Jövőt kalapáló Székely Héphaisztosz

Akkori beszélgetésünk során is szóba került, hogy szándékában áll egy régi kovácsműhely megépítése, régi szerszámokkal való kistafírozása, a korabeli foglalatosságok és technikák élő bemutatása. Ezzel a gerendaházzal egyrészt kovácsmester édesapjának állít majd emléket, az ő szerszámait egészíti ki úgy, hogy a székely kovácsmesterség élő emlékét megőrizzék.
A napokban érkezett Olasztelekről a hír, hogy a kovácsmester ma is működő, közel százesztendős bőrfújtatót vásárolt. Géplakatos apám is foglalkozott kovácsmunkával, tábori fújtatójának lendkerekét gyermekkoromban eleget pedáloztam, a téma érdekelt tehát, és az első adódó erdővidéki utamon befordultam a szép nevű Kiskecsedi utcába.
Nagy György azonnal a raktárként is használt tágas garázsba kalauzolt, és mint amikor a lótartó gazda nemes vérvonalú csikót vagy paripát vásárol, olyan dédelgető szeretettel beszélt a fújtatóról. Én eddig a kézdivásárhelyi múzeumban kiállított régi bőrfújtatót ismertem, amely még Turóczi Mózes uram ágyúgyárában fungált. Az olaszteleki kovács — mindenki Gyurikának szólítja — szerzeménye nem ilyen. Angolszász típusú, kétkamarás hengerfújtató. Keresztvárról vásárolta egy felhagyott kovácsműhely egyéb szerszámaival együtt, köztük egy nagyon fifikás fúrógéppel. A fújtató valamikor egy szász kovácsmesteré volt. Annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedekben nem használták, ma is működőképes. Gyurika nemcsak megmagyarázza, hogy mi micsoda, milyen elv alapján működik, mintha képzett pedagógus lenne, hanem rögvest be is mutatja a szerkentyűt. Az eszköz függőleges építkezésű — harmada helyet sem foglalja el a kovácsműhelyben, mint a bőrduda elve alapján működő eszköz —, a levegőt sűrítő két bőrkamra közül az alsó levegőt szippant, húz, a felső meg harmonikaszerűen összehúzódva sűríti, majd egy gégecsövön ráfújja az izzó faszénre, amellyel a kovács a megmunkálandó fémet hevíti. Gyurika a fújtatóállványára felkapcsol egy jókora vasdorongot, amit pumpáló mozdulatokkal fel-le mozgat. Ez a művelet a kovácsinas tiszte volt. Ha a ,,dudákat" túl feszesre pumpálta, akkor egy szelep kibocsátotta a fölösleges levegőt.
Elképzelem, ha Gyurika majd szerez egy lebontásra ítélt gerendás faházat, amelyet telkére felépít, micsoda kovácsműhely-bemutatókat produkál majd a mesterség iránt érdeklődőknek. Ezt azzal is nyomatékosítja számomra, hogy amikor a példásan rendben tartott műhelyben a fokoskészítésre kerül sor, nemcsak magyaráz, hanem előveszi az idomacélt, két lapát faszenet dob az elektromos árammal működtetett fújtatóra, munkavédelmi kesztyűt húz, és szédületes gyorsasággal munkálni kezdi az acélrudat. A falról sorra akasztja le a nyeles szerszámokat — lyukasztókat —, a hevített acélt előbb a nagy, ugyancsak villanymeghajtású kalapáccsal veri, közben kiselőadást tart a kovácsolt acél kalapálásos tömörítésének fontosságáról, arról, miként lehet és kell olyan élű eszközt készítenie, amely ,,a szeget is elvágja".
Gyurika három fújtatót is működtet. A legújabb szerzeményen 1917-es a feljegyzés. A tábori fújtató, amelyet terepmunkáira is elvihet, a szó szoros értelmében is tábori, azaz hordozható. A műhely egyik alapeszköze — az ,,én inasomnak" nevezett, nagy ütősúlyú kalapács, a hatalmas üllő mellett a Héphaisztosz kovácsműhelyének mai léptékű, nagy kapacitású fújtatója.
Nagy György, miközben addig üti a vasat, amíg meleg, előadást rögtönöz a majdani kovácsműhely mű­ködéséről. ,,Egy ráfot felhajtok, azt össze­forrasztom, és felhúzom a szekérkerékre, hogy a szekérvasalás se menjen feledésbe. Bemutatom a lópatkolást is. Ezekkel kezdem."
A kovácsmester portáján lesz tehát egy tágas, ezerféle szerszámmal felszerelt műhely, amelyben a díszkapukat, díszkerítéseket gyártja — legközelebb a szentkatolnai gazdaság számára —, és lesz a székely kovácsmesterséget eszközeivel és élő munkával is bemutató, muzeális értékű műhely is.
Ehhez a nagyberuházáshoz az anyagiakat a mesterség tisztelete és szeretete biztosítja.
Nagy Gyurika úgy rekonstruálja a múltat, hogy eközben a jövőt is összekalapálja.