Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 11., csütörtök: Közélet Ráhajtanak a feketemunkáraOrszágos kampányt indított a feketemunka ellen a szaktárca: szigorúbb ellenőrzést követelnek a megyei vezetőktől, mert minden kieső adóbevételre szüksége van az államkincstárnak. Háromszéken is gyakoribb látogatásokra számíthatnak a cégek, habár a munkaügyi felügyelőség igazgatója, Silviu Crăciun szerint itt korántsem olyan rossz a helyzet, mint a nagyvárosokban, e tekintetben az utolsó öt megye között állunk évek óta, és az utóbbi időben előrelépés is tapasztalható, nőtt a bejelentett munkaszerződések aránya. Mindez részben a térség rendezettebb viszonyaiból fakad, de az is hozzájárul, hogy egyetlenegy, feketén foglalkoztatott emberért öt minimálbér (3000 lej) a kiróható bírság, és ezt a legtöbb helyi vállalkozás nem bírja meg — akkor már inkább fizetést ad. Háromszék gazdasága ugyanis meglehetősen vérszegény: összesen 3898 itt bejegyzett cégből áll (Brassóban százezernél több), és ezek között egy sem igazán nagyvállalkozás, de még a középméretűek száma is elenyésző. A többi tizenöt embernél kevesebbet foglalkoztat, ahol bizony elég nehéz elrejteni egy vagy több szerződés nélkül dolgozó személyt. A szeptemberi 85 terepszemle során 16 feketén foglalkoztatott munkaerőt azonosítottak, októberben viszont 206 ellenőrzést végeztek, és 27 ,,alkalmi" munkást találtak. Főként építkezésen, kereskedelemben, fakitermelésben dívik a szóbeli elszegődés, de ez sem csoportos, egyszerre két, ,,csak úgy odacsapódott" embernél többet errefelé nem dolgoztatnak. A bírságok összege két hónap alatt 130 000 lejjel növelte az állami bevételeket, de sok egyebet is ide számolnak: elmaradt túlórapénzekért, a megfelelő munkakörülmények hiányáért, a munkabiztonsági előírások megszegéséért is büntetnek. Akkor is, ha ez nem mindig hanyagság, hanem néha szintén a pénztelenség következménye: a kisvállalkozók elég sokszor küszködnek kifizetési gondokkal, de a szabály, az szabály, számon kérik. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 1483Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 5Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 11., csütörtök 07:22
taxis 14 hozzászólás HAT KEDVES HATOSAGOK! A FEKETEMINKA CSODALATOSAN VIRAGZIK MINALUNK!A HIRES ES KEDVES "CAPITALY" TAXI CEGNEL VAN 35 AUTO AMIBOL CSAK 27 HIVATALOS A TOBBI FEKETEN DOLGOZIK ES VAN VAGY 15 ALKALMAZOTT HAT IGEN!!!!LIZINGELT AUTOKAT CSAK UGY A GARAZSBA TARTJAK!ESTE KELL JONNI ELLENORIZNI MERT AKKOR OLYAN SOFOROK DOLGOZNAK, HOGY SEMMI KOZUK A TAXIHOZ ES IRJUK KET SZOT A KORUPCIOROL.....HATHA ELOLVASSA E VAROS VEZETESE ES GONDOLKODIK IS RAJTA...HOGY LETEZIK, HOGY A TEGNAPI NAP JOTT A SZALLITASI IRODA ALKALMAZOTTJA AZAZ GERGELY SANDOR ELLENORIZNI ES A CAPITALY-NAL TUDTAK EZT?ES MEGKERDEZZUK A KEDVES VAROSVEZETEST, HOGY MEDDIG FOG EZ A KIALAKULT HELYZET MUKODNI?UGYANIS MAR ELEGUNK VAN A FEKETE TAXIZASBOL,A "TURELA" NELKULI TAXIK CSAK UGY SETALNAK A VAROSBA.AZ A 2 OSZTALYOS SOFOR ANNYI ESZE NINCS MINT EGY UTOLSO TOLVAJNAK, UGYANIS AZ LEGALABB MAGANAK LOP ITT MEG A FONOK ZSEBEBE MEGY A PENZ.
2010. november 11., csütörtök 07:33
taxis 14 hozzászólás A TOBBI GOND KOZOTT PEDIG OTT VAN, HOGY ATVERIK AZ EMBERT UGYANIS AZON A CIMEN ,HOGY "NEM KAPCSOLOK" ORAT TOBB PEZNT KER EL A SOFOR.PLD-KENT EMLITENEM A TEGNAP EGY 60-70 EVES IDOS HOLGYET VITTEM HAZA BODOKRA ES A HIVATALOS KASSZASZALAGON 24 LEJT NYOMOTT KI ES PANASZKODOTT ,HOGY A MULTKOR EGY CAPITALY TAXIVAL UTAZOTT ES A SOFOR 30 LEJT KERT EL.HAT BIZALOMMAL LEHET ODAFORDULNI KEDVES UTAZOKOZONSEG!
2010. november 11., csütörtök 07:41
klauka09 505 hozzászólás ... nem csak a Capitaly ahol az éjjeli müszakban feketén dolgoztatják az embereket.
Jó ellenőrzést. 2010. november 11., csütörtök 09:31
leopold 1035 hozzászólás igazad van "taxis".a fent leirtakat akar 100 alairassal tudom nyugtazni.sajnos alasulyedt e varosba a taxis szakma.egy-egy aljas es pofatlan tud lenni.taasztalatom szerint megy itt a fekete munka javaban.olyan taxist lattam e varosunkba, hogy a bal kezen 2 ujja volt meg,hat igen profeszionista sofor ez mint Jack Sparow kapitany....jo,hogy nem egy vaskampo van ott...
2010. november 11., csütörtök 09:36
taxis 14 hozzászólás DE VAJON A POLGALMESTER UR ELOLVASSA-E E FORUMOT?AZT A SPAROW-OT EN IS ISMEREM.
TISZTELT HAROMSZEK!JO VOLNA EGY BOVEBB RIPORTOT VAGY CIKKET IRNI E HELYZETROL, AZT A 100 ALAIRAST EN IS TAMOGATOM,HATHA FEL LEHETNE FEDNI A REALITAST. 2010. november 11., csütörtök 10:39
Ekeferi 278 hozzászólás A nagypofaju taxisok a rendorseggel kez a kezbe vannak, nekik szabad szabalytalanul kozlekedni, megallni az ut kozepen, jardan buszmegalloban vagy epp ahol erik.......
2010. november 11., csütörtök 13:39
klauka09 505 hozzászólás taxis
ugy látom szakmabeli vagy. Azt magyarázd meg nekem, "nem kapcsolok orát" hogy lehet elszámolni? ok aki saját magának dolgozik. de aki soförként van valakinél? A kilométer akkor is megy az auton amikor a taxi óra nem. 2010. november 11., csütörtök 18:52
taxis 14 hozzászólás eloszor is az EKEFERI hozzaszolasara csak annyit fuzok, hogy a "nagypofaju" taxis-nak jogaba all megallni barhol, ahol a forgalmat nem akadalyozza.tehat a varosokba az allomas fele megall az egyes savon es mellette ott van a kettos sav, meg buntetest se tudnak kironi neki,persze addig amig a vendeg beszall vagy kiszall, tehat nem varakozik."klauka09 pedig a valaszom, a cegeknel alkalmazott sofor eseten van neki egy eloremeghatarozott lista.azon azt irja, hogy Kovaszna varos 35 km es az art amiert elmehet 50 lej.este mikor leszamolja a penzt a fonoknek, akkor a taxioran van ossz km 150 es 50 ron bevetel es ilyenkor o odaad 100 lejt 50 bevetel+50 lej kovasznai ut es fedezve van az ossz km mert kovaszna oda-vissza km-ben 70. de adot csak 50 lej bevetelrol fizet a masik 50 lej tisztan megy a fonok zsebebe.Az alkalmazott soforok mikor valaki megkerdezi,hogy kovaszna mennyibe kerul, megmondja pl 65 lejt mert esetleg alkusznak 5 lejt de mar 10 lej az o zsebebe, megy.maskepp az ora kb.53-57 lejt ut attol fugg, hogy honnan -hova a ket helysegbe.
2010. november 16., kedd 15:40
kaktusz 1 hozzászólás taxis
az elso hozzaszolashoz annyit hozzafuznek hogy a mezitlabas urakat az bantja hogy a Capitaly taxi egy profibb jobban megszervezett es munkasabb csapat mint azok akik bantalmazzak oket.lejart az az ido mikor a taxis hercegek akkor keltek amikor akartak annyit kerestek amennyit akartak es uraltak a varos taxis piacat mivel nem volt konkurenciajuk.mikor megjelent a Capitaly taxi mint vallalkozo a hercegek hoppon maradtak mert nem tudtak hogy mit kezdjenek mert meglepi volt szamukra.a csapatkapitanyuk az aki a legtobbet ugat sajnos o van elore tolva de nem veszi eszre magat hogy a bajban cserben hagyjak es annyira korekt emberek vannak ennel a csoport tomorulesnel hogy ejjeli muszakot nem is vallalnak mert a gallerjuk nagyon folvan emelve es itt jon a bokkeno tamadjak azokat akik dolgoznak es a gallerjuk levan engedve es nekuk is egy kenyeret haza kell vigyenek a csaladnak .sajnos ha mindenki a kertjen belul takaritana es a sajat mocskaval foglalkozna jobban haladna.raterve az uriemberre akit emlittenek hogy hianyos a ket keze ujjak szempontjabol nem tudom milyen korulmenyek kozott kapta meg az orvosi vizsgat mert eletveszelyes ilyen szemely melett utazni .,es ok tamadnak egy olyan ceg munkasait v soferjeit akik megdolgoznak a kenyerukert.nem kell elhinni a fent emlitetteket mert tiszta rosszindulatossag es irigyseg all az egesz mogott.megkell gyozodjon az utazo vendeg a tortentekrol es ne ilyen MORICKA emberek nyilatkozzanak.es meg olyat is hozzafuznek hogy van olyan taxis es nem 1,2 hanem tobb 10,20 hogy 10 evenel is tobb hogy nem fizeti a betegbiztositast maganak es megkerdeznem onoktol hogy a taxi torveny mindenkinek egyforma lenne mikent egy szakmat uz mindenki de az adozasi rendszer nem egyforma mivel egy magany mezitlabas taxis ugyan annyi osszeget kereshet mint egy cegtaxi soforje de fix adoja van es nem a jovedelme szerint adozik akkor hol a torveny mikor lessz eggy taxitorveny mindenkinek?mert ha megtortenik ez akkor majd terjunk vissza az itteni tamadasokra es alattomossagokra.jo munkat es buszke vagyok a cegemre ahol dolgozok es osszetartunk mert csak igy leszunk tovabbra is profi csapat es csaladainknak megelhetoseg.udvozlok minden utasainkat es bizalommal forduljanak hozzank.CAPITALY TAXI 2010. november 16., kedd 16:09
taxis 14 hozzászólás megkerdeznem ezt a "kaktusz" felhasznalot,hogyha mar ennyire benne van a Capitaly cegbe miert hasznalja bizalommal a csalast "a zold lampat"?
azonkivul megkerdezem a "profi" csapatba miert jelentette fel nem egy alkalmazottja mert nem volt hivatalosan alkalmazva? miert engedi, hogy olyan sofor vezessenek akinek nincs szakmai vegzettseguk?vagy bortonviselt? vagy ha olyan "jol" fizetesuk van miert lopnak a tulajtol? 2010. november 16., kedd 22:06
leopold 1035 hozzászólás igazat adok "taxis" -nak.egyelore meg 20 ev taxizas utan nem tortent olyan a magan taxiknal, hogy:
1 bodoki vasutatkelonel gyorsabb akart volna lenni mint a vonat es telibe utte el azt a jo Capitaly-s autot. 2 jelzolampaknal jobban ismerte a szineket mint az a tobbi 10 szembejovo auto. 3 a tulaj meglopas muveletbe leblokkolt az inditokulcs es az auto osszetort. 4 az 1 Dec 1918 megalloba a jolvezeto Capitaly-s sofor ugy megfordult, hogy egy magantaxisnak az autojan kb 100 millio regi lejes kar keletkezett. es ezt tudnam sorolni sokaig. Roviden minden traktoristat alkalmaz majd jonnek a bajok, mert egyesek azt hiszik hogy versenypalyan vannak.Amig nem volt e varosba e "tiszteseges ceg" a taxis szakmat tiszteltek, most meg alacsonyabb szakma mint a TEGA RT-nel az utcasepro.... Ellenbe ahogy elolvasom ezt a kaktusz-t szerintem nem alkalmazott hanem a tulaj vagyis B.Jancsika....
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||