Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 17., szerda: Közélet Menesztenék a polgármestert (Vádaskodik az RMDSZ kézdivásárhelyi frakciója)A hétfői tanácsülésen a városatyák egyetlen ellenszavazat mellett elvi beleegyezésüket adták arra, hogy a helyi tanács együttműködési szerződést kössön a TCG Bioenergy Kft.-vel. A szerződés értelmében a városi önkormányzat huszonöt évre 434 360 lej értékben háromhektáros területtel — az egykori keményítőgyártók ingyen kapott ülepítőállomása helyén — szállna be az üzletbe, ahol a cég háztartási szeméttel működő hőerőművet helyezne üzembe, amely biogázt állítana majd elő. A városi önkormányzat részesedése, akárcsak a New Fashion Rt. esetében, a tiszta jövedelem tíz százaléka lenne. Az önkormányzat azt is vállalná, hogy ha üzembe helyezik a hőerőművet, innen látják majd el hőenergiával a város közintézményeit. Tegnap délelőtt rendkívüli sajtótájékoztatón ismertette az RMDSZ álláspontját István Zoltán, az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének elnöke, Fórika Balázs és Nagy-Babos Tamás RMDSZ-es önkormányzati képviselő. István Zoltán elmondta: az előző nap tartott tanácsülésen a 19. pontnál szerepelt a helyi tanács és a TCG Bioenergy Kft. közötti szerződésről szóló határozattervezet, nem váltott ki különösebb vitát, egyetlen ellenszavazattal fogadták el. Ha a város lakóinak érdekéről van szó, akkor az RMDSZ nem tesz keresztbe az MPP-s polgármesternek — mondotta —, ellenben Rácz Károly elhallgatta, hogy a Prestel Kft.-ről TCG Bioenergy Kft.-re átkeresztelt cég a Turóczi Mózes utca 10. szám alatt működik, ez pedig Rácz Károly lakásának és az ő érdekeltségéhez tartozó Villex Kft.-nek a címe. Azt sem mondta el, hogy a Hivatalos Közlöny idei szeptember 6-i számában megjelent, a cég egyedüli tulajdonosa Rácz Enikő, a polgármester felesége, ő nevezte ki a cég ügyvezetőjének Szunyog Gyula magyar állampolgárt. Ezek a tények utólag derültek ki, és felháborították az RMDSZ-es tanácstagokat. Felmerül az erkölcsi felelősség kérdése — hangsúlyozta István Zoltán —, aki szerint a tanácstagokat a polgármester félrevezette, s ezért le kellene mondania mandátumáról. Hangsúlyozta, az RMDSZ-frakciónak át kell értékelnie további együttműködését a polgármesterrel. Rendkívüli tanácsülés összehívását kezdeményezik, amelyen kérik az inkriminált határozat visszavonását — mondotta az RMDSZ elnöke. Nagy-Babos Tamás és Fórika Balázs egyaránt úgy értékelte, a város első embere félrevezette az önkormányzat tagjait, s ők is követelik lemondását. Tegnap délután az RMDSZ-frakció rendkívüli ülésen, zárt ajtók mögött tanácskozott. A sajtótájékoztató után Rácz Károly polgármester is kifejtette álláspontját. Elmondta: a felesége nevén levő, egy éve nem működő céget vásárolta meg a magyarországi befektető, aki a hőerőművet építené fel. Ma már se neki, se a feleségének nincs köze a céghez, eladták. Ezért nem fogok lemondani — hangsúlyozta Rácz Károly, aki azt is kifejtette, hogy nem követett el törvénytelenséget, hiszen a magyarországi befektető egy olyan céget keresett, amelyikkel pályázni tud a leendő hőerőmű működtetésére. A cégbíróságon még nem történt meg a frissítés, de ez csak idő kérdése. Nem érdekes, hogy ki volt a cég előző tulajdonosa — mondotta Rácz, aki azt is kifejtette, hogy az RMDSZ végre kapott valamit, amibe bele tud kötni, így próbálja meggátolni, hogy a városban létrejöjjön egy ilyen méretű befektetés. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1844Olvasóink értékelése: 4.27Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 17., szerda 07:50
vanist 241 hozzászólás Végre felébredt az RMDSZ, mert mostanáig, hallgatolagosan, minden túlkapását elnézte a polgármesternek és az MPP-nek... Kérdés: hogyan látnák el höenergiával a város közintézményeit amikor a Gábor Aron iskolán kivül,a többi közintézmény több kilométerre van a város másik felében... Ennyire naivaknak néznek?
