Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 1., hétfő: Máról holnapra Hetven nap magányVan-e értelme a tiltakozás különféle formáinak, vezet-e bármire is a japánsztrájk, az általános munkabeszüntetés, a több tízezres utcai felvonulás, a szakszervezeti arzenál megannyi eleme, ha a hatalom a legkisebb jelét sem mutatja annak, hogy figyelne a tüntetők kérésére, gőgös távolságtartással, cinikus hallgatással viszonyul az elégedetlenekhez? Valószínűleg ilyen gondolatok motoszkálhattak Cristiana Anghel caracali tanítónő fejében is, amikor a hét végén úgy döntött, hetven nap után véget vet az éhségsztrájknak, amelyet augusztusban kezdeményezett végső elkeseredésében. Így akarta jelezni felháborodását a kormány intézkedései, a fizetések levágása miatt. Kezdetben majd senki nem foglalkozott vele, később a sajtó figyelmének középpontjába került. A kormánypártok képviselői hallgattak, vagy hárították a felelősséget, az ellenzékiek rájöttek, politikai tőkét kovácsolhatnak a magányos farkasként fellépő pedagógus történetéből, a szakszervezetek pedig, igaz, meglehetősen tétován, de szolidaritásukról biztosították Cristiana Anghelt. És ő mindenkinek üzent. A kormányzóknak, hogy döntéseik nyomorba és kilátástalanságba sodorják a lakosságot, azok az állami alkalmazottak, akiket az államháztartási egyensúly helyreállítását célzó törekvések során egyszerűen számoknak tekintenek, élő emberek, sorsuk drámaira fordulhat. Az ellenzéket felelősségre intette: a tét sokkal nagyobb a politikai nyilatkozatoknál, a népszerűséget biztosító szólamoknál, a közembereket mindennapi betevőjük érdekli, nem a különféle hatalmi játszmák. De a szakszervezetek is levonhatnák a tanulságot a hetven nap történetéből. Az elmúlt időszakban ugyanis meglehetősen félszárnyúra sikeredtek akcióik, erőtlen megmozdulások, a különféle föderációk közötti széthúzás, a vezetők tétovázása, elsikkadó felhívások jellemezték tevékenységüket, így aztán a kormány nem ütközött különösebb akadályba a nadrágszíjszorító intézkedések alkalmazásakor. A caracali tanítónő mindvégig magára maradt. Kiáltó szavára nem figyelt sem hatalom, sem ellenzék, sem a szakszervezetek. Úgy tűnik, tiltakozásának egyetlen eredménye, hogy beszélnek róla, és talán akad, aki csodálja hetvennapos éhezését. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1024Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 1., hétfő 06:31
Tepes 758 hozzászólás Egyetlen olyan tiltakozás volt amit sztrájknak lehetne nevezni. Minden tisztelet és becsület. Nem akárki az a személy aki képes hetven napot koplalni. És nem volt átverés, diverzió, megvesztegetés, félrevezetés mint ahogy a többi sztrájknál megszoktuk. Hetven nap koplalásra kellene itélni azokat akik felelősek a kialakult helyzetért : azt a 300 és annyi dögevőt. Egyik sem birná ki pár napnál tovább, mind kipusztulna valamennyi féreg.
2010. november 1., hétfő 08:00
zsoly 38 hozzászólás De bár kipusztulna mind az egész semmire való ingyenélö
2010. november 1., hétfő 18:05
eberendre 1632 hozzászólás Tiszteletet és megbecsülést érdemelne, csak a hasonló gondolkodásúak méltathatnák.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||