Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 8., hétfő: Közélet Nem drágul, de szigorodik (Szemételhordás)Ha nem jön közbe előre nem látható költség, nem emeli a szemételhordási díjakat jövőben a megye nagy részét kiszolgáló Tega Rt. Szigorítani fogják viszont a nyilvántartást, mert elég nagy iramban tűnnek el az ügyfelek. Tóth-Birtan Csaba igazgató közlése szerint a lakosságnyilvántartó-iroda és a gazdalajstrom alapján ellenőrzik, melyik háznál hányan laknak valójában, mert az általános gyakorlat az, hogy a valamilyen okból távozó családtagokat töröltetik, az érkezőket, újszülötteket viszont csak igen ritkán jelentik be. Idén kilenc hónap alatt 2727 személyt vontak ki a hulladék elszállításáért fizetők közül, és csak 517 haláleset történt ― a megyeszékhelyen kívül 37 község (mintegy 105 000 családi házban élő személy) szemetének eltakarítására szerződött vállalat azonban ezentúl nem éri be az elhalálozási bizonyítvánnyal, a más településekre költözőktől is kérni fogja új lakhelyük igazolását. Erre azért van szükség, mert nem kívánják a fizető réteget terhelni a nem fizetők által is igénybe vett különféle munkálatok árával. Így is maradnak tisztázatlan kérdések, a minden jövedelem nélkül élők a köztisztasági illetéket sem törlesztik, helyettük talán az önkormányzatok állhatnák a számlát, és esetleg ledolgoztathatnák az ellenértékét. A sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben próbálták ezt rendezni, nyilvános gyűlésen meg is állapodtak az első lépesekben az Amenkha Egyesülettel (lesznek kihelyezett konténerek), de a megvalósítás még nem kezdődött el. A lakótársulásokkal is akadnak gondok, a hosszabb ideje leszerződött, de a befizetésekkel huzamosan elmaradó tömbházasoktól várhatóan per útján hajtják be az adósságokat. A Csíki negyedi Otthon sétányon például egymilliárd régi lej fölötti összeggel tartoznak ― itt már áttértek az egyéni (családi) szemételhordási szerződésekre, szomszédaik miatt mégis bűnhődnek a pontos lakók, mert környezetükben nem vállal zöldövezet-karbantartást a szakcég. Az elhanyagolt közterületekért a polgármesteri hivatalok róhatnak ki bírságot, de a tapasztalat szerint nemigen teszik. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 1504Olvasóink értékelése: 4.09Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 8., hétfő 00:19
zsoly 38 hozzászólás l ott az irodasokkal kene ledolgoztatjak, sok ingyen elö semmire kellö banda , csak azt nem ertem meg hova tudjak még le huzni a pofankrol a bört,
2010. november 8., hétfő 11:22
cukycuky 24 hozzászólás ok,ez mind rendben lenne.azt szeretnem tudni,hogy milyen torveny jogositja fel a TEGA RT-t,hogy csak azt a szemetet viszik el ami az ok zsakjukban van es a tobbit otthagyjak?mellesleg a kereskedelmben kaphato szemeteszsakok ara 0,7 ron mig a tegas zsak 1,5 ron.erre ad-e valaszt Toth-Birtan ur?koszonom
2010. november 8., hétfő 19:06
avalaki 13 hozzászólás Talán köbméterre (literre) szerződtél, és ha többet szálittatsz el, azt meg is kell fizetni? És az a 0.8 lej az elszállítás díja...
2010. november 8., hétfő 23:35
oregfiu 5 hozzászólás Gyerekek, meg kellene tanulni, hogy nem adnak semmit ingyert!!!
Hogy, a masik mit csinal a penzzel, nekem ahoz semmi kozom.Mindenki vegeza a dolgat, es akkor ok minden. 2010. november 9., kedd 12:42
Tega 15 hozzászólás A Tega R.T. személyzete az elvégzendő munkák mennyiségére van méretezve. Szívesen látjuk a tisztelt megjegyzéstevőt a Tega R.T. székhelyén, hogy együtt nézzük meg találunk-e fölösleges akta tologatót. Amennyiben igen, hajlandóak vagyunk a megfelelő személyi konzekvenciák levonására is.
A Tega R.T. és az Öko Sepsi Társulás között megkötött 4 sz./2009.06.01 megbízási szerződés alapján végzi a hulladékelszállítási szolgáltatást, ennek rációja, hogy a fizikai személyek is a termelt hulladékmennyiség mértékében fizessék a szolgáltatást. A többlethulladék számára kapható zsák ára azért magasabb, mint a kereskedelemben beszerezhetőké, mert ebben benne van a hulladékzsák elszállítási költsége is. Tisztelettel, Tóth-Birtan Csaba 2010. november 9., kedd 17:42
oregfiu 5 hozzászólás Latom ,hogy a tega is bekapcsolodott . Egy otlet lenne csak, hogy a szemetelo polgarokat is kellene buntetni,es egy esetet irok le, jelenleg egy 8 millios varosban lakom ahol minden mas mind barmely Eu-s allamban, es lattam ahogyan a rendorseg ott all es figyeli a szemetelkoket, es kapora jonn egy szoke kisleny aki a csikket nem a kijelolt helyre dobja. Kozbelepnek a rendorok, nagy sapitozas, aztan zoveg, de nem sokra megy ezzel a nenike, mert 400 ronerteku buntese, aztan ez most jonn a csatanoja, vegul kattan a bilincs is, es 2 perc allat mar el is vittek.
