Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 8., péntek: Nyílttér Történet a zárt osztályrólBeteg leánya ellopásával vádolja a megyei kórház pszichiátriai osztályát Varga Árpádné málnásfürdői lakos. A történtekről hosszú levélben számol be: a 24 éves V. Sz. szárazajtai lakost, egy kétéves kisgyermek édesanyját május 17-én mentővel szállították be a megyei kórház sürgősségére, ahol rövid vizsgálat után beutalták a pszichiátriára. Öt nap múlva idegösszeroppanással odakerült a férj is, az anya azonban elégedetlen a kezeléssel, a beteg állapotával, ezért május 24-én úgy dönt, hogy elviszi lányát a csíkszeredai kórházba. 25-én reggel ezt dr.Gurka Tünde szakorvossal is közli, aki azonban — a levélíró szerint igencsak kurta modorban — közli, hogy erről nem tárgyal, és — anélkül, hogy a tíznapos kezelésről ,,kötelességszerűen" beszámolt volna a hozzátartozónak — a betegbiztosítás kifizetésére utasítja az anyát. Aki meg is teszi ezt, majd betér a kórház titkárságára, hogy lánya átköltöztetését bejelentse. Az igazgatónőt azonban nem találja ott. Ebben a pillanatban telefonál a veje, hogy a beteget mentőbe ültették, és elvitték Marosvásárhelyre; az oda siető anyát már csak leánya hűlt helye fogadja, amitől hangos sírásra fakadt — mint írja, oktalan kísérletezéstől és az elektromos sokkterápia hatásaitól félti egyetlen gyermekét. És külön fájlalja, hogy még a tiszta fehérneműt sem tudta átadni, abban a használtban vitték el, ami rajta volt. Az eljárást felháborító gaztettnek minősítő anya a minisztériumnál készül panaszt tenni az orvosnő és a megyei kórház embertelen módszerei ellen.
A megrázó esetről a leginkább illetékes dr.Gurka Tünde magyarázatát szerettük volna megtudni, az orvosnő azonban szabadságra utazott. Hiányában először dr.Deme Judit megyei közegészségügyi igazgató álláspontját kértük, aki az ügy konkrét ismerete nélkül csak elvi véleményt nyilvánított: a betegnek joga van megválasztani a kezelőorvost és az egészségügyi intézményt, a hozzátartozót tájékoztatni kell, a kölcsönös emberi kapcsolatok fenntartása pedig nagyon fontos az orvos és a beteg viszonyában, mert a rossz kommunikáció is hiba, hiszen a szakmával ,,mindannyian vállaltuk azt is, hogy a beteg emberrel nehéz bánni". Kísérletezésre azonban senkit nem visznek el, és elektromos terápiát sem alkalmaznak már, noha olykor igazán indokolt volna — szögezte le. Ami a történet hivatalos oldalát illeti, a betegbiztosítás kifizetését sürgősségi esetben nem kérik, csak beutaláskor — az a beteg sem marad azonban az utcasarkon álldogálva, aki ezzel megkésik. A legsúlyosabb vád a beteg ,,ellopása" — erről annyit, hogy az egyetemi klinikára nem lehet nagy hirtelen elvinni senkit, előbb meg kell beszélni azt, hogy fogadják-e, mentőt kell kérni jó előre, papíron, tehát ez nem egy negyedórás előkészítéssel végrehajtható folyamat. Mindez jól meghatározott keretek között, orvosi javaslatra történik, és kizárólag azokat a betegeket szállítják a jobban felszerelt kórházakba, akiknek a kezelését nem tudják az adott helybeli körülmények között kielégítően megoldani. Dr.Deme Judit szerint tehát nem beteglopásról, hanem egyszerűen rossz kommunikációról van szó. A kórház minősítését nem vitatta, csak annyit mondott, hogy a jobb kezelés a beteg érdekét szolgálja.
— A beteg elszállítása minden törvényes formaság betartásával zajlott le — állítja dr. Albert István, a megyei kórház orvos-igazgatója, aki egyébként annak a háromtagú orvosi bizottságnak is tagja volt, amely az igen súlyos depresszióban, ön- és közveszélyes állapotban levő fiatalasszony további kezeléséről döntött. — Az anya valóban ellenkezett, és számítottunk is arra, hogy panaszt fog tenni, mert ő maga semmit sem fogadott el. A beteg azonban nagykorú, és a törvények nagyon világosan megszabják, hogy mi a teendő: ilyen súlyos, ismétlem, ön- és közveszélyes esetben kötelező a beutalás, akár a hozzátartozók, az anya vagy a férj beleegyezése nélkül is. A szakmai bizottság pedig — egy pszichiáter, egy pszichológus és az orvos-igazgató, azaz jómagam — úgy látta az öngyilkosságtól is, meg a társadalom szempontjából is megmenthetőnek a beteget, ha olyan, szintén kötelező, speciális kezelésre küldi, amit helyben nem tudunk biztosítani. Volt tehát orvosi indoklás, szó sincs arról, hogy itt bárki önkényesen vagy a beteg érdekeivel ellentétesen járt volna el.
Ennyi a történet. Pár napi eseménysorozat, egy egész család tragédiája. Pusztán orvosi ügy lenne? Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 389Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kissmama - 20:01 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||