2010. november 17., szerda 08:02
kismama 89 hozzászólás Na, kedves MPP-sek lehet kommentalni. :) ha AAA tenne ilyent nagy lenne a felhaborodas. (megjegyeznem, hogy partatlan vagyok)
2010. november 17., szerda 10:31
kezdi 181 hozzászólás "az egykori keményítőgyártók ingyen kapott ülepítőállomása helyén". Hm. Az egykori Amidon gyárat bezárták, az alkalmazottakat elbocsátották, a gyár székhelyén mindent lebontottak, az ülepítőállomást ingyen átvette az önkormányzat. A tisztelt városatyák nem gondolják, hogy a holland befektető menekülni szeretett volna az ülepítóállomás felszámolási költségeitől amit Önök most felvállaltak a kézdivásárhelyi lakosok zsebére?
2010. november 17., szerda 11:00
kivulallo 89 hozzászólás Mi ebben a szenzacio?Valaiktol megvasaroltak egy nem mukodo ceget,!Valakik vegre be szeretnenek fektetni kezdivasarhelyen.Elkezdodott egy folyamat ami hosszu tavon bztositana hasznot es nem utolso sorban bizonyos fuggetlenseget a varosnak.Az a teny,hogy az rmdsz es urak belekotottek valamibe az egyaltalan nem lep meg senkit.Kepesek felaldozni barmit a piszkos politikajuk oltaran csak valami politkai toket kovacsolhassanak belole(rajuk is ferne,a beka s...e alatt vannak!).Amig "dogoljon meg a szomszed kecskeje is" politikat folytatjak addig megerdemlik a sorsukat!
2010. november 17., szerda 11:13
veresbelu 101 hozzászólás Na meg mit ne...!Tisztelt Nagy Babos es Forika urak -meg onok is nevuket adjak az efajta udemerajos hoborgesekhez?Van meg erre vevo egyaltalan?Hol van itten a varos megkarositva ?Itt valakik tenni akarnak a varosert, kezdivasarhelyert es ez a baj uraim?
2010. november 17., szerda 20:13
nagyberci 61 hozzászólás Pofa be RMDSZ!!! Jobb ha nem firtatjak, mert ha arrol kene beszamolni hogy OK mit bundaztak, nem lenne eleg tiz Haromszek kiadas hogy elferjen. S kulonben is mondjak a hulyenek hogy megszavaznak egy hatarozattervezetet az nelkul hogy utannaneznenek kivel is kotnek szerzodest! Ha pedig igen, akkor az az ok inkompetenciajukra utal.Szegyeljek magukat erte!!! Meg van merszuk, hogy kerjek a polgarmester lemondasat?!!!
2010. november 17., szerda 21:07
kivulallo 89 hozzászólás Nagyon egy szanalmas pereputty ez a kezdivasarhelyi udemeraj!Nem birjak elviselni,hogy elestek a husos fazek mellol.Oket csak az az egy dolog erdekelte ,hogy minel tobbet zsebre vaghassanak tolvaj rablobanda!!!
Am meg a polgarmester lemondatasat illeti-mondassak le azt akit ok valasztottak! 2010. november 17., szerda 22:02
gabordiak 3 hozzászólás Kedves kivulallo,ne feledd:ha benntröll nézlek kinnt vagy,ha kinntröl nézlek bennt vagy.
