Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 1., hétfő: Közélet Kevesebb a munkanélküli (Csalóka statisztika)Csaknem két százalékkal csökkent október végére a megyei munkanélküliségi ráta: a mérséklődést nem csak az eddigihez képest több alkalmazással magyarázzák, hanem azzal is, hogy ezernél több egyetemista került ki a nyilvántartott állástalanok táborából. Míg Háromszéken szeptember végén 10,64 százalékos volt a munkanélküliségi arány, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal összesítése szerint mostanra ez a mutató 8,80-ra apadt. Az intézmény igazgatója, Kelemen Tibor ezt azzal magyarázza, hogy októberben az eddigihez képest több állástalant alkalmaztak, nem csak megyei foglalkoztatók, hanem brassóiak is, mintegy hatszáz főt, köztük 142 negyvenöt év fölöttit, ami látványos előrelépésnek tekinthető. De figyelemre méltónak tartja, hogy a pályakezdők számára tartott állásvásár után 23 friss diplomás kapott munkát, köztük 13 egyetemet végzett fiatalt, számukra jóformán nincs ajánlat a havonta meghirdetett állások között, legfeljebb az a lehetőségük marad, hogy más területen vállalnak munkát. Továbbá a regisztrált munkanélküliek közül kikerült ezernél több diák, akik egyetemre mentek, de a szigorítások, ellenőrzések miatt a szociális segélyben részesülők száma is hét-nyolcszáz fővel kevesebb lett, összességében ezekkel magyarázható az állástalanok számának csökkenése, jelenlegi 7700 főről tudnak az munkaerő-hivatalban. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 927Olvasóink értékelése: 3Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 1., hétfő 18:07
eberendre 1632 hozzászólás A jó statisztikával azt mutatunk ki, amit csak akarunk.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||