Mindannyiunk nemzeti ünnepe (1956 emlékezete Háromszéken)

Rácz Károly polgármester beszédében arra hívta fel az ünneplők figyelmét, az ’56-os hősök példáját követve ki kell harcolni Székelyföld autonómiáját, ez az, amiben nem szabad alkudnunk, nem könyörögni kell, és passzívan várni, hogy megadják nekünk, hanem felemelt fővel, öntudattal küzdeni kell érte. Húsz évvel a romániai rendszerváltás után ezeken a tájakon még nem valósultak meg az ’56-os forradalom céljai, tartozunk a forradalmároknak azzal, hogy folytatjuk küzdelmüket, és beteljesítjük álmaikat — mondotta a város első embere.
Sinka Jenő, a Politikai Foglyok Országos Szövetségének (POFOSZ) elnökségi tagja, a szövetség Fehér megyei elnöke a POFOSZ elnökének és két, tájainkról Fehér megyébe elszármazott ’56-os erdélyi bajtársa, a kézdivásárhelyi Czirjék Ferenc és a sepsiszentgyörgyi Kiss István üdvözletét tolmácsolta, felelevenítette, hogy gyermekfejjel, alig tizenhat évesen bebörtönözték, és bejelentette: elhozta Kézdi­vásárhelyre azt az eredeti ’56-os zászlót, amelyiktől soha nem válik meg. Török József, a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szövetségének elnöke elérzékenyült hangon emlékezett vissza saját és bajtársai meghurcoltatására. A fiatalok üdvözletét Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezetének tagja tolmácsolta, arra kérve a mai ifjakat, hogy vigyék tovább ’56 szellemét, és legyenek a szabadságharcosok méltó utódai. Végezetül Farkas Ferenc történelem szakos tanár, a Református Kollégium igazgatója kronológiai sorrendben foglalta össze a forradalom eseményeit. Az ünnepség koszorúzással és nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget.
Sötétedés után a kantai Nagy Mózes El­méleti Líceum tanulói fáklyákkal vonultak iskolájuktól a Gábor Áron térre, majd a volt kaszárnya épülete előtt álló hősök emlékművéhez, ahol az alkalomhoz illő verses-zenés műsorral tisztelegtek a mártírok emléke előtt.