Tartalom
2012. május 26., szombat:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2010. november 23., kedd: Máról holnapra Zűrzavaros nap krónikájaCsoda, hogy még egyáltalán működik ez az ország, a csúcson ugyanis, mind parlamenti, mind kormánykörökben, mind az ellenzék, mind a hatalom oldalán elképzelhetetlenül nagy a zűrzavar, a kapkodás. Hét végén például három teljes napon át gályázott a szenátus tanügyi bizottságának ellenzéki fele Ecaterina Andrones-cu szenátor asszony, bizottsági alelnök vezetésével, hogy maguk elképzelése és érdeke szerint gyúrják át a tanügyi törvénytervezetet. Mondanunk sem kell, úgy kivágták a történelem és földrajz anyanyelvi oktatására vonatkozó cikkelyeket a jogszabályból, mint tetves macskát a gazdája. Hétfő reggel azzal álltak elő: itt a jó törvénytervezet, semmi szükség a kormány felelősségvállalására, hét végén, túlórában ők megoldottak mindent. Dühöngött a kormánypárt, vele az RMDSZ, s hogy nagyobb nyomatékot kapjon tiltakozásuk, megfenyegették Mircea Geoanăt, hogy ismét előveszik házelnöki tisztségből való menesztésének ügyét. Végül lehiggadtak: az állandó büró elutasította az oktatási bizottság hét végi hajrájának eredményét, s az alkotmánybíróság szerdai döntése után dől majd el, mi is lesz a tanügyi törvénytervezet sorsa. Délfelé újabb ricsaj. Emil Boc váratlanul bejelentette: nem küldi át a parlamentbe bértörvénytervezetét, melyet ugyancsak felelősségvállalással akar áterőltetni a T. Házon, mert - micsoda felismerés - nincs rajta a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók képviselőiből álló Gazdasági és Társadalmi Tanács (CES) pecsétje. Korábban majdhogynem dicsekedett: készen áll a nagy megmérettetésre, még az IMF áldását is elnyerte, hogy kemény 690 lejre emelje a minimálbért, s arra is, hogy lenyessen mindent, amit lehet, a szociális juttatásokból. Estefelé a képviselőház munkaügyi bizottsága kavarta fel a kedélyeket. Bejelentették - hányadszor már? -, úgy döntöttek, a férfiakat 64, a nőket 60 éves korukban fogják nyugállományba helyezni, és a nyugdíjpont értéke nem lehet kevesebb az országos átlagbér 45 százalékánál. A baj csak az, a végső szavazásnál majd kiderül, az ellenzék még mindig kisebbségben leledzik a román parlamentben. És péntek óta folyik a nagy belügyminisztériumi csata, az úgynevezett korrupció és az alvilági kapcsolatok elleni harc. Igaz, csak szóban, nyilatkozatok szintjén, amúgy minden marad a régiben, mert mifelénk regula: baráti kéz kezet mos. Szerző: Simó ErzsébetCikk megjelenítése: 968Olvasóink értékelése: 5Szavazatok száma: 17Az ön értékelése: Hozzászólások 2010. november 23., kedd 08:39
lacafaca74 2661 hozzászólás Nyilvánvaló volt az illető cikkely kivágása. Fölösleges áterőltetni a törvényt, mert ezek úgyis visszaváltoztatják. Főleg hogy az RMDSZ már nem lesz ott a következő parlamentben. Nem érett még meg a politika erre a változásra, talán újabb 20 év múlva. Addig marad a régi módszer a magyar anyanyelvű földrajz és történelem tanárok segitségével.
2010. november 23., kedd 10:13
BBG 216 hozzászólás Miért ne lenne ott a köv. parlamentben? Sőt, a kormányban is benne lesz :) A kormányalakítás receptje így kezdődik: végy egy marék udemerájt, oszt keress találomra hozzávalókat...
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
moni - 02:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
zombi - 01:51 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
ladoga2009 - 00:26 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
Sascha - 00:09 Tenni kell a közösségi jogokért (Kampányban)
hollo - 23:49 Minden jogi akadály elhárult (Nyirő József újratemetése)
kifli - 23:18 A gondok a Néppárt igazi ellenfelei (Kampányban)
kifli - 22:57 Igaztalanul vádol az MPP (Kampányban)
kifli - 22:43 Konfliktusokhoz vezető magyarellenes döntések
kifli - 22:35 „Nemkívánatos” Kövér László kampányolása Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||