Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 23:21
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. október 29., péntek: Közélet

Bodok elvitte a pálmát (Háromszék legrendezettebb települése)

Bodok nyerte el a Háromszék legrendezettebb települése címet és az ezzel járó 50 000 lejes díjat.
Kovászna Megye Tanácsának tegnapi ülésén Fodor István, a község polgármestere át is vette az oklevelet, majd emlékeztetett: 2004-ben szintén Bodok nyerte el a kitüntetést.
A megyei önkormányzat által kezdeményezett megmérettetésre egyébként tíz település nevezett be: Bodok mellett Vargyas, Torja, Kézdiszentlélek, Réty, Uzon, Gelence, Kökös, Csernáton és Bereck. A három önkormányzati képviselőből és a megyei tanács két munkatársából álló zsűri az összes településre ellátogatott, és a verseny szabályzata szerint, 25 szempont alapján értékelte. Bodok után második, illetve harmadik helyen Gelence és Bereck végzett. Utóbbiak 30 000, illetve 20 000 lejes díjat kapnak, amit szintén a település csinosítására fordíthatnak.
A kezdeményezés célja az volt, hogy ösztönözzék az önkormányzatokat a középületek szépítésére, az utcák tisztán tartására, a falukép megőrzésére. Az értékelés során szem előtt tartották többek között a középületek, műemlékek állapotát, a köztisztaságot, az utcaképet, a közvilágítást, a zöldövezetek rendezettségét, a falu központjának állapotát, a természeti értékek kihasználását, a falu bejáratainak képét. Emellett azt is felmérték, milyen infrastrukturális fejlesztések történtek a településeken, illetve hogyan próbálják vonzani a turistákat.
Hozzászólások
2010. október 29., péntek 08:32
erdovideki
21 hozzászólás
Csodálkozom vargyas hogy nem nyerte meg? Ha utolso dijat osztananak es nem pofara adnak a dijakat mindjart megneznek hogy kozveszelyes vargyas utcain jarni, meg nappal is. De a sok osztrak eurotol nem latja a vezetoseg a problemakat!

2010. október 29., péntek 08:57
rakosizozo
17 hozzászólás
Ugyes kicsi falu.... igy igaz

2010. október 29., péntek 09:17
arpi
138 hozzászólás
igazad van erdovideki,pofara adnak penzt is,es dijakat is!

2010. október 31., vasárnap 10:17
Vargyasi
32 hozzászólás
Örülök, hogy vannak ilyen díjjak. Ez jó!! Talán az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések valóban ösztönzőleg hatnak. Vargyason meg sem lepődök, hogy nem nyerte meg. Amíg az önkormányzat épületének a felújjításánál sem vették figyelembe, hogy azok a stílusjegyek( az épület homlokzatának az ornamentikájára, ill nyílászárókra gondolok itt) megmaradjanak, addig nincs miről beszélni. Felújították, szigetelték, lefestették sárgára az ablakokat Thermoplanra cserélték. Lehet, hogy még nem volt az épület műemlék ( ezt nem tudom) de az esélyét is elvették, hogy azzá váljon.
Középületek ill. műemlékek állapota:- Daniel-kastély talán jó kezekbe került és korhűen újjítják fel egyszer.
-Sütő család háza : -követendő példa, így kell bánni egy 100 évnél is öregebb házzal.
-Máthé Feri bácsi háza: szintén jó ránézni.
-Unitárius templom: - egy évvel ezelőtt láttam utoljára, szegény templomunk homlokzata megérett egy homlokzati felújjításra is. A tetőszerkezetet azt hallottam felújjították már.Viszont ami ötlet szinten felmerült bennem, szerintem a templomkertbe be kéne hozni, azokat a sírköveket, tumbákat amik kint a temetőbe hányódnak.Kökösön is , Illyefalván is láttam , hogy a régi sírkövekre így próbálnak vigyázni. A temetőben is lehetne egy területet elkeríteni és ott felállítani újra őket. Vigyázni kell rájuk, a múltunkhoz tartozik. Apropó temető. Egy dolgot nem értek, van saját kőbányája a falunak, olyan nagy dolog, zúzott mészkővel időnként felszórni a temetőbe vezető utat? Ha valaki ki akar menni a temetőbe, egy két hónap kivételével amikor száraz az út, ezt csak nyakig sárosan teheti meg.
Közterület tisztasága: - több "szemétládát" kéne kihelyezni. És ha nem egy kiszuperált faláda az a szemetes, vagy kuka akkor nincs szükség ilyen badarságot ráírni az önkormányzat részéről hogy SZEMÉTLÁDA , mert nekem erről a szóról más jut eszembe. Lefotóztam ezt annak idején, mert nem hittem a szememnek. :) Egyértelmű egységes kukák kihelyezése és ezek űrítése megoldaná a probléma egyik részét. Azt elérni, hogy az emberek ebbe is dobják a szemetet, meg be lehet tartatni egy kis odafigyeléssel. Akár közterületfentartók beiktatásával. Nem kell erre új embert alkalmazni, szerintem a Polgármesteri hivatalban van olyan aki erre is ráér a "bokros teendői " mellett.

Röviden Vargyason nem csak az osztrák befektető euróitól nem látnak a vezetők, hanem nincs is szemük hozzá. Egy gyönyörű helyen fekvő falu többet érdemelne. Meg kéne menteni a faluképet, még lehetne. Példát lehet venni Ausztriáról is, ha már az osztrákoknál tartunk. Bár azért garázdálkodnak mifelénk, mert otthon ezt nem tehetik meg. Ott nem engednék, hogy egy tájidegen komplexum terveit meglobogtatva, bármit megtehessenek. Ja, elfelejtettem" infrastruktúrát fejleszteni" jöttek :) Meg kell menteni azokat az épületeket, az enyészettől amelyek ránk székelyekre jellemző jegyeket viselnek. Támogatni, segíteni( akár szakemberek bevonásával) kéne azokat az embereket akik még ilyen épületeket birtokolnak, hogy ne teherként éljék meg egy műemlékké nyílvánított ház tulajdonjogát.
Igaz egy falu összképe nem csak a régi házak állapotán múlik, hanem az új épületekén is, ott is meg kell fogni "a gyeplőt" mielőtt teljesen jellegtelenné válik a falu.



Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Farcádi Botond:
A második próbatétel
Még csak hátra sem dőlhetnek a szerdai bizalmi szavazáson dicstelen győzelmet aratott kormány tagjai, máris újabb kihívással kell szembenézniük.

- :
Bővülhet a magyar nyelvű képzés (Parlament előtt az oktatási törvénycsomag)
A kormány gyorsított eljárással, felelősségvállalással terjesztette a parlament elé tegnap az oktatási törvénycsomagot, az ellenzék várhatóan újabb bizalmatlansági indítványt nyújt be a kabinet ellen.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS