ut Korospatakig, elveztek-e a dragaim, vagy Gyorgy Ervin szorakoztatta, hogy ne vegyek eszre?
2010. október 9., szombat 12:33
klauka09 505 hozzászólás igy igaz nincs eszünk:)))))
de ha megkérhetlek, ha már egy ilten okos ember leereszkedett a mi esztelen szintünkre, kérlek mond el mi van bodokon és zágonban? nem jártam bodokon már 2 hete, zágonban augusztusban voltam. mi változott? Jó dolgokat irj. 1 BODOK uj vasuti átjáró, tornaterem, aszfalt, jó utak, hidak feljavitva, iskola rendbetéve..... 2 ZÁGON mellékutcák leaszfaltozása, központ rendbetéve, közvilágitás megoldva... -rossz, sok fekvőrendőr, amitől az ember kiesik az autóbol. ******************* sok faluban még csak kavicsot sem tesznek az utra, bokáig sárban járnak az emberek.Ezért nem értem hogy miért pont engem szólitasz meg az irásodban, Én nem tartozok semmilyen politikai érdekszövetséghez sem.Abban kisfaluban pedig ahová bizonyos szálak kötnek, ott igyekszek minden dologban segiteni az ott élő fiataloknak, már amennyire egy kisvállalkozó zsebe ezt engedi. Pár példa? a helyi minifoci csapat megalkotása és finanszirozása, iskola és óvoda mikulás, karácsony csomagok, fiatalok klubja, (asztalitenisz, kártya, sakk stb lehetőségek), nyugdijas szinjátszókör müködtetése stb stb..., ezt csak azért teszem, hogy hátha más vállalkozók is észreveszik magukat és áldoznak a közösségre is. Az irásommal pedig egy régebbi cikkre utaltam, ahol egyesek szerint az olt hid felujitása a polgármesternek egy telefonhivásába került, nem pedig a miniszteri látogatásnak szólt, vagy sok véletlen egybeesett és pont most jutott el idáig a munkacsoport. Kökös és bikszád közt minden hidat felujitanak telefonhivás nélkül is. 2010. október 9., szombat 19:44
arpi 138 hozzászólás ez igy igaz,de a Zagoni es a Bodoki polgarmesterek Demeter Janos urral vadasznak es lehet uzletelnek is????
2010. október 9., szombat 21:42
yanni1980_ro 4 hozzászólás Arpi:
inkabb ne csinaljanak semmit de legyen magyar falunak magyar polgar mestere! A hulye is tudja, hogy az allamkaszabol magyar videkre csak akkor jon penz ha roman a polgarmester. Adjuk el a magyar videkeket csak azert mert akkor kapunk penzt allam bacsitol???? 2010. október 10., vasárnap 12:45
arpi 138 hozzászólás yanni;akkor jeloltesd magad!!!!en is magyar vagyok,de evek ota visszavalasszak a Korospataki polgarmestert,azt jelenti hogy szeretik az emberek!ha roman,ha magyar,ha cigany!te mit szolsz?
2010. október 13., szerda 15:55
Pataki 8 hozzászólás Nem sertegetes keppen, de ilyen amikor valaki korlatozott agyi kepessegeit nyilvanos oldalon villogtatja. Ha mindenki a sajat dolgaval torodne, nyilvan 1 jobb es szebb vilag lennenk. Az, hogy mi epult korospatakon....epult mashol is. Nem rmdsz-es tamogatasbol hanem allami, mivel kozsegenkent tornaterem kotelezo.Hogy mi van Zagon Bodok stb...korospataknak negyede annyi sincs. Ami Demeter Ur baratait illetve uzlettarsait illeti, az az ok szerencseje, mindenki oda huz ahova a szive , esze diktalja, meg tarsadalmi helyzete. Allam bacsi utalja a penzeket kulonben csak igenyelni kell idoben.
