Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 2., kedd: Közélet Megkezdték a posta felújítását![]() Tegnap megkezdték a Sepsiszentgyörgy központját évek óta rondító postaépület felújítását, miután azt szerdán a Romtelecom és a városvezetés jelenlétében átadták a kivitelezőnek. A távközlési cég által meghirdetett versenytárgyalást megnyerő kolozsvári vállalkozó ígérete szerint jövő áprilisra átadják a kész épületet az önkormányzatnak. Egyelőre nem lesz látványos a haladás, mert a belső munkálattal kezdenek, de azt ígérték, a határidőt tartják, azaz 2011. április 1-jén átveheti az önkormányzat a felújított épületet ― ismertette Antal Árpád András polgármester, hozzátéve, ez annál is inkább érdeke a kivitelezőnek, mert a város a Romtelecommal úgy kötötte meg az épületre a szerződést, hogy minden hónap késésért tíz százalékkal alacsonyabb bért fizetnek.
Közben folyik az egyeztetés a postával is. A Romtelecom-épületet úgy alakítják át, hogy a postai szolgáltatásnak megfelelően képezzék ki a földszintet, ezen a vonalon a tárgyalások tétje, hogy a posta beleegyezik-e abba, albérlőként mindaddig ne fizessen a városnak, míg jelenlegi székhelye, a volt Hungária Szálló értékét le nem lakja, Sepsiszentgyörgy ugyanis a Petőfi Sándor utcai műemlék épületet átvenné tulajdonába. Ez irányban egyfajta nyomásgyakorlással is próbálkoznak, amennyiben Kelemen Hunor művelődési miniszter átiratban érdeklődött a postai egyedáruságnál az épület sorsa felől, aggodalmát fejezve ki a műemlék romló állaga miatt ― mondta el a polgármester. Mint ismeretes, hosszas tárgyalásokat követően sikerült szerződést kötni a Romtelecommal, mely nem akarta eladni az épületét, abba ellenben belement, hogy saját költségén felújíttassa, teljesen átalakítva ― egyelőre tíz évre ― az önkormányzatnak bérbe adja. A kialkudott összeg a nem egészen 1900 négyzetméternyi hasznos felületért és 350 négyzetméter udvarért havi 8600 eurónak megfelelő lej, ellenben a Romtelecom is évi közel 15 000 eurónyi ingatlanadót fizet majd a városnak. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 1177Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 1Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 2., kedd 08:38
tulipan11222 85 hozzászólás Farcádi remélem kipörditt VOP.
2010. november 2., kedd 21:49
MElla 52 hozzászólás Szep tervek, igazak is???
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
