Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 23:33
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. november 4., csütörtök: Máról holnapra

Érdemes még kormányon maradni?

Tapsolt az ellenzék, de még a nagyobbik kormánypárt bizonyos képviselői is — például Mihail Hărdău volt tanügyminiszter, a felsőház szakbizottságának elnöke —, ujjongtak a szakszervezetek, amikor az alkotmánybíróság tegnap úgy értékelte, a kormány nem vállalhat felelősséget az oktatási törvényért.
Derült égből villámcsapásként érte a hír az RMDSZ vezetőit. Zavarodottan, idegesen, mégis igen óvatosan nyilatkozott Markó Béla, ígérte, összehívja az Állandó Tanácsot, találkozik a frakciókkal, egyeztetnek koalíciós partnereikkel, még a kormányból való kilépés lehetőségét is felvillantotta, ha szövetségeseik már nem tartanák fontosnak a törvény elfogadását, vagy a koalíció nem működne megfelelően. Jóval szókimondóbbnak bizonyult Frunda György, aki szerint politikai döntést hozott a taláros testület, és ez a demokrata liberálisok, illetve az államfő által jelölt bírákon múlott, magyarán koalíciós partnerei elárulták, cserbenhagyták a szövetséget, s tették ezt oly módon, hogy még csak szemükre se lehessen vetni semmit.
Tény, igen kínos helyzetbe került a Demokrata Liberális Pártot eddig még legantidemokratikusabb törekvéseiben is hűségesen kiszolgáló érdekvédelmi szervezet. Megszavazták a bércsökkentést, az elbocsátásokat, a sok megszorító intézkedést, házbizottsági képviselethez juttatták az ellenzéki pártokból dezertálókat, szemet hunytak a nyugdíjtörvény csalásgyanús elfogadása fölött, sőt, partnereik nyomására, előzmény nélküli módon, megtiltották honatyáiknak, hogy éljenek a szavazás jogával a legutóbbi bizalmatlansági indítvány vitája során. Csakhogy míg a demokrata liberálisok kezdeményezései esetében a koalíciós szavazógépezet hibátlanul működött, az RMDSZ számára fontos ügyek valahol mindig elakadtak. A tanügyi jogszabály például a felsőház szakbizottságában, a kisebbségi törvény — a szövetség vezetőinek az őszi parlamenti ülésszak előtti hangzatos nyilatkozatai ellenére — vélhetően továbbra is a fiókban porosodik, a régióátszervezésről pedig mintha maguk a kezdeményezők is megfeledkeztek volna.
Mind közül az oktatási törvény ígérkezett a legkönnyebbnek, de ezzel sem sikerül egyről a kettőre lépni. És ezért egyre időszerűbbé válik a kérdés: mi is a haszna az RMDSZ hatalmi pozíciójának?
Hozzászólások
2010. november 4., csütörtök 07:09
leopold
1035 hozzászólás
sajnos idaig mar el kellett volna hagyni a kormanyzast reg.ellenbe az UDMR egy olyan part, hogy ha Gigi Becali fele nationalista parttal is tudni kotni koaliciot.Tisztelt UDMR-e az utolso 6 honapi kormanyzas nektek kb egy - (azaz egy minusz) 1-2% hozott egy esetleges elorehozott valasztasonal amivel meg a parlamenti kuszobot se eritek el.Hat Isten Eltesse Base-t(mert ma szulinapja van) es Marko Becu-t !!!!

2010. november 4., csütörtök 07:34
Sascha
1640 hozzászólás
Ne éltesse, mert akkor münk döglünk meg!

2010. november 4., csütörtök 07:57
klauka09
505 hozzászólás
sülyedő hajórol menekülnek a patkányok........

2010. november 4., csütörtök 08:09
ekeferi
278 hozzászólás
a kormanyzast nem lehet elhagyni, azokat a tolvajokat kotik meg eloszor akik nincsenek a husosfazek mellett.....

2010. november 4., csütörtök 08:27
lacafaca74
2661 hozzászólás
Gondoltam hogy túl szép lenne hogy igaz legyen. 20 év alatt a képviseletünk nem mutatott fel igazán semmi jelentőset. Különben is ne áltassuk magunkat, ha megbukik a kormány biztos megváltoztatnák a következők a kényelmetlen rendelkezéseket, mint a történelem és földrajz anyanyelven való oktatását. Sajnos az RMDSZ most sem akarja látni hogy folyamatosan átverik, mert a poziciók elvakitják őket.

2010. november 4., csütörtök 08:30
janoska44
740 hozzászólás
Ha meg emlekezik valaki a bizalmi szavazaskor en emlitettem hogy az RMDSZ a bizalmi ellen szavazott es nehogy pontosan a PDL tegyen keresztbe,pontosan az tortent.

2010. november 4., csütörtök 08:33
lada1200
347 hozzászólás
Nem mintha nem tudták volna előre ezt a forgatókönyvet.

2010. november 4., csütörtök 08:59
kaba
287 hozzászólás
Nem mintha a nyugdijak kapcsán nem pont az RMDSZ-s alkotmnybiró buktatta volna meg a PDL inditványát.

2010. november 4., csütörtök 09:15
vanist
241 hozzászólás
Na most légy okos Domokos, bocs Markó..., mostanáig takaroztatok a tanügyi törvénnyel, de most hogy nincs takaró, mivel fogtok? Ha egy kicsi kurázsitok volna ott hagynátok az egész PDL-és bagázst, ha nem énekeljétek tovább is a hinta-palintát és a következö választások után gondolkodhattok, hogy miért is nem vagytok a parlamentbe...

2010. november 4., csütörtök 10:41
kezdi
181 hozzászólás
kaba. Nem Puskas Valentin ex. RMDSZ-es szenátorra gondoltál?

2010. november 4., csütörtök 15:53
lada1200
347 hozzászólás
Egyébként már a jól megszokott forgatókönyv szerint itt az ideje ott hagyni a szövetségest, és koncentrálni a választásokra szlogeneket kitalálva, keresni az újabb partnert.

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
Elhalálozás
Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a drága jó testvér, nagynéni, sógornő, keresztmama, jó rokon, szomszéd, barát és ismerős, a kőröspataki BOKOR ÁGNES nyugdíjas szövőnő életének 70. évében rövid szenvedés után csendesen visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2010. november 5-én 14 órakor lesz a sepsikőröspataki ravatalozóból római katolikus szertartás szerint a katolikus temetőben. Drága jó testvérünk! Nyu­godjál békében egy dolgos élet után. Emléked örökre megőrizzük szívünkben. Részvétfogadás november 4-én 16—18 óráig és a temetés napján 12 órától. A gyászoló család 4238851

- :
Pályázati kiértékelő (Regionális Operatív Program)
Pályázati kiértékelő (Regionális  Operatív  Program)
Terepszemle a Székely Mikó Kollégiumban
A gyulafehérvári székhelyű Központi Fejlesztési Régió vezetőségének jelenlétében pályázatkiértékelőt tartottak tegnap Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Simion Creţu, a fejlesztési régió igazgatója szerint háromszéki látogatásukkal az átláthatóságra törekednek. Kovászna megye az elmúlt két esztendőben közel 54 millió euró vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Unió Regionális Operatív Programja keretében. Ennek több mint kilencven százaléka közberuházásra érkezett, de tizenegy mikrovállalat is nyert közel kétmillió euró értékben támogatást.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS