Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 18., csütörtök: Közélet A tanárok harmada, a diákok tizede ingázikMinden harmadik tanár ingázik naponta, hogy taníthasson, ellenben a közel ötezer utazó diákból ezren saját településükön is tanulhatnának, de szüleik inkább költenek arra, hogy gyermeküket jobb vagy jobbnak vélt iskolában taníttassák. Úgy tűnik, divatba jött az ingázás, mert manapság már az elemistákat is utaztatják naponta, veszélybe sodorva a falusi kis iskolák sorsát. A megyeközpontba százöt I―IV. osztályos tanulót szállítanak a szülők mindennap, de ennél is többet, száztizennyolcat Bodzaforduló egyetlen általános iskolájába. Háromszéken több mint négyszáz, vagyis húsz osztályra való falusi kisiskolás tanul városon, emiatt az érintett települések némelyikében összevont osztályban tanítják az otthon maradottakat, de arra is akad bőven példa, hogy egyik faluból a másikba ingáztatják a kicsiket. A gimnazistáknál legtöbb esetben indokolt az ingázás, ha saját településükön nem működik V―VIII. osztály, akkor utazniuk kell, őket iskolabusz viszi-hozza ingyen, középiskolába pedig csak városra járhatnak, a költségeik felét megtérítik. Legtöbben, ezerháromszázan Kézdivásárhelyre ingáznak, Sepsiszentgyörgyre közel ezren, legkevesebb, 285 a beutazó diák Kovásznán. A pedagógusok körében még nagyobb a naponta ingázók aránya, ötszázan városról utaznak falura, kétszázan faluról városra, közel ugyanannyian egyik faluból a másikba és nyolcvanan városok között. A 983 ingázó a háromszéki pedagógusok 31,77 százaléka, magyarán közel minden harmadik oktató csak addig tartózkodik az adott városban, illetve faluban, amíg órát tart. Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint mindez az oktatás színvonalának kárára megy, amíg ellenben nem számolják fel a végleges kinevezést adott katedrára (a címzetességet), addig a helyzet nem változik. Szerző: Fekete RékaCikk megjelenítése: 771Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 18., csütörtök 06:29
Tepes 758 hozzászólás Irma okos. A cimzetesség az egyetlen bökkenő. Más gond nincs. Példának okáért : a nagyobb települések - Kézdi, Szentgyörgy, Barót egyszerűen elszivják a diákságot. Annak ellenére hogy évek óta a diáklétszám csökkent, a "hirneves " oskolák nem csökkentették az osztályokat. Boldog-boldogtalan a Mikóba, Mikesbe vagy Nagy Mózesbe akar és van immár lehetősége járni. A többi iskola le van sz.rva. Ennek az az eredménye hogy csökken ezen iskolák szinvonala és kiürül a falu. Megoldás ? Körzetesités. Járjon mindenki abban az iskolában amelyik legközelebb esik lakóhelyéhez, hagyjuk már az úrizálást, rongyrázást, köpönyegforgatást, sznobságot.
2010. november 18., csütörtök 08:19
m_marcsa 127 hozzászólás AZ elosztás is érdekes, kézdii ismerősöm Szentgyörgyön, a Szentgyörgyi Kézdin tanít, persze ugyanazon a szakon vannak.
2010. november 18., csütörtök 09:10
lacafaca74 2661 hozzászólás Tepes részben igazad van, de meg kell hagyni a szülőnek is a választási lehetőséget. A többi iskolát is kell segiteni, hogy vonzó legyen, nemcsak a nagyokat. Itt egyaránt gondolok tanárokra és programokra, egyszóval szinvonalra. Igy vonzók lesznek a körzeti iskolák is. Főleg az V-VIII osztálynál van a gond, I-IV-ben még nem olyan számottevőek a különbségek. Én a felvételit javasolnám, hogy ne a szülők pénzén és törtetésén múljon hogy a gyerek jó iskolába járhat, hanem a gyerek képességén. De ameddig a csúszópénz és az ismerettség az elsődleges szempont, addig ez nagyon is utópikus.
2010. november 18., csütörtök 23:01
BEA 34 hozzászólás Persze, hogy jó lenne felszámolni a címzetességet..., mert akkor az kap katedrát aki fizet érte vagy jó hosszú a nyelve!!!
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||