Kabos Endre (Emlékezzünk az egyetemes magyar sport nagyjaira)

Szerette ugyan a sportot, de a vívás eléggé messze állt tőle. A szülői rábeszélések, a baráti biztatások végül meghozták a várt eredményt, Endre engedett a pást varázsának. Vívómestere a híres Italo Santelli lett, egyesülete pedig a Budapesti Vívó és Atlétikai Club, aztán következett a Tisza István Vívó Club... 1928-ban szlovák bajnokságot nyert, éppen Gerevich Aladár előtt. Ez volt az úgymond nagy berobbanás, ettől kezdve minden rangos versenyen az elsők között végzett, s már 1931-ben Európa-bajnokságot nyert csapatban, ezüstérmet egyéniben. 1934-ben átkerült az Egyesült Izzóhoz mint főtisztviselő, vívóként pedig az Újpesti Torna Egyletben folytatta sportpályafutását, s természetesen a magyar válogatottban. Itt tegyük hozzá rögtön, hogy egy nem mindennapi, egyenesen rendkívül jó sikersorozattal. Íme :
1931-ben Bécsben Eu­rópa-bajnoki aranyérem kard­csapatban és ezüstérem egyéniben
1932-ben olimpiai arany­érem Los Angelesben a kardcsapattal, bronzérem egyéniben
1933-ban a budapesti Európa-bajnokságon két aranyérem — kardcsapat és egyéni
1934-ban a varsói Európa-bajnokságon szintén két aranyérem — kardcsapat és egyéni
1935-ben a lausanne-i Európa-bajnokságon egy aranyérem a kardcsapattal (egyéniben a hatodik helyen zárt)
1936-ban a berlini olimpián két aranyérem — kardcsapatban és egyéniben.
És milyen volt Kabos Endre, az ember? Itt hadd idézzem Syposs Zoltán szakírót: "Szerény, csendes, kedves modorú ember volt, intellektuális jelenség. Szerette a tréfát, akár a hangosabb jókedvet is. Meséit, apró megfigyeléseit gyakran és vidáman adta elő — én úgy emlékszem rá, mint akinek finom, fátyolon átcsillanó humorán is átérzett néha valami el nem mondott fájdalom, csendes melankólia. Néha oly különösnek tűnt előttem dobogón látni őt, villanólámpák, reflektorok fényében, riporterek kereszttüzében. Olyannak ismertem, aki nem a fénynek, hanem a melegnek embere, szívesebben befelé néző, mintsem fotólencsékre vágyó."
A berlini olimpiát követő lelkes fogadtatás után Kabos úgy döntött, abbahagyja sportpályafutását. Az ok a gazdasági válság nehéz éveiben keresendő. Bár banktisztviselő, majd fiókvezető is volt az Egyesült Izzónál, munkanélküli lett, s így megélhetési gondokkal kellett küszködnie. Nem véletlen tehát, ha visszavonult a pástról, és a civil életére koncentrált. Eladta kardját, gyümölcskereskedést nyitott. Az üzlet egész embert kívánt, s Kabos egész nap a kereskedésben dolgozott... Aztán jött a második világháború s az előre nem látható tragédia. 1944. november 4-én éppen a Margit hídon át utazott, amikor a németek felrobbantották a hidat. A sok halott között volt Kabos Endre is. Harmincnyolc évet élt. Holttestét sohasem találták meg. Emlékét viszont ma is őrizzük.