Több ezer gyermek hiányzik a játszóterekről (Húsz éve az élet védelmében)

A harminchárom éves Elvira és gyermeke (képünk) sorsa nem egyedülálló, a jövőt tekintve nem is biztató, az életmentő társaságok mégis úgy tartják, minden megfogant életet védeni kell.

Véleményükkel nincsenek egyedül, az egyházak is ezt az elvet vallják, bár a kezdődő élet megmentéséért vajmi keveset tesznek, az iskolák és a civil társadalom aránylag távol tartja magát a kérdéstől, a fiatalok pedig olykor magukra hagyottan, máskor felelőtlenül egyetlen kiutat látnak, hogy elkerüljék a gyermek megszületését, az abortuszt. Így történhet meg, hogy Há­romszéken ezer szülésre ezerkétszáz terhességmegszakítás jut.

A magzatgyilkosság törvénye
,,Az 1989-es események után Ion Iliescu legelső rendelkezése az volt, hogy szabaddá tette az abortuszt, a gyermekek gyilkolását. Azt éreztem, ez az ember szavazatokat gyűjt, politikai karriervágyból cselekszik. És tudtam, hogy valamit tennünk kell." Csató Béla pápai káplán a sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis Életmentő Társaság huszadik évfordulóján mondta el, mi indította őt arra, hogy azonnal cselekedjék. Dr. Kovács Zita gyermekorvossal közösen kezdeményezte a civil szervezet létrehozását, amelynek 1990. júliusi alakuló ülésén az akkori sepsiszentgyörgyi plébános így szólt a jelenlévőkhöz: ,,aki elkötelezi magát az élet védelmére, emberi gondolkodás szerint eszköztelenül marad, kudarcra ítéltetett, és szenvedés a része". Csató tisztelendő arra emlékeztetett húsz év elteltével, hogy bár Bálint Lajos érsek engedélyével körbejárta a háromszéki egyházmegyét, nyolc találkozón kérte a papság támogatását a magzatvédő társaság fiókegységeinek létrehozásában, de ,,valószínű, nem akadt megfelelő laikus ember, aki felvállalja a régiókban ezt a munkát, s bár a papok lelkesedtek, prédikáltak, más életvédő társaság nem jött létre, nem fogant meg a kezdeményezés más városokban". A szentgyörgyi életvédő társaság alapítója ökumenikus alapon felajánlotta az együttműködést ezen a téren immár néhai Csiha Kálmán és Tőkés László püspöknek, ők ,,végighallgattak, egy árva szót sem szóltak, sem tagadólag, sem pozitívan" — mondta Csató tisztelendő. Mindezekért is úgy véli, ,,II. János Pál pápának tökéletesen igaza volt, amikor azt mondta, az élet kultúrája és a halál kultúrája drámai harcot vív a világban egymással".

Együtt az életvédők és védenceik

Dr. Kovács Zita szintén az abortusz törvényes felszabadítását teszi felelőssé a terhességmegszakítások elszaporodásáért. ,,1989. december 27-én az volt a hatalom első vívmánya, hogy az 1966-ból származó 770-es dekrétumot hatályon kívül helyezték. Az nem abortusztörvény volt, hanem megszabta, milyen feltételek mellett engedélyezett a terhességmegszakítás. Ezt a törvényt, ami többek között arra is vonatkozott, hogy négy gyermek után lehetséges az abortusz, hatályon kívül helyezték. Már nem kellett bizottság, amelyik eldönti, hogy igaziból beteg-e az anya vagy a magzat, illetve tudja-e igazolni az anya, hogy már van négy gyermeke, hanem gondolkodás nélkül, aki akarja, mehet terhességmegszakításra. 1990 májusáig háromszorosára nőtt a terhességmegszakítások száma országszerte."