Nem tobrol volt szo csak egy szivarcsikro. Ezt az otthoni polgarok figyelmeben ajanlom,hogy nem kellene szemetelni annyit, es legalabb 5oo ron birasgot ,aki megis szemetel.Mert nalunk csak igy lesz rend! 2010. november 9., kedd 18:09
eberendre 1632 hozzászólás Elmaradt országokban, szétszedik az elöregedett szerkentyűket, vagy felújítják. Mindenképp értékesítik. Ebből a leckéből még kell készülnünk.
2010. november 10., szerda 09:32
kili 8 hozzászólás zsolyka most csiripelj, vallaszoltak neked!
2010. november 10., szerda 09:53
zsoly 38 hozzászólás Lehet csiripelni most is , es irni lehet barmit barmilyen nevvel
2010. november 10., szerda 14:02
harmat 136 hozzászólás ha már nyugathoz hasonlítsuk a helyzetünket, akkor mondjam el hogyan müködött a németeknél egy svájc melletti kisvárosban:
ha többlet szemeted volt, akkor ott is zsákot kellett vegyél a néptanácstól. Min. 10 zsákot vehettél, úgy volt csomagolva. Az árára nem emlékszem. Azt tudom, hogy valamivel olcsobban vehettél kimondottan pelenkának való zsákot is. Ezek átlátszóak voltak, így tényleg csak pelenkát tehettél bele. Mindegyik zsákra nagyban rá volt nyomtatva, hogy Stadtverwaltung és a város neve. és igen, a város egyik fontos jövedelemforrása a különbözö büntetésekböl eredt. A szemetelök, tilos helyen cigizök, nyilvános helyen alkoholfogyasztók, a parkolási kihágások, a kutyakakit otthagyok, stb. mind mind következetesen büntetödnek. 2010. november 10., szerda 14:18
Tega 15 hozzászólás ichtyologus kérdésére - Ennek a feltevésnek a válasza egy bolhapiac vagy cserebere klub lenne. A Tega R.T. nem tud felelősséget vállalni a hulladékudvarba behozott, esetleg a működő elektromos hulladékokat kiadja a kezéből, mert nincs garancia arra, hogy nem kerülnek illetéktelen helyre.
2010. november 10., szerda 14:23
Tega 15 hozzászólás oregfiu - Teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a szemetelőket és más hulladékelhelyezéssel kapcsolatos személyeket birságolni kellene. A Közösségi Rendőrség mostani létszáma erre nem elegendő, a helyi rendőrség megalakulása hozhat erre megoldást.
2010. november 12., péntek 17:37
peti 133 hozzászólás Én egyetértek „zsoly” legelső bejegyzésével. Ugyanis egy olyan kis vállalatnál, mint a Tega RT miért van szükség egy igazgató mellett, még egy aligazgatóra, na meg nem tom hány kisebb vagy nagyobb főnököcskére stb., azért, hogy legyen miért pénzt követelni a lakosságtól?
Én csak ennyi megjegyzést, vagy kérdést fűznék hozzá T.B.Csaba hozzászólásához a Tega RT személyzetének méretezése és az elvégzendő munka mennyiségével kapcsolatosan. 2010. november 15., hétfő 08:16
Tega 15 hozzászólás A Tega R.T. 260 alklamazottjával a kis és közepes vállalatok kategóriájába tartozik, tevékenységét a megye 37 településén végzi és 110.000-nél több lakost valamint nagyon sok ipari és kereskedelmi vállalatot szolgál ki az év minden napján. A földrajzi és a tevékenység jellegéből következő szétszórtság szükségessé tesz egy komoly összehangolási, követési és ellenőrzési rendszert ugyanis bármennyire szeretnénk a követés és ellenőrzés nélkül feladatát jól végző munkás illúzió vagy populista szólam. Egyébként a TEGA R.T.-nél nincs aligazgató, de van gazdasági-, műszaki-, műveleti-, ügyfélszolgálati és piacigazgató, egyik sem tiszteletbeli állás, mindeniknek jól körülhatárolt munkaköre és felelőssége van és bőven van tennivalója, nemcsak napi 8 órára. A lakosságtól követelt pénzről csak annyit, hogy az alkalmazott díjszabásainkat az ÖKO SEPSI TÁRSULÁS közgyülése hagyja jóvá (37 település polgármesterei) és elvégzett szolgáltatás ellenértékét képzi, nem potyára kifizetett pénz.
Tisztelettel, Tóth-Birtan Csaba
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása
kifli - 22:06 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban)
et - 21:43 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
torja - 21:20 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
tatacska - 20:39 Megnyílt Antal Árpád kampányirodája (Kampányban) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||