Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 13., szerda: Magazin Malmok az Olt partján![]() Az építendő gát
Immár négy évtizede annak, hogy teljesen megváltoztatták az Olt szentgyörgyi szakaszának képét. Az egykori malmok gátja alatti rész kellemes és mondhatni, változatos strandolási lehetőséget nyújtott a vizet kedvelő szentgyörgyieknek, a gátak feletti lassú folyású, mélyebb szakaszok a horgászoknak jelentettek igazi paradicsomot, ahol szívesen megtelepedett a ponty és a csuka, a malomárok sebes vizében pedig márna tanyázott. A Karácsony malomról, melyet egyik bérlőjéről Györgybá, vagy Gyuribá malmának is neveztek, már 1790-ből létezik feljegyzés. Építtetője a Daczó család, tőle bérelték Karácsonyék több évtizeden át, hogy aztán az 1880-as években megvásárolják. 1862-ben a malomtól lennebb (egy levéltári okmányban leírtakból következtetve az Oltnak a közelmúltban épült Rompetrol benzinkút mögötti rövid, nyugat-kelet irányú szakaszán) a református egyház is rövid ideig működő malmot építtetett, s ennek gátja annyira megemelte a folyó szintjét, hogy az akkor Karácsony Máté bérelte malom kerekei működésképtelenné váltak. A viták és perlekedések következménye az lett, hogy tulajdonosai, özv. Daczó Gergelyné és Daczó János új malom építését tervezik az előzőtől alig néhány tíz méterre. A tervet 1863-ban Székely Dénes, Háromszék központi mérnöke készíti el úgy, hogy a folyó mindkét partján megjelöl egy-egy telket az új malom helyéül.
A Terv a méltóságos Daczó János úr által a Sepsi szent György város keleti részén épittendő vizi örlö ma(lo)m épittésére vonatkozolag, az Olt vizén címet viselő vázlaton: 1. ― a malom lehetséges helyei (végül is a bal parton épült fel), 2. ― az építendő gát, 3. ― A malomárok lehetséges vonalai (a jobb alsót ásták ki, így a malom is ide került).
Idősebb Karácsony György a millenniumi Emlékkönyv szerint ,,a sepsiszentgyörgyi nagymalom tulajdonosa, a leghíresebb és legvagyonosabb molnár az Olt mentén. Malma két pár hengerre berendezett műmalom. Dinasztia a molnárok között: molnár volt minden nemzetsége s fiai is apjok mesterségét követik." ![]() Képünk a harmincas években készült, amikor a vízikereket már turbina váltotta fel. 1960-ig őrölte a Szépmezőn termelt gabonát, csak alkalmanként indították el.
1893-ban megszűnik a Karácsony malom egyeduralma, mert mintegy másfél kilométerrel lennebb Molnár Jenő újabb vízimalmot épít, melyet 1901-ben fából készült, háromemeletes ,,műmalommá" alakít át. Ez lesz a megye egyik legnagyobb és legismertebb műmalom cége, mely 1908-ban Neumann József és Schwarz Ferenc tulajdonába kerül, s 1913-ban Első Székely Műmalom Rt. néven részvénytársasággá alakul. Igazgatói: Landau Zsigmond, Schwarz Kálmán és Neumann Dezső. 1920-ban Schwarz Kálmán és Niszel Jakab az új tulajdonos, a malom neve: Margit Henger Műmalom. 1925-ben tűzvész pusztítja el, téglából építik újra, ezután Hatos Manó, majd tőle a 30-as években Grünfeld Sándor Gézáné vásárolja meg, hogy aztán 1948-ban állami kézbe jusson.
Az 1970-es árvíz után szabályozták az Olt medrét, megszüntetve a Karácsony, a Sándor Gézáné és a kilyéni Veress malmot, lebontva a Karácsony malom gátját (helye ma már éppen csak sejthető a folyónak a megyei villanyvállalattal szembeni szakaszán). Ily módon megszűnt a malomárok és a folyó közötti sziget, a múlt század közepének kedvelt strandja (szívesen fogadnánk olvasóinktól korabeli felvételeket a strandról). Mind a Sándor Géza, mind pedig a Veress malom mellett felszámolták az Olt folyását, új mederbe terelve azt. Többméteres magas gátat emeltek a folyó jobb partján a Csíki utca végétől egészen Kilyénig. Szerző: József ÁlmosCikk megjelenítése: 767Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 13Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. október 13., szerda 08:10
vanist 241 hozzászólás Gratulálok! Több ilyen cikket szeretnék olvasni a lapban, mert sokan nincs honnan tudjanak ezekröl a dolgokról !
2010. október 13., szerda 09:37
klauka09 505 hozzászólás jó lenne a régi fényképeket előkeresni és talán egy állandó kiállitást csinálni velük, hasonlót mint amit bikfalván lehet látni, kerezsi tanár ur rendezésében.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||