A gyermekekért és a kismamákért
Életvédő társaságok már rég működtek a nagyvilágban, de ezekről mi nem tudtunk — emlékezik vissza dr. Kovács Zita. ,,Aztán megismerkedtünk a magyar magzatvédő társasággal, és annak a példájára alakult a miénk. 1990 szeptemberében már pecsétünk is volt. Később, a temesvári forradalom első évfordulójára jött Angliából a Life Társaság, Sebastian Kreuter püspök úr irányításával minket is meglátogattak, sokat segítettek információval, eligazítással."
A Pro Vita Hominis Életvédő Társaságról sokan csak annyit tudnak, hogy időnként gyűléseznek, egyházi jeles napokon népszerűsítik az élet védelmét, mint például aprószentek napján, amikor életvédő zarándoklatot szerveznek, többen arról is hallottak, hogy kismamaotthont létesítettek Árkoson, szobrot emeltek az anyaság védelméért a megyei kórház udvarán, tanácsadó irodát működtetnek, de arról keveset tudunk, hogy hány nem kívánt gyermek életét mentik meg, és milyen eszközökkel segítik a kismamákat, hogy a magzatgyilkolás helyett az életet válasszák.
,,A várandósság áldott állapot, az emberi lény, egy különálló személy megfoganása, élete" — hangsúlyozza dr. Kovács Zita, aki arra hívja fel a figyelmet, hogy a magzattal nem lehet, nem szabad úgy bánni, ,,mintha egy vérrög, egy csomó, egy szövet lenne, amit, mintha csak fogat húznának, kidobnak az anya méhéből. Az élet szent, és felelősek vagyunk érte."
A művi terhességmegszakítás nem csak egészségi problémákat okozhat, hanem annak lelki következményei is vannak — hívja fel a figyelmet a szakember.
Dr. Kovács Zita: Ez nem csak műtét, és kész, ennek nyoma van, ezt nem tudja senki meg nem történtté nyilvánítani. Ott marad az anya lelkiismeretében, s bár el tudja évtizedekig hallgattatni, nem akar róla tudni, végül nem tudja letagadni, eltitkolni az érzéseit. Azt szeretnénk, hogy ne sebződjenek ezek a lányok, asszonyok. A fiataloknak ezt felelősen kellene felfogniuk, nem úgy, hogy most ezzel, majd azzal létesítenek szexuális kapcsolatot... Tehát nem csak a megfogant magzatot kívánjuk védeni, hanem szeretnénk megelőzni az ilyen eseteket, és azt támogatjuk, hogy a gyermek családban szülessék meg. A nehéz­ség elől hiába menekülnek, hiába válnak el, szakítják meg a terhességet olyan gondolattal, hogy jobb lesz. Nem lehet egy rosszat egy másikkal helyrehozni. Nemrég levelet kaptam, amelyben a feladó azt írja, az aggodalom és a szorongás rosszabb, mint maga a baj. Mert a bajjal megküzdünk, de a szorongástól nem tudunk lépni.

Minden áron?
Kérdés, lehet-e egy magára hagyott fiatalt, akinek nincsenek meg a körülményei, hogy gyermeket neveljen felelősen, arra biztatni, hogy szülje meg a gyermeket, és majd lesz valahogy. Ha előre sejthető, hogy a gyermek utcára, árvaházba, nevelőszülőkhöz kerül, netán koldulni, tehát már eleve minden tekintetben hátrányos helyzetre ítéltetett, illetve súlyos sérülést, fogyatékosságot észlelnek korai magzati korban, akkor is meg kell születnie? Valóban minden áron?
Dr. Kovács Zita: Minden áron őrizze meg, mert az élet több, mint a birtoklás, és biztos, hogy valamilyen formában kialakul. Ha ő maga nem tud a gyermekről gondoskodni, nevelőszülőhöz lehet adni, ami még mindig jobb, mint hogy megöljék. A terhességmegszakítás az ember elpusztítása. Ha ezt a kettőt egymás mellé teszem, a hányódó gyermek és a terhességmegszakítás, akkor is az életet választom. Annyiszor bebizonyosodott, hogy az ilyen anyukák sorsa mégis rendeződött, szociális otthonba fogadással, vagy örökbefogadással vagy az anyának került munkahely, és fel tudott állni.
A doktornő állítását Andrei Mária is megerősíti, aki szinte kezdettől önkéntesként dolgozik a társaság tanácsadó irodájában, látott sok szomorúságot, kilátástalannak tűnő életet, de annak is tanúja volt nem egy esetben, az anyák hálásak voltak, amiért korábban elfogadták a segítséget, és az élet mellett döntöttek. ,,Aki nem így cselekszik, annak azt ajánlom — mondja Mária —, menjen el a játszótérre, számolja meg a gyermekeket, és rájön, hogy egy mindig fog hiányozni onnan."

Aki az életet igenli, az segítséget kap
Az árkosi Irgalmasság Anyja Kis­mamaotthont 2004-ben külföldi segítséggel hozta létre a Pro Vita Hominis Életvédő Társaság, egy év múlva a ferences rend vette át, és azóta is működteti a létesítményt. Az elmúlt esztendőkben az egyesület hét, a nővérek huszonöt kismama sorsát egyengették.
Elvira, akiről bevezetőnkben elmondtuk, hogy hét hónapos várandós korában került a nővérekhez, karján az öt hónapos Izabellával csak annyit mondott nekünk: még nem tudja, hová megy, amikor kislánya betölti az egy évet, talán új barátjához, de amíg az árkosi otthonban lehet, ,,addig tart a biztonság, mert itt számíthatunk a nővérekre, egymásra, a többi anyukára".

Öten a kilenctagú Demeter családból

Az élet igenlése öröm ott is, ahol kezdetben elutasítják a gyermekáldást, meg akarják akadályozni a gyermek világra jöttét, de meggyőzés, utólagos meggyőződés, segítség vagy egyéb okból végül vállalják az áldás fogadását. ,,A gyermekek boldoggá teszik a családokat. Azért jöttem, hogy ezt elmondjam, és ez is egy tanúságtétel lehet" — halljuk Demeter Zsuzsannától, aki hét gyermeke közül néggyel érkezett az életvédő társaság huszadik évfordulós ünnepségére. Hunor, Magor, Réka, Ábel, Gergő, Ágnes és Mátyás édesanyja és édesapja, Demeter László nem tartja különösnek magukat, Zsuzsa csak annyit mond, ,,örvendek, hogy ilyen nagy családom van, és örvendek a gyermekeimnek".