Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 19., péntek: Közélet Háromszázan jelentkeztek (Erdély Hangja tehetségkutató verseny)A BummTV.com internetes portál első alkalommal szervezte meg az Erdély Hangja 2010 tehetségkutató versenyt, amelynek fő célja a zenélésben, éneklésben és táncban kimagasló hazai tehetségek felkarolása. A versenyre Erdély minden szegletéből, Szatmártól Csíkszeredáig, Bukaresttől Budapestig kereken háromszázan neveztek be. Közülük mintegy fele háromszéki.
A selejtezőn az olvasóink által már ismert Majláth Attila, Fejér Ameli Lilla és Deszke Otília is részt vett. A jelentkezők zöme tizenöt és huszonöt év közötti, de harminc éven felüliek is akadnak szép számban. A BummTV.com elsődleges törekvése az a fajta nyitás a nagyvilág felé, amely hazai tehetségeinknek lehetőséget képes teremteni az önmegvalósításra itthon. A verseny célja nem csak reflektorfénybe emelni a hazai értéket, hanem folyamatos, állandó porondot teremteni annak kibontakozására. A másik alapgondolat a hazai közönségteremtés, illetve hangot adni annak a társadalomnak is, amelynek szerves részei vagyunk, és amely nem csak felemel, hanem tehetségeket, értéket képes létrehozni. Az öttagú zsűri — Cserkész Emese zenész, Ferencz Csaba, lapunk munkatársa, Szilágyi Zsolt Herbert zongora és ének szakos tanár, Kopeczky Annamária táncoktató és Ferencz Attila, a Vigadó igazgatója — kedden és szerdán tartotta meg a kézdivásárhelyi Vigadó színháztermében a maratoni selejtezőt, és válogatta ki a legtehetségesebb énekeseket, zenészeket és táncosokat, akik november 25-én és december 9-én középdöntőn, december 16-án elődöntőn vesznek részt. A gálaestre december 23-án a Vigadóban kerül sor. A továbbjutók névsorát a szervezők hamarosan közzéteszik a www.bummtv.com honlapján. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 1081Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 4Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||