Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 14., csütörtök: Közélet Hármas ünnep Felsőcsernátonban![]() Hármas ünnep színhelye volt vasárnap a felsőcsernátoni református templom: tisztelegtek a falu öregjei előtt, felszentelték az új úrasztalát, és fogadták segítőiket, a hollandiai frízeket. Az alkalomra hetvennégy meghívót küldtek ki a falu azon lakosainak, akik betöltötték hetvenedik életévüket. Közülük több mint ötvennek egészségi állapota lehetővé tette a kimozdulást. Az ünnepi istentiszteleten Szőcs László kézdi-orbaiszéki esperes, Felsőcsernáton református lelkésze kiemelte annak fontosságát, hogy az öregek bölcsességére mindig szükség volt és lesz, rájuk mindig tisztelettel és megbecsüléssel kell feltekintenünk. A továbbiakban a lelkész méltatta és megáldotta az újonnan elkészített úrasztalát, melyről első alkalommal szolgáltattak úrvacsorát. A lecserélt templomi kelléket 1904-ben Bálint Benedek szentkatolnai jeles grafikus, fametsző és iparművész készítette, a jelenlegi Réthi Zoltán csernátoni mester keze munkáját dicséri. Befejezésként, de nem utolsósorban az egyházközség húsz éve fennálló, a holland frízekkel 1990-ben létrejött kapcsolatát ünnepelték. Akkori első látogatásukkor annyira megszerették és szívükbe zárták a faluközösséget, hogy minden évben több alkalommal ellátogatnak Felsőcsernátonba. A Foppe Bossma vezette lelkes csapat lehetőségeihez mérten segíti az egyházközséget. Ez alkalommal sem jöttek üres kézzel, a gyerekeknek édességet, az öregeknek és a híveknek pedig élelmiszercsomagokat hoztak. A hármas ünnepség a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban szeretetvendégséggel zárult. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 730Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
