Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. október 2., kedd: Közélet Belföldi hírek Intenzíven készül az RMDSZ
Brüsszeli jelenléte által az RMDSZ természetszerűen az erdélyi magyarság helyzetén kíván változtatni, de kormányzati tevékenysége révén is egyértelműen bizonyította, hogy nemcsak a magyar közösség, hanem Erdély és az egész romániai társadalom számára van hiteles és fontos üzenete — jelentette ki Markó Béla tegnapi kolozsvári sajtóértekezletén. Az RMDSZ elnöke a szövetség kampánystábjának tagjaival folytatott megbeszélését követően nyilatkozott a sajtónak. Mint mondta, az RMDSZ-ben intenzíven zajlik a választásokra való felkészülés, a tegnapi ülésen már a konkrét szervezési feladatokat, a kampány konkrét mozzanatait tekintették át. Úgy értékelte, a szövetségnek lehet egy általános érvényű üzenete is, amely nemcsak az erdélyi magyarságnak, hanem egész Erdélynek szól. Mint mondta, az erdélyi autópálya, az infrastrukturális fejlesztések támogatásával, valamint a versenyképesség növelésének szorgalmazásával az RMDSZ azt bizonyította, hogy egész Erdély számára van mondanivalója. Az elnök megismételte: a brüsszeli jelenlét azért is fontos, mert ezáltal a magyarság azt bizonyíthatja be Európának, hogy Románia nem nemzetállam. Hangsúlyozta: ostobaságot beszél az, aki azt mondja, hogy a magyarságnak nem fontos az európai jelenlét, hiszen Brüsszelben nagyon sok fontos kérdés dől el a következő másfél évben.
Régiók nemzetiségi sajátosságok szerint
Az RMDSZ két hét múlva, várhatóan október 13-án Marosvásárhelyen mutatja be a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiók átszervezésére vonatkozó koncepcióját — közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla. A szövetségi elnök kifejtette: az RMDSZ álláspontja szerint bár a fejlesztési régiók kialakításában alapvetően a térségek gazdasági érdekei mérvadóak, figyelembe kell venni az adott tájegységek valós nemzetiségi, kulturális, földrajzi és történelmi sajátosságait is. ,,Úgy értékeljük, hogy a jelenlegi régiók nem tükrözik ezeket a jellegzetességeket, az RMDSZ erre vonatkozó ajánlata természetszerűen nemcsak a Székelyföldre, hanem az összes fejlesztési régió átszervezésére vonatkozik" — hangsúlyozta Markó.
Kétséges a kisebbségi törvény elfogadása
Markó Béla RMDSZ-elnök nem bízik abban, hogy a parlament elfogadja a kisebbségi törvényt. Mint mondta, jelenleg nincs parlamenti többség, amely a törvénytervezetet támogatná. ,,Tiszta és átlátható többségre lenne szükségünk, amely támogatná a kisebbségi törvénytervezetet. Jelenleg azonban nem csupán ehhez, de más, kényesebb törvénytervezethez sincs többségünk" — nyilatkozta Markó. Hozzátette: az RMDSZ továbbra is próbálja meggyőzni a parlamenti pártokat, hogy a törvény nem csupán a kisebbségek, hanem a többség javát is szolgálja. Az RMDSZ-elnök szerint a jelenlegi politikai helyzetet nem bizalmatlansági indítvánnyal lehet megoldani, hanem a kormány köré épített többséggel.
Elutasítják a BBTE kettészakítását
A kormány nem támogatja a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem kettészakítását — jelentette ki tegnap Marosvásárhelyen Bogdan Olteanu liberális képviselőházi elnök. Mint mondta, az RMDSZ tagjaitól származó, erre vonatkozó kijelentések személyes jellegűek. ,,A kormányprogramban nem szerepel, és nem is áll a kabinet szándékában, hogy támogassa a Babeş—Bolyai Tudományegyetem kettészakítását" — mondta Olteanu. Csibi Magor, a Nemzeti Liberális Párt ifjúsági szervezetének alelnöke kijelentette, Európában a különböző egyetemek összevonása a tendencia, Romániában pedig jelenleg több egyetem van, mint Németországban vagy Olaszországban.
Felmentő ítélet Dan Ioan Popescu számára
Törvényesen szerezte vagyonát Dan Ioan Popescu, a Năstase-kormány egykori ipari minisztere és felesége — mondta ki tegnap a Legfelsőbb Bíróság. A testület ítélete egyelőre nem jogerős. A Popescu házaspárt az ügyészek azzal vádolták, hogy vagyonukból nem tudnak elszámolni körülbelül 1 300 000 euróval. A jelenleg a Konzervatív Párt parlamenti képviselőjeként tevékenykedő politikus ellen indított eljárás az első olyan nagyszabású korrupciós ügy, amelyet Traian Băsescu államfő hatalomra kerülése után kezdtek vizsgálni az ügyészek, és amelyben alapfokon az ítélet is megszületett. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 270Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||