A magyar népirtás képei

A Hóstát fogalom, a kincses város több pontját jelöli, azokra a külvárosi részekre vonatkoztatható, ahol magyar közösség lélegzett, az ott élő embereket híres zöldségtermesztőkként ismerték. A szocializmus egyik legsötétebb korszakában, 1979—1984 között aztán lerombolták ezeket a városrészeket, nem csak a házakat semmisítve meg, hanem egy életformát is. Olyan idős ember is volt, aki Feleki Károly fényképe elkészülte után néhány nappal felakasztotta magát. A nyolcvanas évek elején ezt a pusztítást egy csapat dokumentálta, a fotós mellett — aki ma a kolozsvári művészeti egyetem tanszékvezetője — találjuk Pillich László szociológust és Vetési László szórványlelkészt is.
A kiállított negyvenöt fekete-fehér fotográfia jóval több dokumentumfotónál: egy hátborzongató következetességgel kigondolt népirtáskísérlet mementója, erdélyi magyar sorsszelet a nyolcvanas évekből. Idős embereket látunk, akik többé vagy kevésbé belerokkantak abba a korba, akik a romok között életük értelmét, környezetüket elveszítve tehetetlenül nézik a rájuk telepített betonrengeteget. A fotókiállítást megnyitó Ütő Gusztáv képzőművész a ,,Hóstát-dráma" képeit történelmi kordokumentum értékűnek nevezte, majd Feleki Károly elmondta, a helyszínt Pillich Lászlóval közösen járták be, aki a kiállítás katalógusában egyszerűen fogalmaz a tárlatról: ,,ami itt van, az jobbára már csak volt"...