Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 13., szerda: Közélet Gólyafüzet újdonsült városlakóknak![]() Hol kell stoppolni Kolozsvár vagy Csíkszereda irányába, hol lehet a kurzusokat fénymásolni, merre találhatók a bankautomaták, ha már elfogyott a szülői támogatás, hová kell fordulni az internet bekötéséért, melyek a közintézmények címei? Ilyen és hasonló kérdésekre kaphat választ az a diák, aki kézbe veszi az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki szervezete által kiadott Sepsi Gólyafüzetet. A mintegy ötvenoldalas füzetecskében megtalálhatók a vonat- és buszjáratok, tudomást szerezhet az érdeklődő az ifjúsági szervezetek által ajánlott rendezvényekről, és a város éttermeiről, szórakozóhelyeiről is eligazítást kap. Nemes Előd, a háromszéki EMI vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a kiadványt közel hatszáz példányban nyomtatták ki, a napokban osztják szét az elsőéves egyetemisták és a kilencedik osztályosok között, hiszen elsősorban őket célozták meg, a más településekről érkezők számára próbáltak hasznos útmutatásokkal szolgálni. A Sepsiszentgyörgyön tanuló egyetemisták száma ezer körüli, jelentős részük más településről, más megyéből érkezett. A kiadvány szerkesztése során arra törekedtek, hogy ne csak száraz információkat közöljenek, így humor, rövid ismeretterjesztő megjegyzések is helyet kaptak a "mindentudó" füzetecskében. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1243Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 6Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
