Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 20., szerda: Közélet Élni kell a lehetőséggel (Jegyzet)Óvodától egyetemig decentralizációt ígér az új tanügyi törvénycsomag, amelynek legfontosabb eleme, hogy összhangot kíván teremteni az oktatás tartalmi és intézményszervezési vonatkozásai között. A tantervek összeállításánál a kulcsfontosságú képességek elsajátítására, a számonkérésnél a magolás helyett a gondolkodásra helyezi a hangsúlyt, mindehhez olyan eszközöket biztosít, mint az iskolai szintű döntés joga a tantárgyak húsz-harminc százalékának megválasztására. A közoktatásban a szülők és a fenntartó önkormányzatok kapnak az eddiginél nagyobb beleszólást a dolgok irányításába, egyetemeken a hallgatókat vonják be a korábbinál jobban a döntéshozatalba. Az alkalmazottak helyben történő versenyvizsgáztatása, munkájuk minősítése, az intézmények rangsorolása, a többszakaszos finanszírozás mind annak lehetőségét rejti magában, hogy ki mint vet, úgy arat, ehhez ellenben olyan intézményvezetőkre lenne szükség, akik döntéseikért vállalják a felelősséget, nem a tanárkolléga jól bebiztosított címzetességi kenyere, hanem az eredmények alapján hozzák meg határozataikat. Ezek pedig ne csak a versenyszerű teljesítményt kövessék, hanem a fiatalok életképességre, műveltségre, társadalmi érzékenységre, a tudományok iránti kíváncsiságra való nevelését. Ha nem így lesz, akkor minden percnyi időhúzás, politikai játszma, álközvita még bizonytalanabbá teszi gyermekeink, fiataljaink jövőjét, életét. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 786Olvasóink értékelése: 4.86Szavazatok száma: 7Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. október 20., szerda 08:21
vanist 241 hozzászólás Az elmélet nagyon jó, csak mint mindig, a kivitelezéssel lesz baj! Nem igen számitották bele a hazai viszonyokat, a kapcsolatrendszert, a protekcionizmust, a politikai-gazdasági befolyásról nem is beszélnék.
2010. október 20., szerda 09:52
Lemhenyi63 376 hozzászólás Lefordítaná valaki magyarra azt, hogy "összhang az oktatás tartalmi és intézményszervezési vonatkozásai között"? És ez lenne az "új" tanügyi törvény legfontosabb eleme? Hm... itt valami nem stimmel!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta
kissmama - 20:08 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||