Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 14., csütörtök: Közélet Belföldi hírekVisszaszolgáltatásból elégtelen A román kormánynak felül kell vizsgálnia a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok után járó kártérítésekre irányuló általános törvényi szabályozást, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága erre kötelezte Bukarestet. A strasbourgi bíróság 18 hónapot adott Romániának a jelenlegi, működésképtelen jogi, adminisztrációs és pénzügyi keret feljavítására, és erre az időszakra felfüggesztette a mintegy ezer romániai per elbírálását. Az indoklás: Románia megszegte az emberi jogok európai egyezményének első cikkelyét azáltal, hogy az állam nem szerzett érvényt egy jogerős bírósági ítéletnek. Egyes (hazai) számítások szerint Romániának 21 milliárd euró kártérítést kell fizetnie a kommunizmus idején elkobzott, de természetben vissza nem szolgáltatható ingatlanok után az egykori tulajdonosoknak vagy azok örököseinek. Mivel a román államnak nincs ennyi pénze, 2005-ben a hatóságok létrehozták a Fondul Proprietatea nevű pénzügyi alapot, amely az egykori tulajdonosoknak részvényeket ad, azonban az alapnak a tőzsdére való bejegyzése a mai napig nem történt meg, így a tulajdonosok gyakorlatilag értéktelen papírok birtokába kerülnek. Ha Románia nem módosítja a restitúció jogi szabályozását úgy, hogy alkalmazhatóvá váljék, szankciókra számíthat, bizonyos vélemények szerint (legrosszabb esetben) az Európa Tanácsból is kizárhatják. A strasbourgi emberjogi bíróság már 2008-ban és 2009-ben is figyelmeztette Romániát az általános jogi szabályozási problémákra, eredménytelenül. Emil Boc miniszterelnök a strasbourgi döntés kapcsán annyit mondott, hogy az igazságügyi minisztérium illetékesei megvizsgálják a határozatot, és meghozzák a szükséges intézkedéseket. A hátrányos helyzetűektől is elvesznek A kormány többé nem biztosítaná az ingyenes telefon-, rádió- és televízióbérleteket a háborús veteránok számára, az ingyenes közszállítást a politikailag üldözöttek számára, és levágná a fogyatékkal élő személyek járandóságát, fix összegekkel helyettesítve azt. Az új kiadáscsökkentő intézkedéseket 2011. január elsejétől vezetnék be, a fogyatékkal élőket, a volt politikai foglyokat, a forradalmárokat gondozó személyek járandóságainak csökkentésével egyszerre. Ugyanakkor az Országos Nyugdíjpénztár jövőben sem osztja ki az üdülési csekkeket, a nyugdíjba vonulási segélyeket vagy a tartalékolt katonai személyzet segélyeit — áll a készülő dokumentumban. Gyermekcsempész-exportunk Romániai gyerekeket utcai lopásra és koldulásra kényszerítő bandát számolt fel a londoni rendőrség. A tegnapi beszámolók szerint a Scotland Yard az előző nap végrehajtott rajtaütés során összesen 103 romániai gyermeket — zömmel romákat — talált a kelet-londoni Ilford kerület tizenhat lakásában. A gyerekek között volt egy hároméves kisfiú, akit bántalmazások okozta sérülésekkel szállítottak kórházba, és egy tizenkét éves lány, akiről az orvosi vizsgálat megállapította, hogy terhes. Az ügyben eddig nyolc felnőttet vettek őrizetbe, és a gyerekek közül a 28 legfiatalabbat állami gondozás alá helyezték. A Londonban zsebtolvajlásra, áruházi lopásra, kéregetésre, sőt, esetenként prostitúcióra kényszerített gyerekek naponta akár 300 fontot is ,,megkerestek", de ebből általában egy pennyt sem láttak viszont; a pénzből a banda tagjai építettek maguknak fényűző villákat Romániában. Szándéknyilatkozat a Déli Áramlatról Az orosz Gazprom szándéknyilatkozatot írt alá a román Transgaz állami vállalattal a Déli Áramlat gázvezeték Románián áthaladó szakaszának műszaki-gazdaságossági számításainak elvégzéséről. A munka elvégzésére a két fél közös munkacsoportot hoz létre. A számítások kedvező eredménye esetén a Gazprom és a Transgaz javasolni fogja a Déli Áramlat gázvezeték építésében való együttműködést rögzítő, kétoldalú kormányközi megállapodás jövő év első negyedében történő aláírását, amely megállapodás a projekt romániai megvalósításának politikai és nemzetközi jogi alapját képezi majd. Oroszország 1979 óta szállít földgázt Romániának, s Románia 2009-ben 2,5 milliárd köbmétert vásárolt két, 2030-ig érvényes, hosszú távú szerződés alapján. Az ország területén halad át a Bulgáriának, Macedóniának, Törökországnak és Görögországnak szállított orosz gáz is: a tranzit mennyisége 2009-ben 12,5 milliárd köbmétert tett ki. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 899Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||