A hódoltság dilemmái

E mondatnak hála, az alkotmánybírósági döntés indoklásának kézbevétele után szemmel láthatóan életmagra kapott a kormányoldal, s majdnem biztosra vehető, nem sokat lacafacáznak, teszik, amit eddig is jónak és eredményesnek gondoltak, felelősségvállalással átgyúrják a parlamenten e sokat vitatott jogszabályt is. Egyrészt, hogy kihúzzák az RMDSZ méregfogát, azaz elejét vegyék beígért távozásának, másrészt, hogy elégtételt adjanak sokat blamált miniszterüknek, Daniel Funeriunak. Vagy egyszerűen csak azért, hogy nekik legyen igazuk.
Érdemes elgondolkodni azon, megéri-e az RMDSZ-nek az alkotmányosságot, törvényességet, mi több, magát a demokráciát naponta megerőszakoló, meglehetősen eredménytelenül kormányozó hatalom oldalán ebbe a kínos játékba is belemennie. Látják-e, érzékelik-e Markóék, hogy a Băsescu—Boc nevével fémjelzett hatalom egyre népszerűtlenebb, s az RMDSZ-t sem komolyságáért, hozzáértéséért dicsérik már, hanem felülmúlhatatlan képlékenységéért ostorozzák.
Természetesen, a román nyelvtanítás új módszertana, a földrajz és történelem magyar nyelven való oktatása, a kis létszámú magyar osztályok védelme fontos számunkra. De például a kötelező oktatás kilenc évre, a középiskola három esztendőre való csökkentése jó lesz-e, használ-e gyermekeinknek? S egyáltalán jót tesz-e közösségünknek a radikális iskola-összevonás, a pedagógusok tömeges elbocsátása, munkájukban ösztönzőerőt jelentő béreik megbocsáthatatlan mértékű csökkentése.
Ha a Lex Funeriu valamennyit is fordítana az igénytelen, színvonaltalan oktatáson, ha az új jogszabály meggátolná a legjobbak távozását a rendszerből, ha megakadályozná azt, hogy az elszegényedett családok gyermekei tömegesen hagyják el az iskolát, hogy koldulni, prostituálódni külföldre hurcolják őket, vagy itthon szolgasorsba kényszerítsék, ha a pedagógusok végre a társadalom megbecsült és jól fizetett tagjai lehetnének, és főként, ha e törvény életbeléptetése révén megalapoznák itthon is a XXI. század igényelte tudásalapú társadalmat, az RMDSZ is elmondhatná, nem sertepertélt fölöslegesen e dilettáns kormányban, melynek előbb-utóbb, de mégis­csak mennie kell.