Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. október 26., kedd: Világfigyelő Magyar TükörAz ötvenedik évfordulóval ellentétben — amikor hihetetlen dolgok történtek a pesti utcákon, és rohamrendőrök verték szét, gumibotozták, gumilövedékekkel lőtték, és százával tartóztatták le a sokszor ártatlan felvonulókat (a kivizsgálások folynak, a felelősöket még mindég nem nevezték meg, a fő kérdés továbbra is az, hogy ki is adott utasítást Görgényi akkori rendőrfőkapitánynak a magyar demokrácia rövid történetében addig nem tapaszalt atrocitásokra) — az ötvenhatos forradalom ötvennegyedik évfordulóján békésen zajlottak a megemlékezések. * Lendületes beszédében a kormányfő ismételten megígérte, hogy a felelősöket meg fogják nevezni, és a törvény előtt felelnek tetteikért, mindazokért a túlkapásokért és rendőri brutalitásokért, amelyeknek demokratikus jogállamban meg sem szabadott volna történniük. * Egyre többet emlegetik Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök felelősségre vonását is. * A szocialista párt korifeusainál ez is kiverte a biztosítékot, és a beszéd egy másik részlete is, ahol Orbán Viktor az ötvenhatos forradalom egyenes folytatásának s betetőződésének tartotta a Fidesz elsöprő választási sikerét, a szavazóurnákban történő ,,forradalmat". * Meghirdette programját a szocialista párton belül megalakult, Gyurcsány Ferenc vezette frakció, amely a párt megújítását és stratégiájának újragondolását tűzte zászlajára. Meg kell tisztulni — fogalmazott Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter —, meg kell szabadulni a korrupciónak, az anyagi visszaéléseknek még a gyanújától is, hogy az MSZP újra szerethető párttá váljék. Ami a stratégiát illeti, a szocialisták előtt, legalábbis Molnár Csaba szerint, két út kínálkozik, vagy háttéralkut kötni a Fidesszel, vagy vállalni a következetes, nyílt ellenzékiséget. A Gyurcsány vezette platform a második utat tartja járhatónak. * Bokros Lajos után Békesi László, a szocialisták gazdaságpolitikáját a Horn-kormány idején egy ideig (amíg Horn Gyula tőle is meg nem vált) alakító közgazdász is elítélte az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját, a nyugdíjpénztárak lenyúlásától és államosításától a különadókig. Szerinte a nagy áruházláncok előbb-utóbb az árak emelésével próbálják visszaszerezni, amit elvettek tőlük. Az energetikai vállalatok is árat emelnek, ha nem is rögtön, de a közeljövőben mindenképpen. Bonyolultabb Békesi szerint a telekommunikációs vállalatok sarcolása, ugyanis Magyarország is aláírta azt az uniós törvényt, amely 2020-ig Európa teljes internetes lefedését tűzte ki célul, ezért aztán a telekommunikációs vállalatoknak a nyereségüket kötelezően fejlesztésre kell fordítaniuk... * Tarlós István budapesti főpolgármester szerint a kormány áprilisig még segíti a BKV-t, de addig ki kell dolgozni Fellegi Tamás gazdasági miniszterrel közösen a közlekedési vállalat teljes átszervezésének forgatókönyvét. A BKV teljes vesztesége jelenleg eléri a 800 milliárd forintot, s a régi felállásban még remény sincs megújulásra, a főváros a csőd szélén áll, nincs pénze száz és száz új autóbusz megvásárlására sem, márpedig a BKV szinte teljes járműparkját le kellene cserélni. * Tarlós jogászcsapata máris nekiállt a privatizált nagyvállalatok, a víz- és csatornaművek, a gázművek magánosítása átvizsgálásának. Ha a külföldi tulajdonosok — fogalmazott élesen Tarlós István — nem fogják módosítani a fővárosra nézve kedvezőtlen szerződéseiket, akár perekre és visszaállamosításokra is sor kerülhet... Szerző: Bogdán LászlóCikk megjelenítése: 465Olvasóink értékelése: 3.67Szavazatok száma: 3Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
kissmama - 20:24 Hírsaláta Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||