Sepsiszentgyörgy, 2012. május 27., vasárnap 05:31
Köszöntjük Hella nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2010. november 23., kedd: Nemzet-nemzetiség

Kölcsönkenyér visszajár (Határhelyzetek)

Különféle hírportálokon olvasom, hogy Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsa képviseletében és Sepsiszentgyörgy önkormányzatának megbízásából mintegy hatmillió forintnak megfelelő összegről nyújtott át csekket a Veszprém Megyei Közgyűlés soros ülésén.
Nekünk, az emberélet útjának felén jóval túl levő időseknek, akik tanúi és kimunkálói lehettünk a több mint negyven évre visszatekintő Háromszék-Veszprém, Balaton-felvidék kapcsolatainak, a hír kellemesen bizsergeti érzelmeinket, hisz közel félszáz év alatt a legnagyobb ajándék az volt mindkét fél számára, hogy együvé tartozásunkat a rendszer bennünket szétszaggató machinációi ellenére kifejezésre juttathattuk.
A kölcsönös ajándékozások szimbolikus gesztusai négy évtizeden át ismétlődtek. Aztán 1989 utolsó hetében és ’90 első napjaiban gépkocsikaravánok érkeztek István és Gizella városából, hogy a diktatúra kiéheztetéséből és lelki nyomorából bennünket kisegítsenek-kiemeljenek, s elvégezzék azt a kárfelmérést, amelynek enyhítésében a későbbiekben támogathatnak.
Az ajándékgyűjtést testvérlapunk, a Vesz-p-rémi Napló és testvérszínházunk, a veszprémi Petőfi Színház kezdeményezte, de órákon belül csatlakozott hozzájuk Balaton-felvidék minden társadalmi rétege. Veszeli Lajos festőművész, a lap vezető grafikusa személyesen kísérte hozzánk a szállítmányt akkor, amikor még az egész útvonalon lövöldöztek. Élményeiről ötrészes beszámolót írt a veszprémi Naplóban.
Veszeli Lajos küldetésének befejezése után rögvest érkeztek hozzánk Veszprém notabilitásai, Balaton-felvidéki politikusok, s a kárenyhítésnek olyan megmosolyogtató mozzanatai is megragadtak emlékezetemben, mint amikor a híres pápai húskombinát képviselője kiszámította, hogy a sepsiszentgyörgyi húsipar talpra állításához havonként 150 kiló bors szükséges. Én, aki hozzászoktam, hogy a fűszert apró tasakokban szerezzük be, járatlanságom bizonyítására megismételtem a kérdést: nem túlzás ez a borsos tétel?
Ekkor tudtuk meg, hogy valamelyik dunántúli falucska 80 év körüli asszonya egy zacskó krumplit - pityókát - küldött Háromszékre. Neki ennyire futotta.
A támogatások széles köréből illusztrációként még azt említeném, mily rendkívül széles skálán mozogtak. Olyannyira, hogy a veszprémi Vegy-ipari Egyetem rektora felajánlotta: három tehetséges háromszéki fiatalt ösztöndíjban részesítenek a tanulmányi időszakra. A felhívást úgy kellett megfogalmazni, hogy a jelöltek háromszékiek és jó képességűek legyenek. És akkor a három háromszéki jelentkező mellé feliratkozott egy temesvári másodéves egyetemista is, aki háromszéki származású. Végül is a háromszéki származás kritériumának beemelése is elegendő volt ahhoz, hogy a fiatalok Veszprémbe kijuthassanak. Így lett az eredetileg három főből öt.
A devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítése ebben az összefüggésben a valós értéken túl szimbolikus magasságokba emelkedik, a nemzeti együvé tartozás és összefogás példázata ez a ,,kölcsönkenyér visszajár" gesztus, amely nemcsak katasztrófák elhárításában segít - az volt a romániai diktatúra vöröse és az ajkai vörösiszap is -, hanem a tiszta örömszerzés szimbóluma lehet, mint a Mikulás-járás vagy a karácsonyi, újévi ajándékozás.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- :
A Székely Nemzeti Tanács határozatai
A Székely Nemzeti Tanács Budapesten a magyar Országgyűlésben tartott ülésén három határozatot fogadott el a 270 küldöttből álló testület.

- Farkas Réka:
Zágon kapott is meg nem is (Erdő-visszaszolgáltatás)
Több hónapos munkával sikerült kibogoznia a megyei földosztó bizottságnak a zágoni községi erdők helyzetét, egy újabb, független szakértői vizsgálat adatait a helyi tanács és az állami erdészet, a Romsilva egyaránt elfogadta - mondta el György Ervin prefektus, a bizottság elnöke. Zágon továbbra sem kaphatja meg mindazt, ami járna neki, de legalább most már tudják, miben reménykedhetnek.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS