Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. június 8., péntek: Közélet Hiába alkalmasak a tavak![]() Sem a rétyi, sem a Besenyői-tó nem kapta meg a közegészségügyi engedélyt, ami magyarán azt jelenti, hogy tilos bennük fürdőzni. Ahogy folyóvizeinkben is már évek óta. Ez nem azt jelenti, hogy a minden tiltás ellenére vígan lubickoló tömegeket megbüntetik, hanem azt, hogy egyik közkedvelt tavunk partján sincs megfelelő zuhanyozó és illemhely, mert az üdülőkre épülő vállalkozások az idén is csak arra az egészen kis befektetésre szánták rá magukat, amennyibe egy Fürdeni tilos tábla kerül. A vízminőség ennek ellenére megfelelő, bár ekkora mennyiségben mindig megbújhat néhány kórokozó. A szakemberek figyelmeztetése szerint ugyanannyi veszély leselkedik a partokon is, az agyonszemetelt homok, napozóhely kellemetlen meglepetéseket is tartogathat.
Ellenőrzött vizet a napokban megnyílt sepsiszentgyörgyi strand kínál, egyelőre azon keveseknek, akik hétköznap is ráérnek hűsölni — hétvégeken és a várva várt vakációban azonban nagyobb forgalomra számítanak, hiszen még borús időben is elviselhetetlen olykor a hőség. Szerző: Demeter J. IldikóCikk megjelenítése: 214Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
