Sepsiszentgyörgy, 2012. május 26., szombat 23:43
Köszöntjük Fülöp, Evelin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. november 9., kedd: Faluvilág

Ezer lakodalmat vezetett le

Niczuj Ödön, Felső-Háromszék egyik legismertebb vőfélye 1957. augusztus 30-án született Alsócsernátonban, az elemit szülőfalujában végezte, majd a kézdivásárhelyi faipari szakiskolában tanult három évig, aztán pedig a bútorgyárban kapott munkát. 1978-ban, a kötelező katonai szolgálat után Tordán keramikus szakképesítést szerzett, és a szigetelőgyárban dolgozott 1991-ig.
1985-ben a csernátoni fiatalok szüreti mulatságra készültek. Gyergyai Károly, a művelődési otthon akkori igazgatója felkérte, vezesse le a mulatságot. Szövegeket keresett, s így akadt Szélyes Sándor, a Marosvásárhelyi Állami Székely Népi Együttes népszerű szólistájának rigmusaira, majd amikor személyesen találkozott vele, a művész felhatalmazta, hogy szövegeit bárhol és bármikor elmondhassa. Ily módon lett Niczuj Ödön a csernátoni népi együttes bemondója. Tizenöt esztendő után, 1990-ben felkérték, hogy Kommandón vállalja el a lakodalmi szokás levezénylését. A lakodalmas szövegeket Salamon Ferenc akkori csernátoni magyartanár­tól kapta. Fellépése annyira jól sikerült, hogy a zenészek, akik hosszú évek óta muzsikáltak esküvőkben, nem is érzékelték, hogy a vőfélynek ez az első ,,lakodalma". Abban az évben Csernátonban két lakodalmat vezetett le, a következő esztendőben már huszonhárom helyre hívták, s azóta közel ezer lakodalmat vezetett le, s ez nem kis teljesítmény. Kézdi-, Sepsi- és Or­baiszék mellett a Szilágyság­ban, Ma­ros és Hargita megyében, a Barcaságban és Ma­gyaror­szá­gon is vőfélykedett. Olyan esztendő is volt, amikor negyvenhárom lakodalomba hívták. Csernátonban rajta kívül két vőfély is él: Somodi Béla és Vargha Dénes. Bár családjában nincs fiú, Ninczuj Ödön azért gondoskodik az utánpótlás neveléséről, az almási Finta Szilárd és az albisi Kicsid Tibor tanulja tőle a mesterséget. A kézdiszéki vőfélyek Niczuj Ödön kezdeményezésére találkoztak először a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóján, s később Csernátonban, Gelencén és Kézdiszentléleken, s két évvel ezelőtt négy társával együtt a Kárpát-medencei vőfélytalálkozón is részt vett.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Iochom István:
A fafaragás szerelmese
A fafaragás szerelmeseFarkas Róbert 1953-ban született Kézdi­mar­tonoson. Iskoláit szülőfalujában, Bereckben és Sepsiszentgyörgyön végezte. Gyermekkora óta kedveli a fát. Édesapja kerekesműhelyében sokszor fúrt-faragott. Ma is őrzi a régi szerszámokat, az esztergapadot.

- Iochom István:
Futásfalvi halastó holland mintára
Futásfalvi halastó holland mintára
A futásfalvi szilvórium messzi földön híres, a pálinkafőző helyét is ismerik Felső-Háromszéken, de arról már kevesebben tudnak, hogy Györgyjakab Levente a főző mögött saját halastavat hozott létre, melyet bővizű forrás táplál.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS