Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 13., szombat: Közélet Elkészült Uzon névjegye![]() Az Állomás utca mindig, még a kommunizmus idején is a legszebb volt, és remélhetőleg példaértékű marad a jövőben is — jelentette ki Ráduly István polgármester tegnap délelőtt a teljes egészében felújított, a helybeliek számára igen fontos, forgalmas utca avatóján. Az utcának nem csak a burkolata és a szegélykövezete új, hanem az ivóvíz- és szennyvízvezeték is, és a bekötéseket, bejáratokat úgy készítették el, hogy ne kelljen később feltörni az aszfaltot. A sarki üzlet előtt ennek tulajdonosa fog aszfaltozni, a jó példa remélhetőleg ragadós lesz. A korszerűsítést két éve kezdték tervezni, a költségeket 60 százalékban bankkölcsönből állták, a többit önerőből. Összesen 241 000 lejből gazdálkodtak, ebből jutott a tömbházak közötti közterület rendezésére, a szabadidőtelepen készülő sportpályákra és a Szentivánlaborfalván felépített ravatalozóházra, amelynek környékét tavasszal fogják csinosítani. Elkészült a vízvezeték-hálózat is, a lakosság 97 százaléka már ellenőrzött ivóvizet használ, és mintegy 80 százalék a szennycsatornához is csatlakozott. Kisebb körben, kevésbé ünnepélyes csomagolásban ugyancsak tegnap adták át a szintén saját pénzzel és ezúttal saját munkaerővel, összesen 8000 lejből felépített kis hidat Bikfalván, a Felszegben. A régi átereszt a nyári nagy esőzések után felduzzadt vékony patak kimozdította a helyéből, majd egy nehezebb gépkocsi be is törte, hetekig csak könnyebb járművel lehetett áthajtani rajta. A kerülő út is meglehetősen keskeny, ezért az ottani házak lakóihoz nem jutott el a kukásautó és a tűzifás kocsik sem. De ez már a múlté: az új híd nagyobb áteresztőképességű és teherbírású, akár negyventonnás gépjárművel is lehet rajta közlekedni. Mellette mélyítették az árkokat, a közkút köré pedig tavasszal virágokat ültetnek. A 89 éves Török János elmondta: gyermekkorában még áteresz sem volt itt, csak úgy áthajtott mindenki a patakon. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 1366Olvasóink értékelése: 4Szavazatok száma: 8Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 13., szombat 09:39
klauka09 505 hozzászólás Remek munka volt polgármester ur. Itt is látszik mit jelent ha egy fiatal tenni akaró ember kerül a polgármesteri székbe. Nem csak panaszkodik(kökös), hanem utánna jár a pénzeknek, és nem azon van hogy mindenféle értelmetlen dolgokra elköltse.
2010. november 14., vasárnap 21:24
pityuuzon 7 hozzászólás Remek munka szerintem is. a lakosság 97 százaleka csatlakozott, lehet, de nem hiszem , hogy fogyasztana is belöle mert nem folyik, 80 százalék szennyviz csatorna????? hogyhogy ???? mikor meg az ülepitő sincs készen akkor mi értelme a nagy csatlakozásnak a tömbházakbol most is,de már évek ota direkt a Fekete ügybe folyik a szennyviz!!!
Szintén remek munka a Bikfalvi kis hidacsaka kell is, de föleg azért mert arra van a polgármester ur Mokus panzioja, ami szintem nemrég épült, mint egy tömbház akkora, itt biztos nem költik a péznt értelmetlen dolgokra. 2010. november 14., vasárnap 22:29
balint 1 hozzászólás A polgármester nem panaszkodik dicsekszik . Mivel? 6 év alatt semmi nincs Uzonban csak Bikfalván. Az uzoniak bizonyára nem adófizetők. Mese a viz, álom a syennyviz . Esetleg a következő mandátumban
2010. november 16., kedd 20:21
pityuuzon 7 hozzászólás utolso mandatuma kellene legyen dr. lektor Raduly Pityunak.
2010. november 16., kedd 22:31
klauka09 505 hozzászólás kedves bálint és pityu mozduljatok már ki uzonból. és mutassatok még egy községet ahol volt annyi fejlődés mint uzonban. Vagy visszasirjátok a Béres időket a korrupt közjegyzővel?
Bikfalván pedig nem csak a polgármester háza van arra, hanem még sok ember arra kell hazajárjon, és ez az egyetlen ut a tópataka felé. A nagy áradáskor derékig vizben dolgoztunk hogy valahogy megszabaditsuk a hidat a nagy nyomástol és hogy a kiáradó viz ne lepjen el két házat. Ezért is köszönet a polgármesternek, hogy nem ugy csinált mint nagyon sok más falu, ahol az elsodort hidak évek óta ugy állnak még csak a felméréseknek sem kezdtek neki. 2010. november 19., péntek 21:05
pityuuzon 7 hozzászólás például Bodok, nem ekkora község és nincs is ennyi pénz, ha nem volna ott a panzió akkor uj hidacska se volna es Béres idejében nem volt ennyi pénz mint Pityuéba. Már a nép nyakig van minden igérettel és hazugsággal persze Béressel is nyakig volt, ide csak azt irják amit csinaltak, de a szennyviz a fekete ügybe folyik ez elég komoly gond szerintem.
2010. december 14., kedd 21:36
Polgarmester 4 hozzászólás Tisztelt Hozzászólók,
Elégedetten könyvelem, hogy ha álnév alatt is, de érdeklődéssel kísérik a községünk fejlődését. Ez jó jel. A jövőben, a félreértések elkerülése, illetve jobb és hitelesebb információk véget, kérem hogy kérdezzenek engem személyesen. Az ivóvízhálózatra valójában, Uzon lakosságának több mint 90 % -a csatlakozott, a szennyvízhálózat pedig 80 % -ban elkészült, ami azt jelenti, hogy a tervben szereplő utak és utcák (kevesebb mint az ivóvíz vezeték) kanalizálása megtörtént (a bekötés is) és a szennyvíztisztító állomás pedig 48 % fel van építve. 2010 ben be lehetett volna fejezni ha a Román Kormány ütem terv szerint utalta volna a maradék összeget. Az elmúlt években több hidat építettünk meg, illetve újítottunk fel. Bikfalván ez idáig két új hidat is építettünk, egyet a Rövid utcában és egyet a Tópataka felé vezető úton. Szintén ebben az évben több mint 260 darab beton gyűrűt vásároltunk, illetve helyeztünk el áteresznek a község falvaiban. És még sorolhatnám csak a 2010 –es év megvalósításait, mint például a szentivánlaborfalvi ravatalozó, uzoni központi park, az új sportpálya, a tömbház negyed első részének teljeskörű modernizálása, a lisznyói emlékpark modernizálásának elkezdése, stb. Tisztelt Hozzászólók, ezek a tények maguktól beszélnek. Köszönöm klauka09 -nek a tiszta látását. Tisztelettel, dr.Ráduly István 2010. december 14., kedd 23:18
klauka09 505 hozzászólás Polgármester Ur.
Köszönöm hogy hozzászólt az itteni irásokhoz. Kellemes csalódást okozott, mert többnyire az illetékesek el sem olvassák egy nyilvános fórumba leirtakat, vagy talán olvassák de nem merik vállalni a nevüket. Folytassa azt az utat amelynek nekifogott, mert eddig csak jót tett a Uzonnak és az odatartozó településeknek. Évekig uzonban éltem, most hetente járok bikfalvára vagy lisznyóba, és jól esik az , hogy mindig lehet látni, hogy valahol valamit javitanak, szépitgetnek. Nem azt csinálta amit sok polgármester jelenleg is tesz, vagyis csak panaszkodik, de nem tesz semmit , az embereket csak választások előtt ismeri néven. Ez amit önről nem lehet elmondani, mert nemegyszer ha nem figyelek képes még itt szentgyörgyön is előre köszönni, pedig korban, funkcióban fiatalabb, kisebb vagyok. Az hogy mindig mindenkinek nem lehet eleget tenni, ez elég közismert, és mindenkinek vannak haragosai, irigyei. Köszönöm Uzon község lakóinak nevében azt amit az emberekért tett. Tisztelettel, egy Uzon-bikfalva-szentgyörgyi ismerős -))) 2010. december 17., péntek 12:43
Ittelek 8 hozzászólás Nem hagyhatom szó nélkül: miért hasonlítgat mindent a polgármester mindig a kommunizmushoz, a kommunistákhoz? Nagyon ihleti az akkori időszak, pedig Ceausescu csak a keresztapja volt…. de hát közismereten igaz, hogy az apukája is nagy hódolója volt a rezsimnek!
Legutóbb ezt írja a betyár-polgármesterünk: „a tények maguktól beszélnek” ….„a félreértések elkerülése, illetve jobb és hitelesebb információk véget, kérem, hogy kérdezzenek engem„ No, hát én most megteszem: Hogyan is állunk azzal a Lisznyópataki tépelődéssel (kb. 20 napja történt) amikor a kicsi fejsze is előkerült a nagy bulizás közben? Amikor úgy ordított, hogy a falunépe a saját portáján is hallotta: ki lopott többet a polgármester vagy az alkalmazott? No meg a következményekről is szólhatna… tudjuk, hogy el is elbocsájtotta az ellenfelet, (tehette, mert az övé a hatalom…) házkutatások, rendőrségi nyilatkozatok, egyéb pofátlan viselkedéseiről miért nem irkál… ezek is TÉNYEK! Csakhogy a polgármester egyéniségi érméjének másik oldaláról! Erről (is) zug a falu apraja nagyja, bárhogy is megtiltotta az alkalmazottaknak (kéttucatnyian voltak az eset szemtanúi) hogy erről az esetről megmukkanjanak, no meg a SAJTÓ sem fülelte fel, pedig a cikk szerzője ismeri ezt a tényt is. Sajnos nem az egyetlen erkölcstelen eset, (nőügyei, vagyonszerzései) a neveletlen viselkedése, és még sorolhatnám, de talán máskor majd bővebben. Egy biztos: ez az ember kétszínűként, bosszúvággyal tele, csalóként, hazugként, neveletlenként, gorombaként, gerinctelenként jellemezhető és a felsorolás nem teljes. Tisztelt klauka09, talán ha nem csak átutazóként járna Uzonban, és a felszín alá is betekintene, akkor javulna „tiszta látása” is. Ittélek. 2010. december 21., kedd 15:44
polgarmester 4 hozzászólás Tisztelt névtelen "Ittelek",
A leveléből is kitűnik, hogy Ön még mindig a volt rezsim "keresztapját" siratja és ezzel együtt talán a régi zsíros kommunista munkahelyét amit, gondolom elvesztett. Azt amit rólam feltételez ahhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy érződik az Ön ilyen jellegű jártassága, hajlama és persze tapasztalata is. Ebből pedig nem kérek. Tisztelettel, Ráduly István U.i. A becsület kedvéért talán az olvasók jó néven vennék ha felvállalná teljes, igazi nevét. 2010. december 21., kedd 22:03
abc 318 hozzászólás polgármester ur, ön is tudja hogy ugyanaz a személy irta aki ,a youtube-on mindenféle filmeket terjeszt önről. ugyanaz akinek a szülei háza szinte szomszéd az ön szülei házával, és az ön "hatalomra" jutása nagyon zavarta az ő üzleti terveit. Szövetkezet kontra polgármesteri hivatal, vagy jegyző kontra polgálmester harc. Ne vegye figyelembe az ilyen embereket.
2010. december 22., szerda 22:33
Ittelek 8 hozzászólás Sajnálom, hogy ennyire elkalandozott „kedves” polgármester. Az érdekes az, hogy most is a TÉNYEK mellé beszél, mint mindig! Inkább olvasson „mélyebben” hátha retardáltságán enyhit valamelyest, bár kétlem.
Tisztelt „abc”: gondolom, ismeri a „hideg-meleg” játékot. Sajnálom, de nagyon „hideg” közöm ahhoz, amiről fentebb beszél, viszont megnézném azokat a filmeket, ha segítene megtalálnom. Kőszike. 2010. december 22., szerda 22:43
abc 318 hozzászólás youtube
2011. január 10., hétfő 12:47
zsaruka 2 hozzászólás polgarmester ur ;ehez hozza kel szokni ,barmit is tesz a kozsege ugyis akad par ember akinek az nem tetszik, es sajnos vanak ojanok is akik a jot sose veszik eszre
2011. január 10., hétfő 14:44
ittelek 8 hozzászólás Kedves „zsaruka”, ha már írásra adtad a fejed tanulj meg magyarul írni, hogy ne keljen szégyellje magát a polgármester (ha csak nem egy szinten van veled). Ugye látod a különbségeket te is: ehhez, vannak, olyanok, stb
2011. január 10., hétfő 14:55
mikeses 159 hozzászólás Tenyleg jo volna, ha a polgarmester arrol a bizonyos lisznyopataki kisbaltas veszekedesröl is közölne a tenyeket, vagy ha nem ö akkor az ujsagironö... - a kivancsisag nagy ur..
Az is biztos, hogy ha valaki vallalkozo is (panziotulajdonos) es köztisztiviselö, akkor a gyanu egyfolytaban ott van, hogy nemcsak a közert tesz amikor tesz valamit, erre az en megoldasom, mindenki vasaroljon ingatlant ott ahova az epp valasztott polgarmestert is kötik az erdekei, Uzon eseteben Bikfalvan mint en ;-), csak akkor iedtem meg amikor aqua-parkot vagy mit akart ott csinalni :-), de ebböl megalomaniabol az aktualis valsag remelem kigyogyitotta, es marad a hidaknal, es a szennyviznel... es en is maradok tisztelettel... 2011. január 10., hétfő 21:25
zsaruka 2 hozzászólás kedves "ittele" meg mielott masokat megszolnal es engem tanitanal meg "magyarul irni" azelot tanuld meg hogy mit jelent az "illem "szocska ..... es aztan patogj itt ;es ha te ijen jo vagy akkor bizonyisd is be lecci
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
