A mémek indiszkrét bája

De először, a félreértések elkerülése végett, tisztázzuk: mi is a mém?
Szerintünk egy kulturális vírus, az agyunkban megmaradó történések, képek, hősök, dalok, izgató ingerek egyvelege. A mai képkultúra alakítja ki, elsősorban a sci-fi-filmek és rajzfilmek, a képregények, tévéreklámok s természetesen mindaz, ami a Supermanhez, a Pókemberhez, a Batmanhez és más, érdeklődésünket foglalkoztató, agyunkba betelepedő és kódként bármikor tör­ténések, bizarrériák sorát elő­hívó képi jelenségekhez kapcsolódik. A kérdés: azonosulnak-e ezzel a világgal a művészek, vagy ironikus gesztusaikkal — mondjuk a címekkel, N. E. U. R. O. egyik, különben átgondolt, megformált és tetszetős sorozatának címe: Man­dale de super-eroi paraziţi — túllépve rajtuk, mintegy felülről szemlélik, tudatosan parodizálva a parazita szuperfenoméneket, a képregények, rajzfilmek, sci-fik vissza-visszatérő hőseit.
A szuperhősök galériáját jól egészítik ki KOZOMA bizarr, sci-fi filmek kelléktárát idéző szerkezetei, amelyek hihetetlenül különös világot teremtenek maguk körül. A fantasztikum dermesztő világát, ahol az ember már nincs jelen, csak a különös gépek, amelyek rendeltetése egészében homályos és bizonytalan, utalva a mai amerikai filmek és rajzfilmek, képregények egymást folytató, kiegészítő, megsokszorozó, nagyon gyakran terrorizáló vonulatára, amely a gépek győzelméről és az ember elkerülhetetlen vereségéről szól. Gondoljunk itt például a Terminátor-filmekre és helyenként dermesztő képi világukra, amelyek a robotok lázadásait elevenítik fel a történelem egy távoli pontján, a jövőben.
Az, hogy a két művész találkozása nem véletlen, jelzi: a műalkotás is az, egyszeri, de bármikor, különféle formákban megismételhető. Mondtuk már, hogy az első teremben egy rajzsorozat fogadja a látogatót, mintegy bevezetve a két művész ego­centrikus és excentrikus világába. Ez N. E. U. R. O. alkotása, KOZOMA a teret dolgozza ki minuciózus gondossággal. A falra rajzolt vörös, parodisztikus, egymással lézerkardokkal vívó figurákban a két művész bájosan elrajzolt, játékos önarcképét fedezhetjük fel, de egy másik helyen kritikusuk is megjelenik, mint bölcs guru, s az egész egyértelműen a Csillagok háborúja című kultuszfilmsorozat világát idézi derűsen, vonzóan, felejthetetlenül. Igen, ez egyszeri kísérlet, a kiállítás végén majd eltüntetik, lefestik, csak a kellékek maradnak, s a hit, hogy bármikor egy másik térben, így vagy eltérésekkel, de mégiscsak újrateremthető. Mindez pimasz fricska az ,,örökkévalóságnak", s a fogyasztói társadalom gúnyos paródiája is, hiszen a fogyasztás célja a fogyasztás maga.
Hát itt vagyunk, jöttünk, láttak, győztünk.
És megyünk tovább, sodornak az ingerként bennünk munkálkodó mémek, egy bolond világ bizarr képi jelei.