A korospataki polgarmestert nem szeretik az emberek, de nincs mas jelolt es evek ota ellenfele nem is volt. Ha etnikai alapokra levetitjuk,tudni kell,hogy a kozseg 40%-a roma lakos,ennelfogva...szerintem ertheto miert o a polgarmester. Ilyen kampanyt en is tudnek csinalni...kar, hogy...na de ez van. 2010. október 15., péntek 11:27
arpi 138 hozzászólás PATAKI;jo volna felebredj! nem tudom milyen vilagon elsz!!! tudom az igazsag faj,de ne partold a tolvajokat!vagy te is az vagy?egy -egy falu mar evek ota letette keresuket,projektukjet es felre voltak dobva,politikai okokbol! EVEK OTA KOMOLY ELLENFELEK VANNAK a Korospataki polgarmesternek,meg a papok is ellene voltak!!!ha nem szeretnek nem volna ott!LAssan kezd meg a kampanyt es jeloltesd magad!
2010. október 15., péntek 11:38
klauka09 505 hozzászólás arpi, a személyes gyülölködésen kivül, nevezz meg egy falut ahol letettek projektet és politikai okokbol volt az félretéve.
2010. október 15., péntek 12:19
arpi 138 hozzászólás az igazsag az,hogy ahol fuggetlen polgarmesterek is voltak,addig piszkaltak amig kicsinaltak,nem segitettek semmivel addig amig nem alt be egy...partba!van ra pelda ,nem?a megyeben minden faluban a magyar a tobseg!! miert nem osszak egyforman el a penzt,hogy haladjon mindenki!
2010. október 15., péntek 16:05
klauka09 505 hozzászólás szerinted kovászna megyében hány város van? sokan még csak ennyit sem tudnak(te sem)
2010. október 15., péntek 16:10
iwolf 9 hozzászólás Arpi - Hogy miert van Korospatakon ugyanaz a polgarmester, mert van egyvalasztobazis, akik ha egy szem cukorkat kapnak maris egy voksal tobb van, illetve foleg akkor ha ugymond "en adtam, es enram szavazzatok" modon megy vagy talan meg hatarozattabban kijelentve.
Hogy ezt megtehetne mas is ? Lehet. 2010. október 15., péntek 21:10
arpi 138 hozzászólás fo hogy te nagyon okos vagy Klauka,osztogassatok csak a cukorkat,mert KOROSPATAKON nem nyertek',lassan azon kene gondolkodjatok hogy KOROSPATAKON.BOLONBE ES BOROSNYON lassan roma polgarmesterek is lehetnek!!Az RMDSZ mit fog csinalni???visszahajtsatok FRANCIAORSZAGBA!
2010. október 21., csütörtök 09:10
Pataki 8 hozzászólás Arpi: mindenkinek ki van osztva az esz. Nem tamadni szerettelek volna es nem ketsegbe vonni tudasodat,csak megjegyeztem, hogy nem minden ugy van ahogy latszik. Iwolf-nak igaza van, ilyen a kampany Korospatakon. Nem vagyok rasszista de a romak mivel tobbsegben vannak igy sajnos aki ad az a meno es nyero. Amig masok a kozossegert tesznek valamit addig Silviu foldeket vasarol nagy roman baratainak es etelt oszt a ciganyoknak,hogy megnyerje oket. En ertem, hogy mindenki ugy kampanyol ahogy szeretne es nem vedem az RMDSZ-t hiszen ha nem tevedek Korospatakon nincs is RMDSZ de azert ha kimessz Korospatakra es szetnezel majd atmessz Bodokra lenyeges a kulonbseg, amit nem csak a partnak koszonhetsz hanem a polgarmestereknek is. En ha a faluert lennek vezetoi posztban nem hiszem, hogy turnem ezt a semmit tevest es nulla fejlesztest ilyen adottsagokkal amik vannak Korospataknak. Van meg sok a valasztasokig es sok minden fog valtozni...en csak remenykedek, hogy eross ellenfele es befolyasos embere kerul a polgarmesternek,mert a falu erdekeit is kellene nezni nem csak a nyugdijjas evek megalapozasat.
2010. október 21., csütörtök 09:47
arpi 138 hozzászólás igy van ,mindenki ugy kampanyol,ahogy akar es tud! mondtam hogy mi a kulonbseg a tobbi falvakhoz kepest,az hogy rossz a megyei ut Korospatak fele es sok a cigany,nem jelenti azt hogy nem haladnak a munkalatokkal;vizhalozatok kicserelve,uj hallotashaz,uj patika-gyogyszertar-fogorvosi rendelo,az iskolak felujitva Kalnokon is es Korospatakon,az uj tornaterem,a masik tornaterem amelyik az iskola korul epul,s minden nem jut eszembe!!s hogy milyen romanokrol beszelsz s foldekrol ,jobb ha utana nezel s ugy beszelsz mert mind magyar cegek mukodnek a kornyeken!!!en tudom mert Korospataki vagyok,de te lehet jobban tudod!az en falumrol van szo es en igy szeretem,te vegyel lakast BODOKON!
2010. október 21., csütörtök 14:10
mikeses 159 hozzászólás Jo olvasni tüktököt, Köröspatakiakot es Bodokiakot egyarant!
2010. október 21., csütörtök 15:54
lacafaca74 2661 hozzászólás Tük münköt vagy mük tüktököt.
2010. október 21., csütörtök 20:56
arpi 138 hozzászólás hajra varosiak!!!!
2010. október 26., kedd 09:54
Pataki 8 hozzászólás Nem kertem senki velemenyet lakasvasarlas ugyeben,de megfontolom.
szerintem ami Korospatakon van ujjitas az edeskeves az oromhoz, hiszen tisztes polgarmester Urnak nem 4eve volt barmit is felmutatni hanem ...huuu, jopar! Ahhoz kepest a vizhalozat 2eves es a tobbi ujjdonsag sem sokkal regebbi, nem szidni akarom, de 2010 veget jarjuk es szerintem szomoru,hogy a vizhalozat a legnagyobb buszkesege a falunak.De ez csak az en velemenyem...vegullis nem vagyok Korospataki az teny sot falusi sem,de akarhanyszor arra jarok nekem csak az marad meg amit latok es hat az nemsok. Lehet mas meg ennyit sem csinalt volna,de itt nem a lenyeg, hogy mas mit nem csinalt hanem az, hogy a polgarmester sem sokat csinalt. Hallani jokat, mert fejlodik a falu,uj tiszteletes, lenduletben az iffjusag,fiatal hazasok osszefogasban szoval nem igaz,hogy semmi eredmeny csak ha hasonlitasz akkor ez keves a tobbi faluhoz kepest. 2010. október 26., kedd 14:18
arpi 138 hozzászólás kedves PATAKI! megnyugtatlak hogy a kedves polgarmester URNAK lessz meg ....huuu ideje ahoz,hogy felmutasson valamit ha te veletlenul meg arra jarsz!!!addig esetleg keruld ki a falut hogy ne maradj rossz emlekekkel!
2011. július 11., hétfő 20:55
fekete 101 hozzászólás Arpi hozzaszolasait olvasva ismewt arra kenyszerulktem hogy velemenyt mondjak. Mewg aLIG EGY EV VAN HATRA A VALASZTasokig es KOROSPATAKON mARIS megkezdodott a kampany.Azutak es utcak egyre jarhatatlanabbak eskepzeljetek el ilyen nahez gazdasagi helyzetben tobbmiliardos beruhazASSAL parkot epitenek. A polgarmester tudja hogy milyen beruhazasbol lehet nagy penzt lenyulni. A falu tatotszaju nepe e3zt meg mindig turi.UgylATSAZIK EZ A MAFFIOZI ANNYIRA BEBETONOZTA MAGAT hogy mar kimozditani nem lehet A SZEKEBOL.Megis rfemelem hogy kerul egy igazi korospataki aki ot megtudja buktatni.Te pedig arpi ideje volna hogy weltunj a falubol az egesz pereputtyoddal eggyutt.Remelem ram halgatsz.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