Kedves nagyberci:meg vagy te győződve, hogy a határozattervezet,ami megszavazás előtt van minden adatot tartalmaz a helyes elbirálás érdekében,vagy ahogy a tisztelt Polgármester úr is nyilatkozta ,még minden változtatás nem vol bejegyezve . 2010. november 17., szerda 22:13
gabordiak 3 hozzászólás Adott egy húsosfazék.Kiket nem választottak újra, azok már megdézsmálták,az adófizetők újratöltötték,és közben újabb dézsmálókat választottak.Az újabbakat megválasztó,illetve hatáskörébe
tartozó,természetesen birálja az újabb éhes fogyasztó(dézsmálókat),de a lényeg ugyanaz.A választó választ, a dézsmáló dézsmál,ezért ne vádolj egy más adózót.ha netán tán magad védve szólsz hozza. 2010. november 17., szerda 22:13
gabordiak 3 hozzászólás Adott egy húsosfazék.Kiket nem választottak újra, azok már megdézsmálták,az adófizetők újratöltötték,és közben újabb dézsmálókat választottak.Az újabbakat megválasztó,illetve hatáskörébe
tartozó,természetesen birálja az újabb éhes fogyasztó(dézsmálókat),de a lényeg ugyanaz.A választó választ, a dézsmáló dézsmál,ezért ne vádolj egy más adózót.ha netán tán magad védve szólsz hozza. 2010. november 17., szerda 22:18
ferenc 91 hozzászólás Mekkora egy nemzetietlen idiota tarsasag! Babos urtol es Forikatol soha az eletben nem lenne hoeromu! AAA ennel nagyobb dolgot is tudd: hatalmas hitelt vesz fel, megjegyzem a szentgyorgyi adofizetok penzebol, hosszu futamidore, amit majd egy - ket utca felujitasara es reklamkampanyra kolt, max felujit egy szekhazat es onnet fog orokon idokre tronolni. vanist te tenyleg nagyon naiv vagy, ha meg nem hallotal hoeromurol es tavfuttesrol. Azert bazzeg senki nem horogsz, hogy videkunkon hatalmas tarvagassok vannak, fenyoerdonk mar alig van, kedves polgarmestereink mind eladtak, ilegalisan jutattak at tobb szaz hektarnyi legelot es erdot, egy- ket vadasznak.
Megjegyzem nem kell az ember MPP-s legyen ahoz hogy ezeket eszrevegye, mert az UDMR annyira nemzetietlen, hogy ok nem lebontottak volna a mar szandekossan bebuktatott gyarakat, hanem eledtak volna semmi penzert egy karpatokon tuli kisiparosnak. 2010. november 17., szerda 22:42
flamemind 106 hozzászólás http://www.scribd.com/doc/39340861/mof4-2010-3816 Ennyit Racz tisztessegerol, googel, 16ik oldal. Hoeromu meg minek, mikor a mezobe akarja rakni, s komcsi futresrendszer mar reg a multe, mindenkinek van sajat hokozpontja. Kilometerekre van a legkozelebbi kozintezmeny, a gazt szallitani kell, errol ennyit, aberacio, egy epelmeju befekteto minimum sztgyorgyre vagy brassoba telepit ilyesmit, ahol van eleg nyersanyag a gazhoz, nem egy faluba (kezdi az). Amugy meg sajat lapjaban a szkely ujsagba irja, hogy a kozintezmenyeket palyzati penzbol futi ki. Most akkor mi van? Ez nem mpp nem rmdsz, hanem penz kedves forumozok. uj terepjarora vagy merdzsora, mint szasz urnak van, akivel egyut pezsgozik kotrocsenybe bosze elvtartssal s a baroti kollegajaval.
