Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 19., péntek: Közélet Új köntöst kap a legrégebbi épület (Kézdivásárhely)![]() 2008 augusztusában a céhes város önkormányzata Rácz Károly polgármester előterjesztésére elfogadta a 8-as udvartér 1. szám alatti emeletes épület műemlékké nyilvánítását. A jelenleg Tánczos Sándor ny. csavargyári tisztviselő tulajdonában levő ingatlan annyira megrongálódott, hogy földrengéskor akár össze is omolhat, zsindelytetőzete bármikor beszakadhat, és erkélye is ledőlhet. A hétfői tanácsülésen újabb döntés született: a város adományként átveszi a százhárom négyzetméter felületű épületet, melynek felújítása után Tánczos Sándor élete végéig benne lakhat. A tanács felhatalmazta a polgármestert, hogy közjegyző előtt aláírja az adományról szóló szerződést. Az 1823-ban épített ház a Gábor Áron tér legrégebbi épülete. Tánczos Sándor elmondása szerint első tulajdonosa Wellenreiter János sörgyáros volt, akitől veje, Jancsó Béla ügyvéd örökölte a házat, melyet 1948-ban államosítottak. Mostani tulajdonosa 1959 óta lakik az ingatlanban, amelyet 1970-ben vásárolt meg az akkori közművektől. Az épületen a legnagyobb kárt az 1940-es és az 1977-es földrengés okozta. 2003. szeptember 9-én az egyik szoba boltíves mennyezetének nagy darabja leszakadt. Tánczos Sándor anyagi helyzete nem engedte meg, hogy nagyobb javítást eszközöljön az épületen, de több beadványban is felhívta a város vezetőinek figyelmét: kár lenne, ha a főtér legrégebbi háza összeomolna. Az épületet előbb műemlékké kellett nyilvánítani, majd átvenni a város magántulajdonába, mert csak így lehet közpénzekből restaurálni. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1120Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 11Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 19., péntek 08:21
gargantua 73 hozzászólás Sok sikert hozzá! Mnindenképpen meg kell menteni!!!
2010. november 19., péntek 11:40
szekoly 49 hozzászólás Nem akarom kommentálni hogyan vásárolta meg Tánczos úr az épületet. A városban nagyon sok értékes épület van. Kérdéseim a tisztelt tanácstagok részére: minden épületet restaurálnak? Milyen pénzből? Ha az adófizetők pénzét akarják felhasználni nem gondolják van egy kis gond?
2010. november 19., péntek 13:20
gargantua 73 hozzászólás Kedves szekoly, láttad milyen állapotban van? És ez a legrégibb, a főtéren legalábbis. S mért volna gond, ha erre is költenek az adófizetők péznéből. Végre valami jóra költik!
2010. november 19., péntek 16:58
veresbelu 101 hozzászólás Erdekes dolog ,hogy kezdivasarhelyen egy szuk csoport mennyire odafigyel az adofizetok penzere:)).Foleg ha a jelenlegi varosvezetesnek van egy hosszutavra is hasznos otlete.En is gratulalok az otlethez es sok sikert kivanok a kivitelezeshez. -mint adofizeto! :)
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
