Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 16., szombat: Közélet Büntetik a nem fizető lakókat (Újrapörgetett hőszigetelés)Két héten belül befejezik a hőszigeteléseket Sepsiszentgyörgyön az Ág és a Császár Bálint utcában, és nem kell ennél többet várniuk az Állomás negyedi lakóknak sem, a már leszerződött, 340 lakást érintő munkálatokat megkezdik, év végéig legalább 70—80 százalékban, a valós remények szerint teljes mértékben befejezik. A minisztérium azt ígéri, legkésőbb jövő év elején törleszti a már most négymillió lejre rúgó tartozását, a munkálatokat elnyerő vállalkozóknak addig kölcsönből, a városháza részéből, no meg a lakók önrészéből kellene fedeznie költségeit. Sajnos a lakók sem nagyon fizetnek, a befejezés előtt álló Ág utcai szakaszon eddig alig húsz százalékot törlesztettek, s olyan helyek is vannak, ahol már márciusban befejezték a munkálatokat, de az érintettek jóformán semmit nem fizettek. Antal Árpád polgármester szerint a késlekedők visszaélnek helyzetükkel, igen sokan csatlakoznának a programhoz, ám a minisztérium már nem finanszírozza a hőszigetelés felét. Igazságtalan velük szemben is, hogy akik részesültek a támogatásban, saját költségeiket sem fedezik, ezért határozottabb fellépést ígér, minden napért 0,1 százalékos késedelmi büntetőkamatot rónak ki november elsejétől, végső esetben pedig akár a szigetelést is lebontják. Sepsiszentgyörgy számára 12 millió lejt utalt ki a kormány a tömbházak hőszigetelésére, év végéig, ,,legalább papíron" még hatmilliót kell elkölteni. Ha nem sikerül, a pénz elvész, a megkezdett hőszigetelést a lakóknak kell kifizetniük. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 947Olvasóink értékelése: 3Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||