2010. november 17., szerda 22:44
flamemind 106 hozzászólás a kolcsonol annyit, hogy az ifetet potom 1.7 millio euroert vette meg a varos, ez egy szuk 9 hektaros parlagert horribilis osszeg. ja persze kolcsonrol van szo
2010. november 17., szerda 23:29
ferenc 91 hozzászólás egy kilenc hektaros teruletert amit fizikai szemely vesz meg, teszem hozza ipari zona besorolasba, belterulet...az atirataskor ha te venned meg flamemind (elmelangnelkul), az allamnak fizetnel minimum 360.000 euro illeteket, es ez csak 4 euroval volt szamolva.
elmelangnelku es tarsaid szeretned ha Kezdi egy falu lenne, mert aszt lathatoan meg tudjatok iranyitani. Majd telen mikor -30 fok lesz kint akkor forumozhatunk es meggyozheted sajat magad, hogy mivel olcsobb tuzelni. PS. politikustol ne varj tisztesseget. 2010. november 18., csütörtök 07:36
flamemind 106 hozzászólás ferenc, te egy bigott mpp-s vagy, en meg politikamentes. a gazemberseget egyik reszrol sem dijazom, itt az van sajna. (lasd ifetes vasarlas, utana csarnok leegese - allitolag rovidzarlat - jollehet vallany sem volt ott, a fosztogatas ami ott zajlott, utjavitas a barati cegek fele, neveket hadd ne irjak) de te a racz futese mellett sza**a fogsz fagyni.
2010. november 18., csütörtök 07:38
flamemind 106 hozzászólás ja es az ifetert osszben 2.5 millat fogunk fizetni, ugyebar kamatok. na itt legy okos ferenc, remelem nem a gyurcsany fajta
2010. november 18., csütörtök 08:37
kivulallo 89 hozzászólás Nem kellett volna bankkolcsonhoz folyamodnia a varosnak az ifet megvasarlasaer ha a hon szeretett rmdsz es uraink nem lettek volna illegalis teruletfoglalok(lasd:sportcsarnok,jegpalya,uszoda stb.)van fogalma rola tisztelt flamemind mennyibe kerult ez a varosnak az utolagos teruletvasarlas???
2010. november 18., csütörtök 10:26
kezdi 181 hozzászólás Érdekes véleményeket írtatok a fenti cikk kapcsán. Nem akrom részletezni. De," A hétfői tanácsülésen a városatyák egyetlen ellenszavazat mellett elvi beleegyezésüket adták arra, hogy a helyi tanács együttműködési szerződést kössön a TCG Bioenergy Kft.-vel".
2010. november 18., csütörtök 13:14
kottybele 77 hozzászólás En szentgyorgyon lakom, de Kezdin szulettem s jarok hetente Kezdire. Egy dolog biztos: Kezdi amilyen szep, tiszta volt, most poros mocskos. Az utak pedig godrosek....a lyukakat kikaparjak s honapok telnek mig betomik. Egyszoval szomoru hogy idejutott a varos, lepukkant az utolso idoben.
2010. november 18., csütörtök 17:53
ferenc 91 hozzászólás flamemind: en annyira vagyok mpps, mint te udmres,errol ennyit. A lenyeget mar a kezdi hozzaszolalo kiemelte es en is megteszem: ," A hétfői tanácsülésen a városatyák egyetlen ellenszavazat mellett elvi beleegyezésüket adták arra, hogy a helyi tanács együttműködési szerződést kössön a TCG Bioenergy Kft.-vel". Ha van velemenyed, maris nem vagy politikamentes, es eszt meg is osztod. Rengeteg hozzaszolalast olvastam mar, ahol megjegyzi magarol valaki hogy o fuggetlen, politikamentes, partatlan.
2010. november 18., csütörtök 21:01
veresbelu 101 hozzászólás Nincs igazad kottybele!Ugy latszik nagyon rossz a memoriad,nem allitom ,hogy nincsenek hianyossagok ,de a fejlodes kezzel foghato.Probald felidezni milyenek voltak 4 evvel ezelott a Molnar Jozsias ,T.Vladimirescu a Szabadsag es meg sorolhatnam.Ami meg a koztisztasagot illeti,-az illetekesek teszik a dolgukat!
