Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 20., szerda: Magazin Ajtay Andor (Mementó)![]() Ruttkay Évával
Harmincöt esztendővel ezelőtt hunyt el 71 éves korában Budapesten. Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, rendező is volt. Már neve sejteti, hogy köze volt a székelységhez, megyénk földjéhez. A Nagyajtán született Bihari József színművész kollégája írta visszaemlékezésében, hogy eredeti neve Kovács, és nagyajtai székely család sarja. Édesapja szolgálati helyén, Fogarason született 1903-ban. Mindegy, hogy milyen vallású lehetett, akár református, akár unitárius, a városban mindkét egyház létezett akkor is, ma is. Születésekor Ajtai Kovács Andor névvel írták be az anyakönyvbe. Előszeretettel használta tehát mindvégig művészi névként ősei fészke — Ajta — nevét. Nagyajtán eléggé népes Kovács nevű családok éltek a századok folyamán. Azt külön kutatómunka lenne hivatott bizonyítani, hogy Ajtay lehetett-e jeles történészünk, Nagyajtai Kovács István rokona. Szegeden kezdte pályáját, Budapesten előbb a Vígszínház, később a Nemzeti Színház szerződtette. Élete vége felé a Jókai-, majd a Madách-színházban is játszott. Kiváló tehetséggel és jó orgánummal rendelkezett. Szerepeinek számát felsorolni is lehetetlen. Úgy rendelkezett, hogy a balatoni nyaralója után járó kamatból — az Ajtay-emlékdíjból — a Vígszínház két tehetséges fiatal művésze részesüljön. A budapesti Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra olyan személyiségek ,,társaságában", mint az árkosi Gelei József zoológus és egyetemi tanár, a nagyajtai Gyulai Zoltán egyetemi tanár-fizikus, Nagyajtay Teréz, Diósy Antalné jelmeztervező vagy éppen a torjai származású Vastagh György szobrászművész. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 975Olvasóink értékelése: 4.2Szavazatok száma: 10Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
