Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 6., szombat: Közélet Hazatértek az erdélyi népzene nagykövetei![]() Tíz nap alatt nyolcszor lépett közönség elé a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar nemrég zárult nyugat-európai turnéján. A hagyományőrző muzsikusok után a legautentikusabban zenélő erdélyi együttesnek tartott Hevedert svájci és németországi magyar közösségek látták vendégül, de felléptek Brüsszelben is az Európa Parlamentben az ötvenhatos megemlékezés alkalmával. A Sepsiszentgyörgyről, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról és Gyergyócsomafalváról származó muzsikusok főhadiszállása a háromszéki megyeközpont, ide köti munkahelyük is, a Háromszék Táncegyüttes. Kezdetben a táncos társulat kísérőzenekaraként határozták meg magukat, de hamar kiderült, hogy olyan széles skálán ismerik az erdélyi népzenét, és olyan autentikusan játsszák egy-egy neves zenészbanda zenei hagyatékát, hogy érdemes önállóan is színpadra állniuk. Idén adták ki első lemezüket Eresszed, hogy menjen! címmel, amelyen mezőkölpényi, gyimesi, őrkői, magyarpalatkai, kalotaszegi és bonchidai muzsika szólal meg, említett turnéjukon ebből nyújtottak ízelítőt a rieheni, zürichi, berni, stuttgarti, frankfurti, müncheni és budapesti közönségnek. Koncertkörútjuk egyik érdekes mozzanataként Stuttgartban, az éppen ott zenélő Lajkó Félix is csatlakozott egy időre a Hevederhez. Bajna György, Fazakas Albert, Fazakas Levente (zenekarvezető), Molnár Szabolcs és Szilágyi László a jövő évi, több mint egy hónapos amerikai turné előzetesének tartja a Vucic Zsigmond kezdeményezésére és segítségével létrejött, nemrég véget ért európai turnét, addig ellenben rengetegszer lépnek még fel itthon és külföldön, november végéig megfordulnak Ajkán, közreműködnek az Udvarhely Táncműhely legújabb bemutatójában és a Háromszék Táncegyüttessel a Böjttől böjtig produkcióval tartanak előadásokat Magyarországon. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 745Olvasóink értékelése: 2.5Szavazatok száma: 2Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