2010. november 18., csütörtök 21:01
veresbelu 101 hozzászólás Nincs igazad kottybele!Ugy latszik nagyon rossz a memoriad,nem allitom ,hogy nincsenek hianyossagok ,de a fejlodes kezzel foghato.Probald felidezni milyenek voltak 4 evvel ezelott a Molnar Jozsias ,T.Vladimirescu a Szabadsag es meg sorolhatnam.Ami meg a koztisztasagot illeti,-az illetekesek teszik a dolgukat!
2010. november 18., csütörtök 21:01
veresbelu 101 hozzászólás Nincs igazad kottybele!Ugy latszik nagyon rossz a memoriad,nem allitom ,hogy nincsenek hianyossagok ,de a fejlodes kezzel foghato.Probald felidezni milyenek voltak 4 evvel ezelott a Molnar Jozsias ,T.Vladimirescu a Szabadsag es meg sorolhatnam.Ami meg a koztisztasagot illeti,-az illetekesek teszik a dolgukat!
2010. november 18., csütörtök 22:48
flamemind 106 hozzászólás veresbelu, te hujje vagy, igy j-vel. mennyel át vladimirescu, szabadság uccákon te*****. naponta járok ott, eddig két gumi s egy felni a cekk. a hejjesírási hibák szándékosak, gyökér. nem kézzel, lábbal s egyébbel felfogható a "fejlődés", id**óta. más szavat nem találok, sajnálom. az illetékesek meg a legnagyobb forgalomban teszik a dolgukat, azaz reggel porozzák be a munkába járó polgárokat. kriitikát sem érdemelne, de evvan, megérdemeljük!
2010. november 18., csütörtök 22:56
flamemind 106 hozzászólás elborult az agyam, nem szabadna, hiszen vannak nemlátók is. ez a veresbelu polgártárs, akitől maximálisan elnézést kérek. mikor kitöri a nyakát az említett, szépen karbantartott utcákon, akkor megkövetem. gonoszság, tudom, de nem tudom lenyelni, hogy ennyire sötét emberek laknak ebben a városnak nevezett faluban. kalapot le szentgyörgyiek, megelőztetek. most már szentlélek is, nemcsak utakban, sportban is.A veresbelu által említett fejlődés a M. Józsiás (remélem nem utcában) annyi a laikusok számára, hogy kivágták a park "veszélyes" fáit. Ennyit erről.
2010. november 18., csütörtök 23:03
flamemind 106 hozzászólás kivulallo: az 1989 előtt épült - megkezdedett - iskola is az rmdsz számlájára ment? na ne na. s mi a helyzet azokkal a területekkel, amiket a polgi a baráti/rokoni köröktőlk elkülönített a majdani kerülőút részére. gondolkodni!
2010. november 19., péntek 18:11
kivulallo 89 hozzászólás A "89 elott megkezdett iskola nem kepezte vita targyat.Viszont nem tunik ki mit akarsz mondani a majdani kerulouttal?Ha a csernaton feloli kijarat es a torjai ut kozt tervezett szakaszra gondolsz akkor azt a jogos tulajdonosok kaptak vissza hosszas pereskedes utan mert a kezdivasarhelyi rmdsz maffia mindent megtett annak erdekeben hogy megtartsa a sajat es klienturajuk reszere
2010. november 19., péntek 18:32
veresbelu 101 hozzászólás Figyelj tisztelt flamemind ,nem minositelek kulombozo jelzokkel mert nem ismerlek annyira ,viszont eltudom kepzelni magamban kicsoda lehetsz.Szanalmas, frusztralt tarsasag.vesztesek vagytok es nemcsak...
Tudod ki mit erdemel azt kapja,es hogy a JO ISTEN se bottal ver...(csak nyugi en nem foglak hujjezni ,idiotazni -megcsak nem is neheztelek rad).Sajnallak teged is es a kis bandatokat is. 2010. november 19., péntek 21:18
flamemind 106 hozzászólás A terület egy része pont egy volt RMDSZ-es tanácsos családjának az örökségét képezi. Ott még vannak másoknak is területeik, nézzen utána, kedves veresbelu, meg fog lepődni.
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||